Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
1233 kártékony is, hiszen zavart idéz elő a jogrendszerben, ami az állami berendezkedés talapzata, illetve a társadalmunk alapja, ráad ásul súlyos hatásai lehetnek ennek a törvénynek a határon túli, például erdélyi magyar érdekeltségű egyetemekre. A hatásvizsgálat erre is kiterjedhetett volna. A sebtében összedobált előterjesztés olyan kontár munka, ami nem üti meg a törvényjavaslatokkal szemben támasztott minimális követelményeket, illetve több ponton is jogsértő, tehát azt egy tisztességes honatya nem fogadhatja el. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány kommunikációja szerint a jelenlegi módosítást az indokolja, hogy a CEU nem tetszik a j elenlegi kormányzatnak, mert annak alapítója ellen keresztes hadjáratot viselnek, őt kiáltották ki a patás ördögnek. Na de, képviselőtársaim, én elfogadom az önök érvelését, hogy Soros György a patás ördög, de akkor akit az ördög taníttatott, akinek a tanu lmányait az ördög fizette, az meg az ördögfióka, Orbán Viktor (Taps és derültség az MSZP soraiban.) , akkor ebben is egyezzünk meg. De ha már ördögökről és démonokról beszélünk: annak idején a Kádárrendszer nem szívlelte ezen személy tevékenységét - a jele nlegi rendszer vajon miért támadja a Kádárkorszaknál is ádázabbul ezt az embert? Talán csak nem azért, mert a jelenlegi rendszer ugyanolyan vagy még rosszabb, mint a Kádárrendszer? (Kunhalmi Ágnes: Rosszabb!) Ha az előttünk fekvő törvényjavaslatra tekint ek, akkor meg kell állapítsam, hogy minden bizonnyal a kérdésemben rejlő feltételezés igaz: a mostani rendszer nem más, mint a Kádárrendszer újraélesztett paródiája. (Kunhalmi Ágnes: Rákosirendszer!) Van még egy nagyon fontos dolog a törvényjavaslattal k apcsolatban. Felmerül a kérdés, mi indokolja, hogy egy évvel a választások előtt éppen egy marginális magánegyetem létezésének csipcsup ügyeivel foglalkozzon az Országgyűlés. Sajnos azt kell mondjam, hogy semmi különös objektív oka nincs annak, hogy most erről beszélgetünk, az egyetlen indok, amiért most ezt az ügyet idehozta a felsőoktatásért felelős miniszter, mert azt akarja, hogy erről beszélgessünk és ne másról, ne más olyan dolgokról, amelyek valós problémák, amelyek már évek óta megoldásért kiáltana k, de még nem merték idehozni a törvényhozás színe elé. Az igazi problémák: a kormány alkalmatlansága, a fojtogató korrupció és a mérhetetlen cinizmus, amivel az ország ügyeit intézik. (13.00) A mostani kérdés semmi más, csak figyelemelterelés, csak a poli tikai kommunikáció része. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, meddig kívánnak statisztálni ehhez a cirkuszhoz? Mikor veszik már észre, hogy egy újabb egypártrendszerű diktatúra kialakításában segédkeznek? (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, S zilágyi képviselő úr. Megadom a szót Szávay István képviselő úrnak, Jobbik. SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Azt hallhattuk a kormánypárti megszólalóktól, hogy ők mennyire rettenetesen szakmai módon közelítettek ehhez az egész ügyhöz. Túl sok szakm ai érvet azonban nem hallhattunk. Még a legfontosabb problémafelvetéseiket sem tudták megindokolni, azt sem, hogy ezek a problémák miért jelentenek problémát, és ha ezeket a CEU meg fogja oldani, akkor mitől lesz majd jobb a helyzet. Hollik képviselő úr va gy bárki más, mondják már, legyenek szívesek, hogy mi fog megváltozni akkor, ha a CEU kibérel egy sufnit New Yorkban, kiírja rá, hogy CEU, az lesz ott a CEU campusa, és van az anyaországban egy épülete! Mi fog akkor megváltozni? Mi a különbség onnantól kez dve? Ráadásul most azt mondták az előbb, megpróbálták az egész ügyet teljesen negligálni, hogy ennek nincs is jelentősége, vagy nincs is befolyásolva. De akkor miért akarják az egészet betiltani? - egyik oldalról. A másik oldalról meg, Turi képviselőtársam , minden tiszteletem az öné, mert önt úgy tartom számon, mint aki még a kisgazda értékekből valamit ebben a szétzüllesztett frakcióban megőrzött magának, de ne haragudjon, hogy lehet ilyet mondani?! Van egy intézmény. Annak van