Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 19. szerda (214. szám) - A titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvényjavasla... - ELNÖK: - MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1719 az eddigi törvények nem állapítottak meg az elrendelé skor betartandó, követendő mérlegelési szempontokat. Ugyanígy erősödik az ellenőrizhetőség azáltal, hogy a bíró folyamatában is ellenőrizheti a titkos információgyűjtő tevékenységet. Sőt, bizonyos esetben, ha azt állapítja meg, hogy nem az engedélynek megf elelően folytatják a titkos információgyűjtő tevékenységet, akkor megtilthatja majd ennek a tevékenységnek a folytatását. (19.00) A javaslat az eddig nem kellően szabályozott határidőkre is sokkal nagyobb figyelmet fordít, a határidők precízebben kerülnek meghatározásra az új törvény szerint. A javaslat a nemzetbiztonsági feladatokat, a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét tartalmilag nem érinti, ezt kizárólag csak az új büntetőeljárási törvény és ezzel egyidejűleg, tehát a bűnmegelőzési célú vagy a b űnüldözési célú titkosszolgálati eszköz alkalmazása miatt érinti csak. Tisztelt Ház! A javaslat legnagyobb újítása tehát, ahogyan elmondtam, hogy próbál rendet tenni, hogy ki milyen felhatalmazás alapján alkalmazhat titkosszolgálati eszközöket Magyarország on, ezzel alapvetően nem változtatja meg az eddigi szabályozási rendszert. Tehát az a jelentősége ennek a javaslatnak, hogy a több mint két évtizedes - több mint két évtizedes! - nemzetbiztonsági törvényben meghatározott titkosszolgálati tevékenység változ atlanul ugyanazokkal a garanciákkal folytatódik tovább, de a bűnüldözési célú vagy bűnmegelőzési célú titkosszolgálati eszközök alkalmazása új garanciális szabályokkal bővül. Én nagyon remélem, hogy ellenzéki képviselőtársaim nem abban a hangulatban fogják szemlélni ezt a törvényjavaslatot, mint ahogyan ma délelőtt elhangzott, mert ma délelőtt kígyótbékát, de különösen diktatúrát kiáltottak a kormány irányába. (Dr. Szakács László: Leginkább Vejkey Imre!) Nagyon bízom abban, hogy az ellenzéki képviselők fel ismerik azt, hogy a titkosszolgálati tevékenység folytatásának újabb garanciákkal bővítése nemhogy gyengítené a jogállamot, hanem erősíti a jogállamot. Ezért bízom abban, hogy mind az új büntetőeljárási törvény kétharmados rendelkezéseit, mind pedig ezekne k a törvényeknek azokat a rendelkezéseit, például a rendőrségi törvény módosítását, amelyhez szükség van az ellenzék szavazataira is, nem a ma délelőtti hangulat hatja át, hanem valóban az államtitkár úr által említett szakmai szempontok hatják át, de én h ozzáteszem ezt a bizonyos garanciális szempontot is. Kérem, ne fosszák meg a magyar állampolgárokat attól, hogy újabb garanciákkal bővülhessen az őket érintő titkosszolgálati tevékenység törvényi szabályozása. Tisztelettel kérem tehát a törvényjavaslat tám ogatását. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Mesterházy Attila képviselő úr, az MSZP vezérszónoka, parancsoljon! MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tiszt elt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ez egy nagyjelentőségű törvényjavaslat, bár talán azért ehhez méltó vagy ehhez a súlyhoz méltó volt a civilügyekről szóló törvényjavaslat is a mai nap, vagy akár, azt gondolom, nem szabad leértékelni (Nevetve:) a Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött bűnsegélyről szóló egyezményt sem (Közbeszólások és derültség a Jobbik soraiban.) , de tény és való, hogy ez a mai napnak egy nagyon fontos javaslata. A hangulatról beszélt képviselőtársa m az imént mint vezérszónok. Azért azt szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a hangulat nagymértékben függ attól, hogy a kormány hogyan áll az ellenzékhez, hogyan viszonyul az ellenzéki jogosítványokhoz, milyen módon kooperál vagy veszi tudomásul vagy foga dja el az ellenzéki javaslatokat, észrevételeket, és ebben bizony, ha hangulatról volt szó, akkor egészen biztosan nem áll túl jól a mostani Fideszkormányzat.