Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. május 3. szerda (218. szám) - A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája
2059 Azt ke ll hogy mondjuk tehát, hogy nagyon vegyes képe van ennek a csomagnak, az, amit most elénk vetettek, maximum egy tartózkodást érhet így ebben a formában, de az is pusztán egyes jó szándékú irányelvek miatt, amelyeknek a megvalósulása legalábbis kérdéses. Kö szönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Az LMP képviselőcsoportja nem jelezte, hogy hozzá kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Független képviselő nem tartózkodik a teremben, kétperces szólásra senki nem jelentkezett, további képviselői felszólalásra senki nem jelentkezett. Megkérdezem, tisztelt Országgyűlés, hogy kíváne még valaki élni a felszólalás lehetőségével. (Senki sem jelentkezik.) Jelentke zőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. (Hornung Ágnes Anna jelzésére:) Jelzi, hogy igen. Megadom a szót Hornung Ágnes államtitkár asszonynak. HORNUNG ÁGNE S ANNA nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Először is szeretnék Hollik úrnak köszönetet mondani azért, hogy kontextusba helyezte a jogszabályt, és hogy érthetően elmagyarázta, illetve azért is örülök, hogy nem hallottunk o lyan problémákat, amelyek felmerültek volna ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban. Az itt elhangzott kritikákat is, illetve az értelmező megjegyzéseket is úgy veszem, hogy azokat a kihívásokat soroltuk itt fel, amelyekkel mind a világ, mind az Európai Un ió, mind a magyar pénzügyi piacok szembesülnek. Igen, ezek azok a kérdések és kihívások, amelyekre többek között a jelen szabályozás is válaszokat próbál adni. Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a pénzügyi piac az egyik leggyorsabban fejlődő piaci sze gmens, tehát a szabályok is folyamatosan változnak. Ezt is látjuk, ahogy az Unió folyamatosan követi le ezeket a változásokat, és a magyar pénzügyi rendszer is így alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz, ezért szükséges ezekre időről időre reagálni, és ezt a reakciót láthatjuk most az előttünk lévő törvénycsomagban is. Ez a szabályozás, ahogy ezt többen el is mondtuk, alapvetően a transzparenciát és az ügyfélvédelmet helyezi a középpontba, tehát minden szinten, minden intézménynél ezeket a fő elveket követi maga előtt, és próbálja alapvetően az ügyfelek érdekeit szolgálni azért, hogy olyan kihívásokkal ne szembesüljünk a jövőben, mint amelyekkel itt az elmúlt években találkoztunk. Szeretnék még itt a független Nemzeti Bank alá tartozó felügyeletről is pár szó t szólni, hiszen a felügyelet is folyamatosan a gyakorlatot maga előtt látva alakítja ki a szabályozását, alakítja ki a gyakorlatát, és jelentős eredményeket tud felmutatni, amelyeket alapvetően szintén az ügyfelek pozitív megítélésénél láttunk. Úgyhogy kö szönöm szépen a felszólalásokat, és köszönöm szépen, ha szavazatukkal majd támogatják a javaslatot. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK : Köszönöm szépen, Hornung Ágnes államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására pénteken 16 óráig v an lehetőség. A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája