Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 10. hétfő (212. szám) - Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. - ELNÖK:
1403 Eltelt némi idő, s egyszer csak azt hallom: egységes, kötelezően alkalmazandó fuvar díjakat vezetett be a hatóság a budapesti taxikra, mégpedig lényegesen magasabbat, mint amit az a bizonyos társaság alkalmazott. S lássanak csodát, a fővárosi taxizás nem állt le, nem szűnt meg, és a szocializmus vagy a kommunizmus sem tört ki. Mi több: ve rseny is van a cégek között. Bebizonyosodott, hogy a mesterségesen leszorított alacsony árakon, s így jövedelmeken kívül létezhetnek más versenyképességi tényezők is. Az azonos vagy azonos értékű munkáért egyenlő bért elve nem ismeretlen az Európai Unióban . Alapelv, hogy nőknek a férfiakkal azonos bérezés jár, mert így igazságos. S kitűzött cél, létező elv az azonos munkáért, azonos helyen azonos bér is, amit a kiküldött munkavállalókról szóló európai szabályozás kapcsán fektettek le. Ennek lényege, hogy ha például egy magyar cég Ausztriába vagy Németországba küldi ki munkavégzésre dolgozóját, akkor a munkavállaló jövedelme nem lehet alacsonyabb, mint az azonos munkakörre megállapított osztrák vagy német minimálbér. Logikus az idevonatkozó úgynevezett kiküld etési irányelvnek a célja: ne lehessen a helyi, azaz például osztrák vagy német munkavállalók bérét leszorítani az esetlegesen lényegesen alacsonyabb összegért is dolgozni hajlandó, pontosabban dolgozni kénytelen külföldi, főként keleteurópai munkavállaló k által. A mára már természetessé vált logikát kellene továbbvinni, továbbgondolni. Mi van akkor, ha nem a munkást viszik ki a külföldi munkahelyre, hanem a munkát hozzák az alacsonyabb bérű országokba, például hazánkba? A végeredmény szinte ugyanaz. A hel yzet kedvezőtlen a német vagy osztrák munkásoknak is, hiszen alkupozíciójuk és addigi jövedelmük is veszélybe kerülhet, ha munkahelyüket a lényegesen alacsonyabb bérköltség okán külföldre viszik. Trumpot is alighanem ez a jelenség segítette győzelemre, his zen ez az Egyesült Államokban is komoly problémát okozott. De az sem kedvező a nyugati munkavállalók túlnyomó többségének, hogy az itthoni alacsony bérek miatt Magyarországról és más közép- és keleteurópai országokból tömegesen Nyugatra vándorolnak a munk avállalók, ahogy most is teszik. Még ha ezt mi nem is érezzük igazságosnak, olyan feszültségek alakulhatnak ki a munka világában a nyugati országokban, amelyeket a brexit előzményeként, egyik okaként is emlegetnek az elemzők. Ezt az Európai Unió is érzi, e zért nagyon is lehetséges, hogy partnerek lennének annak megvizsgálásában, hogyan csökkenthetők a jelenlegi hatalmas bér- és jövedelemkülönbségek Nyugat, Kelet, illetve KözépEurópa között. (18.20) Ehhez persze nekünk magunknak is el kell hinnünk, hogy M agyarországnak nem az alacsony jövedelem a fő versenyelőnye. Az élet bizonyította be, hogy a race to the bottom, a lefelé menő verseny nem vált be. Nem a mélységekben, hanem a magasságokban kell versenyeznünk. Kimondhatjuk: az alacsony jövedelemszint mint versenyképességi eszköz nem vált be. Magyarország nem a győztes mezőnyben van, tehetséges csapatunkból ugyanis igen sokan idegenbe igazolnak. Jelentősen meg kell emelni a jövedelmeket, csökkenteni kell a NyugatEurópa és hazánk közötti bérszakadékot, mert különben nem lesz orvosunk, nem lesz ápolónk, nem lesz szakmunkásunk, és nem lesznek gyerekek, mert külföldön születnek meg. S ha nem lesz komoly változás az életszínvonalban, a jövedelmi viszonyokban s persze az életminőségben, a közérzetben is, akkor nem is fognak hazajönni. Történelmi léptékkel mérve nem is olyan régen, a világ egy másik pontján szintén döntéshozók voltak együtt egy teremben, bár biztos nem olyan szépben, mint ez. Egyikőjük furcsa ötlettel állt elő: azt gondolom, a rabszolgákat fel kelle ne szabadítani. Na de mégis, hogy képzeli? - kérdezték a többiek. Mi lesz akkor? Ez nem egyeztethető össze a gazdaság törvényeivel. Ki fog akkor az ültetvényeken dolgozni? Összeomlik minden. Képtelen ötletnek tűnt, de valahogy megoldották. Köszönöm, hogy m eghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK :