Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 30. kedd (229. szám) - Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - HALÁSZ JÁNOS
3509 Az évszázad árvize sem akadályozhatta meg a rakpart megújítását, ezzel létrejött egy erőteljes, új turisztikai kapcsolat a Duna mentén déli ir ányban. Ennek folytatásaként a Fővárosi Önkormányzat is tervezi a Lánchídig terjedő szakasz rekonstrukcióját. Csupán a határozat 3. pontjában foglaltakról, a végrehajtó hatalom szerveinek a törvényhozás épületén kívüli elhelyezéséről nem sikerült még gondo skodni, de a Nemzeti Hauszmannterv keretében hamarosan ez is teljesülni fog, és az Országház teljes egészében az Országgyűlésé lesz. A sikeres kezdet után a Steindl Imreprogram második üteme, a térfalak rekonstrukciója is elindult. A déli térfal helyreál lítása a Kossuth téri metrómegálló fölötti egykori MTESZszékház bontásával kezdődött el. Ez a ház, ha máshol épül, talán szolgálhatott volna egy építészeti korszak megőrzendő emlékeként, itt, a Kossuth téren azonban nem tekinthettük másnak, mint egy lezár ult korszak kihívó vizuális provokációjának. Helyén az Országgyűlés Hivatala új irodaházának építésével folytatódik a program, amely az első szabadon választott országgyűlés elnökének emléket állítva Szabad György nevét viseli majd. A Kossuth té r arculatába illeszkedő, az eredeti Hültlféle terveknek megfelelő homlokzati kialakítású, de minden más szempontból korszerű, új irodaház várhatóan 2018 végén készül el. Az irodaházzal építészetileg egységet alkotó szomszédos bérházak homlokzatmegújítását sem lehet elodázni. Bántóan elhanyagolt az állapotuk, és nem lenne elfogadható, hogy az egységes kialakítású épülettömb két felének megjelenését évtizedek válasszák el egymástól. Meg fogjuk találni a módját, hogy hamarosan ezeket az épületeket is eredeti szépségükben láthassuk. A második ütem részeként még két épület rekonstrukcióját tűzte ki célul a kormány. Az egyik a Vécsey utca torkolatában az MFBszékházként szolgáló társasház, amelynek elegáns tetőidomát tarolták le annak idején indokolatlanul. A más ik a tér túlsó sarkán a Steindl Imre által tervezett Balassi Bálint utcai régi országgyűlési bérház, amelyről az Országházat idéző építészeti motívumok többségét barbár kezek elbontották, sőt a hetvenes években még a szobrokat is eltávolították, és valószí nűleg szemétre dobták. A program eredményeképpen hamarosan mindkét épület eredeti fényében fog tündökölni. A Steindl Imreprogram harmadik üteme a tér keleti térfalát alkotó két nagy középület rekonstrukcióját foglalja magában. A két szóban forgó épület a Néprajzi Múzeum, az egykori Igazságügyi Palota sanyarú állapotban lévő tömbje, valamint a Földművelésügyi Minisztérium épülete. A kormány döntése alapján ebben a kormányzati ciklusban mindkét épületrekonstrukció tervezése megkezdődik. A program negyedik üt eme a Vértanúk terének rekonstrukcióját célozza majd. A Kossuth térrel szerves egységet alkotó terület a főváros egyik legfontosabb turisztikai útvonalán fekszik, rendezése ezért is szükséges. A teret övező épületek is mind megújulnak, több mint furcsa len ne, ha a térrel nem törődnénk. A program ötödik ütemének pedig az Országházon belül történt barbár átalakítások, elfalazások, csonkítások helyreállítását tekinthetjük. Ezekről már tettem említést az imént. Ez a munka is megkezdődött már, de igazi lendülete t csak a Szabad Györgyirodaház felépülése után kaphat majd. A Steindl Imreprogram eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a siker alapfeltétele a Fővárosi Önkormányzat, a kormány és az Országgyűlés részéről megnyilvánuló egységes akarat, a megfelelő jogs zabályi környezet és az is, hogy csak a tulajdonviszonyok rendezése után kezdődjön el a beruházás. A Kossuth tér állami tulajdonba és az Országgyűlés Hivatalának vagyonkezelésébe kerülése kulcsfontosságú lépés volt, ami nagyban megkönnyítette a bonyolult b eruházás engedélyezési feladatainak végrehajtását. Az előttünk fekvő törvényjavaslat hasonló céllal a Vértanúk tere felújítása érdekében tartalmazza a tér állami tulajdonba és az Országgyűlés Hivatala vagyonkezelésébe adását. Az építés befejeztével a folya matos fenntartás aprómunkája a következő feladat, ami sok esetben legalább akkora kihívás, mint a beruházás megvalósítása. Mindenki meggyőződhet arról, hogy az