Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 12. szerda (174. szám) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
949 beszámolóját, valamint a Médiatanács kezelésében lévő bevételek és ki adások költségvetését, illetve a Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap költségvetését. Engedjék meg, hogy csak a főbb számokat emeljem ki. A hatóság 2015ös költségvetési bevétele 32,7 milliárd forint volt, ez mintegy 1 százalékos többlet a törv ény szerinti eredeti előirányzathoz képest. A kiadások 32 milliárd forintban teljesültek, ami az eredeti előirányzatnak a 98,7 százaléka. (11.40) A legjelentősebb bevétel a frekvenciadíjakból származik, 18,1 milliá rd forint, amit 2,5 milliárd forinttal követ az azonosítók díja. Továbbá felügyeleti díjból 2 milliárd forintos összeg folyt be. A Médiatanács működési előirányzata 173,9 millió forintot tett ki, ez az előirányzat tartalmazza a tagok tiszteletdíját, a szak értői kiadások fedezetét és a társszabályozók működési támogatására fordított összegeket. Itt meg kell említeni, hogy a zárszámadás elkészítésekor változtak a törvényi előírások, így például egy kormányrendelet miatt ide kell sorolni az előző évek maradván yait és az általános forgalmi adót is. A Médiatanács kezelésében lévő bevételek és kiadások 2015. évi főösszege 1,43 milliárd forintot tett ki. A Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap 2015. évi költségvetése megközelítette a 80,5 milliárd forinto t. Továbbá az MTVAnak vannak kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevételei is, amelyek értéke 5,7 milliárd forintot tett ki. Az előző évi 4,1 milliárdos pénzmaradványokkal együtt pedig az MTVA 2015. évi költségvetésének bevételi és kiadási oldala összesen 91,8 milliárd forintban teljesült. Tisztelt Ház! Néhány szót szeretnék még szólni az MTVA hiteleiről, ugyanis a 2012es évben az MTVA megvásárolta a Kunigunda utcai székházat. A székház megvételére, valamint a korábbi években felhalmozott adósságok rendezé sére hitelt vett fel az intézmény. A komplex hitelcsomag 36,6 milliárd forint beruházási hitelből, 20 milliárd forint forgóeszközhitelből és 4 milliárd forint folyószámlahitelből állt, továbbá 1 milliárd forint összegű bankgaranciakeretet tartalmazott. A 2015. év során az MTVA közel 1,6 milliárd forintot törlesztett a beruházási, valamint forgóeszközhitelből. A likviditás kezelésére a folyószámlahitel továbbra is az MTVA rendelkezésére áll 4 milliárd forint összegben. Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy a beszám olót áttanulmányozva megállapíthatjuk, hogy az NMHH 2015. évi működéséről, vagyoni helyzetéről valós és megbízható képet kaphattunk, és erre a következtetésre jutott a felkért könyvvizsgáló is. Jóllehet törvényi szabályozás nem kötelezi a hatóságot könyvvi zsgálatra, de megnyugtató mindannyiunk számára, hogy gazdálkodását könyvvizsgálók is véleményezték. A fentiekre tekintettel kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák az indítvány elfogadását. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraib an.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Szabolcs Attila képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy nem kívánja ismertetni álláspontját a vita során. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Dunai Mónika képv iselő asszonynak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának. DUNAI MÓNIKA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2015. évi egységes költségvetésének vé grehajtásáról szóló törvényjavaslat, azaz a zárszámadási törvényjavaslat négy külön költségvetés végrehajtásáról számol be, amely tartalmazza a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság beszámolóját, a Médiatanács beszámolóját, a Médiatanács