Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 10. hétfő (172. szám) - Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Kanada között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA) aláírásával kapcsolatos álláspontról szóló határozati javaslathoz benyújtott biz... - ELNÖK: - BANA TIBOR (Jobbik):
771 tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a multik perelhetik a nemzetállamokat, és önök most, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, többségükben e mellé az egyezmény mellé kívánnak odaállni elképesztő és felháborító módon. És igen, tisztelt Hörcsik képviselőtársam, bizony mi azt mondjuk, hogy ez a TTIPnek, az EUUSA szabadkereskedelmi megállapodásnak az előszobája, és az, hogy ilyen módon érvelnek ebben a vitában, egyértelműen mutatja azt, hogy majd a TTIP esetében is a végén ez lehet az önök álláspontja, de bízunk benne, hogy 2018ig kitolva a tárgyalásokat akkorra már egy Jobbikkormánya lesz az országnak, és mi meg fogjuk akadályozni azt egy komoly választópolgári felhatalmazás alapján, hogy ez így történhessen. Mert ha önö kön múlik, akkor biztos, hogy támogatni fogják ezt az egyezményt, ez a napnál is világosabb, viszont szomorú az, hogy az elmúlt évek során kettős beszédet folytattak. Nem először egyébként, tehát számtalan példát lehetne felhozni azzal összefüggésben, hogy hányszor és hányszor tették meg ezt, és mindig azt mondták, hogy ott kell ülni a tárgyalóasztalnál, de aztán majd meglátjuk, hogyan fognak alakulni ezek a megállapodások, és a végén ki fogjuk tudni fejezni a véleményünket. Igen, minden esetben az történt egyébként a szocialistaszabad demokrata kormányok idején és a fideszes kormányok idején is, hogy ez volt az érvelés, ezt adták el a magyaroknak, és aztán a végén minden egyes olyan javaslatot támogattak - gondolok itt, mondjuk, a lisszaboni szerződésre is , ami szuverenitásunk, nemzeti önrendelkezésünk szempontjából rendkívül káros volt. Egy különbség van azért a kettő között, hiszen a lisszaboni szerződés szövegét többségében az országgyűlési képviselők nem ismerték akkor, amikor igennel szavaztak 2007b en, most viszont a CETA esetében azért előttünk van az, hogy miről is van szó. Így aztán még inkább felháborító és elfogadhatatlan az, hogy végül is, bár vannak ellenhangok, és ennek örülni lehet, de a kormánynak és az önök erős embereinek, úgy tűnik, hogy egyértelműen az az álláspontja, hogy ezt támogatni kell, és ilyen módon megadják a szükséges felhatalmazást az illetékes személyeknek az aláíráshoz. Ez egy rendkívül jelentős visszalépés a korábbi határozati javaslathoz képest, amit néhány hónappal ezelőt t fogadtunk el itt az Országgyűlésben, és amely kimondta azt, hogy igen, érvényesíteni kell akár a GMOügyben, akár az állambefektető vitarendezési mechanizmus kérdésében Magyarország érdekeit, és ilyen hozzáállással kell a CETA ügyénél majd az állásponto t kialakítani. Hát nem ez történt. Számtalan amerikai vállalatnak van kanadai leányvállalata, tehát ez is alátámasztja azt az érvelést, amit szerencsére Magyarországon is egyre többen fogalmaznak meg, és komoly megmozdulásokra lehet véleményem szerint szám ítani a jövőben is, hogy bizony a TTIPnek megágyaz ez az előttünk fekvő megállapodás, melynek a tárgyalásai egyébként ugyanúgy átláthatatlanok voltak, mint az EUUSA szabadkereskedelmi megállapodás esetében is. (19.10) És még egy dolgot ki szeretnék emeln i: amikor itt volt a kereskedelempolitikáért felelős biztos asszony, uniós biztos asszony, Cecilia Malmström, akkor ő elképesztő módon azt mondta, hogy persze, nagy tüntetések zajlanak szerte Európában, de a többség nem vesz részt ezeken a megmozdulásokon, tehát lényegében azt lehet mondani, hogy az európaiak támogatják ezt a kereskedelmi megállapodást. No, ez is egy cinikus és álságos érvelés, és én bíztam benne, hogy a Fidesz majd nem ilyen hozzászólásokkal fog megjelenni a vitában, de sajnos csalódnom ke llett. Vállalni kellene ezzel szemben azt az önök szerint megfogalmazott kockázatot, szerintünk pedig a nemzeti önrendelkezésünkért való kiállást, hogy igenis, a kormány határozottan nemet mondjon a CETAra, már csak azért is, mert éppen Hörcsik képviselőt ársunk utalt rá, hogy csak konszenzussal lehet elfogadni. Meg kellene ezt akadályozni mindenképpen, és még egyszer aláhúznám, sajnos mi már korábban megmondtuk, hogy igazunk lesz, és a kormánynak és a kormánypártoknak végül ez lesz az álláspontja. De én mé g azt kérem önöktől így, úgymond utolsó szó jogán, idézőjelben, hogy a holnapi szavazás előtt értékeljék ezt át, és bízom benne, hogy a fideszes képviselők többsége végül ahhoz