Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 22. szerda (201. szám) - A Magyarország Kormánya és a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) között a Nemzetközi Szövetség Budapesti Regionális Hivatalának és Globális Szolgáltató Központjának jogállásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló... - ELNÖK: - DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
318 nagyon hosszú cím, de tulajdonképpen annyit t akar, hogy ennek a nemzetközi jótékonysági segélyszervezetnek a menedzsmentdivíziója Magyarországra költözik. Ugyan 1993 óta van már irodája az országban a Nemzetközi Vöröskeresztnek, illetve a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségé nek, azonban komolyabb szintre emelkedhet ezzel a megállapodással, ennek az elfogadásával ez az együttműködés. Ehhez természetesen csak hozzájárulni lehet, minden egészséges gondolkodású ember azt gondolja, hogy ennek a karitatív szervezetnek igen nagy múl tja és igen nagy jövője is van, és Magyarország csak profitálhat abból, ha komolyabbra fűzi a kapcsolatait egy ilyen jellegű szervezettel. Bár maga a szerződés a diplomáciában egy rutinmegállapodásnak tekinthető, és olyan jogokat tartalmaz és olyan engedm ényeket, amelyeket a fogadó ország ad meg a szervezetnek, biztosítja számukra ezeket az előnyöket, és nagyon pozitívan tekintünk erre a megállapodásra. Azt szeretnénk, ha természetesen a világban ilyen jellegű humanitárius és segélyszervezetekre minél kevé sbé lenne szükség, mert ez azt jelentené, hogy minél kevesebb konfliktus történik a világban. Sajnos nem ennek vagyunk jelen pillanatban sem tanúi, és nemcsak háborús helyzetekben alkalmazzák ezeket a szervezeteket vagy nemcsak ott vetik be mindenféle eszk özeiket és emberi erőforrásukat, hanem akár természeti katasztrófák, akár az éghajlatváltozás következtében beálló olyan események, természeti események helyszínein is, amelyek tömeges sérülésekkel vagy olyan eseményekkel járnak, hogy tömegesen kell elhagy niuk a helyszínt nagyobb embercsoportoknak. Mindenképpen ezeknek az eseményeknek a száma sajnos a jövőben várhatóan szaporodni fog, mármint ami a környezeti, klímakatasztrófák előrejelzéseit illeti. Ilyen szempontból is nagyon komoly feladat hárul erre a s zervezetre, és sajnos egyelőre a háborús konfliktusok száma sem csökken vagy nem mérséklődik világszerte, így hát mindenképpen szükség van arra, hogy Magyarország is egyre szorosabb kapcsolatokat ápoljon ezekkel a szervezetekkel, és akár ilyen áron, akár i lyen feltételekkel, hogy Magyarországon minél nagyobb részben teret hódítsanak és egyre több szervezeti egységüket költöztessék hozzánk, ezzel is hozzájáruljunk a szervezet minél hatékonyabb működéséhez. Tehát a Jobbik támogatja ezt az előterjesztést. Kös zönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönjük. Most a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Nem látok jelentkezőt, így az általános vitát lezárom. Megkérdezem Mikola államtitkár urat, kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr. DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak néhány megjegyzést szeretnék tenni. Természetesen jó ügyet szolgál a Vöröskereszt, Vörös Félhold Szövetség, külön örülünk annak, h ogy Magyarországon van. (14.40) Szeretném megjegyezni, hogy ez a tizenharmadik olyan szervezet, amely az ENSZ szakosított szervezeteként Magyarországon irodát nyitott, szolgáltató központot, service centert, logisztikai központot. Ezek között nagyon fontos civil szervezetek vannak, úgy például a UNICEF, amely a második irodáját is megnyitotta. Az elmúlt két és fél évben 13 ilyen iroda nyílt, mint említettem. Különösen fontos a Menekültügyi Főbiztosság, a UNHCR, amelynek ugyancsak két központi irodája működi k Budapesten. Új irodája van a FAOnak, az agrármezőgazdasági nagy világszervezetnek mint ENSZ szakosított szervezetnek. Azután az Egészségügyi Világszervezetnek, a WHOnak is most nyitottuk meg a második budapesti irodáját, ami egy világközpont; Kuala Lu mpurból nemsokára a teljes WHOközpont ideköltözik Magyarországra. De említhetem a további terveinket is, az International Telecommunication Unionnak, a 150 éves világszervezetnek egy irodát nyitunk még ebben az évben Budapesten, és tárgyalás alatt áll a v ilág legnagyobb klinikai