Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. február 22. szerda (201. szám) - Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
319 gyógyszervizsgálatokat végző szervezetének, az EMAnak, a European Medical Agencynek a Budapestre hozatala. Tehát Budapest a civil szervezeteknek, az ENSZ szakosított szervezeteit jelentő civil szervezeteknek már egy ilyen hub közp ontjaként működik, és úgy tűnik, hogy az érdeklődés egyre nagyobb. Budapest jó hely, biztonságos hely, jó feltételeket kapnak ezek a civil szervezetek a működésükhöz. Szeretik Budapestet, és úgy tűnik, hogy ez számunkra sokféle előnnyel jár. Köszönöm minde nkinek a támogatást, valóban ez egy jó célt szolgáló, jó ügyet szolgáló előterjesztés. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönjük. A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája Soron kö vetkezik az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/13927. s zámon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést uniós napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés. Elsőként megadom a szót Mikola István államtitkár úrnak, az előterjesztőnek. Öné a szó. DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdaság i és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kubai Köztársaság közötti politikai párbeszédről és együttműködésről szóló m egállapodás kihirdetése. A 2016. december 12én Brüsszelben aláírt megállapodás éles váltást jelent az Európai Unió és Kuba kapcsolataiban. Az EU Kubával kapcsolatos politikáját ugyanis 1996tól egészen mostanáig az úgynevezett közös álláspont határozta me g. Az a közös álláspont, amely a súlyos kubai emberi jogi visszaélésekre válaszul született, és amely bárminemű együttműködést a szigetországgal az emberi jogok és politikai szabadságok terén elért javulástól tesz függővé. Figyelemre méltó, hogy Kuba az eg yetlen ország a latinamerikai és karibi térségben, amellyel az Európai Unió mindezidáig nem állt szerződéses kapcsolatban. A 2010es években kezdődött lassú és óvatos kubai gazdasági és politikai változások következtében mind az Európai Unió, mind a tagál lamok részéről megfogalmazódott az igény egy új külpolitikai irányvonal kialakítása iránt. Tekintettel arra, hogy az Európai UnióKuba viszony és párbeszéd legkritikusabb kérdése az emberi jogok tiszteletben tartása, Magyarország a kétoldalú megállapodás l étrehozására irányuló tárgyalások előtt és alatt mindvégig ragaszkodott a közös álláspont fenntartásához, mindaddig, míg megfelelő biztosítékát nem látja annak, hogy a kubai rezsim megfelelő módon kezeli az emberi jogi aggályokat. A tagállamok által adott felhatalmazás, illetve a tárgyalási irányelvek alapján az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton kezdte meg a tárgyalásokat 2014 áprilisában, amelyeket utódja, Federica Mogherini zárt le 2016 márciusában. A tárgyalások e redményeképpen létrejövő megállapodás emberi jogi klauzulája, illetve az annak szellemében 2015 júniusában indult emberi jogi párbeszéd Magyarország számára is megfelelő biztosítékot jelent a fent jelzett aggályok kezelésére.