Országgyűlési Napló - 2017. évi tavaszi ülésszak
2017. április 4. kedd (211. szám) - A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK:
1234 versenyelőnye? Van. Azért, m ert az drága, meg nehéz egy szegény hallgatónak bejutni, akkor az a megoldás, hogy szüntessük meg az intézményt? Hát, micsoda hozzáállás, ne haragudjon! Ez bolsevik tempó, képviselőtársaim! A magyar felsőoktatás versenyhátrányát nem úgy kell megszüntetni, hogy egy versenyelőnyben lévő intézményt kigolyóznak onnan. Arról beszélt Bárándy képviselő úr is, hogy nagy szakadék van a kormányzat és az ellenzék érvrendszerében. Az ellenzék érvrendszerében is van szakadék, azért ezt hadd tegyem nagyon világossá önök számára. Mert nem azokon a húrokon játszunk, nem abból a kottából játszunk, amit a szocialisták mondtak, de kétségkívül egykét dolgot nyilván le kellett szögezni. Önök párbeszédről beszélnek, meg arról, hogy mennyire nyitottak. Ha önök nyitottak lennének, akkor ezt a kérdést tényleg nyitottan és párbeszédre készen vizsgálták volna meg, nem néhány nap alatt akarják átverni a parlamenten. Miről akarnak és kivel egyeztetni akkor, amikor most tárgyalunk? Már mindenki azt várja, mert azért jöttek be egyébként a fideszes képviselőtársaink, hogy azonnal meg is szavazzuk ezt az egész javaslatot. Mindent elmond egyébként az, amit Harrach képviselő úr mondott a sajtó valamely munkatársának, amikor megkérdezték, hogy miért ennyire sürgős ez az egész ügy. Ön azt mondta , képviselő úr, hogy azért sürgős, mert nagy a hisztériakeltés körülötte, gyorsan le kell zárni. Most akkor önök akarnak egyeztetni, vagy gyorsan le akarják zárni ezt a kérdést? Egyébként ebben a néhány mondatban minden benne van azzal kapcsolatban, amit m ár régóta is tudtunk, hogy Orbán Viktor számára mi a természetes módja a politikai konfliktusok megoldásának. A politikai konfliktusok megoldásának, a konfliktushelyzeteknek, mint amilyen most van egyébként ebben az ügyben, a természetes megoldása Orbán Vi ktor és a Fidesz számára nem a megegyezéskeresés, nem az egyeztetés, nem a kompromisszum, hanem a nyers erő, az erőszak és a hatalommal való visszaélés. Önök most ennek a javaslatnak a vitájában is egyébként pontosan ezt csinálják, ahelyett, hogy fogla lkoznának a felsőoktatás valódi problémáival. Versenyhátrányban van a magyar felsőoktatás? Igen. Versenyelőnye van a CEUnak? Igen, van versenyelőnye. Miért van versenyelőnye? Azért, mert önök gyalázatos módon feleannyi pénzt biztosítanak a magyar felsőokt atásnak, mint amennyit az SZDSZes kormányzat adott annak idején, még akkor is, ha azóta csökkent valamelyest a hallgatói létszám. Megalázóan alacsony pénzekért, bérekért dolgoznak az oktatók. Tizenöt éve nem emelkedtek érdemben a hallgatói juttatások és ö sztöndíjak. Ma Magyarországon egy szegény, hátrányos helyzetű hallgató, Turi képviselő úr, nem tud a tanulmányaira koncentrálni, mert nem kap olyan ösztöndíjat, nem kap olyan juttatást, nem tud a tanulmányaival, a TDKdolgozataival, a tudományos előrej utatásával foglalkozni, mert munkát kell vállalni, mert ilyen a magyar felsőoktatás finanszírozása. Nincs egységes elvek mentén kialakított minőségbiztosítási rendszer sem a felsőoktatásban, államtitkár úr. Miért nem ezzel foglalkoznak? Komoly probléma a l emorzsolódás. A hallgatók 40 százaléka különböző okokból nem tudja elvégezni az egyetemet, a hozzáférésről pedig nem is beszélve. Turi képviselő úr, nem csak a CEUra nehéz bejutni, tudja?! Az a baj, hogy az elmúlt években az önök kormányzása alatt egyre n ehezebbé vált bármilyen magyar felsőoktatási intézménybe bejutni egy hátrányos helyzetű térségből érkezett képzetlen, szegény családból származó fiatalnak. Ezekkel a kérdésekkel kellene foglalkozni, ha a magyar felsőoktatás versenyhátrányát akarják megszün tetni, nem pedig álproblémákat generálni, álellenségképeket keresni és ezzel elterelni a figyelmet az oktatás és az egészségügy egyébként katasztrofális helyzetéről, a Magyarországot elhagyó százezrekről, az alacsony bérszínvonalról és a mindent eluraló korrupcióról. Mert ez egy kamu ügy, ez egy tisztességtelen eljárás egyébként. Most a CEUval folytatják, máskor meg majd más lesz az ellenség. Ennél egyébként az is sokkal tisztességesebb lenne, ha az egész egyetemet megvetetnék „Pénztáros” Lőrinccel. Kösz önöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Szávay képviselő úr. Két percre megadom a szót Vinnai Győző képviselő úrnak, Fidesz.