Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 26. hétfő (169. szám) - Napirend utáni felszólalók: - DR. TURGYÁN TAMÁS nemzetiségi szószóló:
434 ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Napirend utáni felszólalók: Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Amennyiben Turgyán Tamás örmény nemzetiségi szószóló elfoglalja a helyét, akkor meg tudom adni a szót. Ebben a percben érkezett. (Megt örténik.) Köszönöm szépen. Parancsoljon, szószóló úr! Öt percben öné a szó: „A független Örményország kikiáltásának 25. évfordulója” címmel. DR. TURGYÁN TAMÁS nemzetiségi szószóló : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Huszonöt évvel ezelőtt az örmény nép egy elsöprő erejű népszavazással kikiáltotta a függetlenségét a szétesőben lévő Szovjetuniótól, megteremtve ezzel az évszázadokon keresztül elnyomott önálló örmény államiságot. Örményország földrajzi helyzete okán, azért, mert két ko ntinens határán fekszik, kénytelen volt elszenvedni az asszírok, a görögök, a rómaiak, a bizánciak, az arabok, a mongolok, a perzsák, a törökök és az oroszok uralmát. Hosszú történelme során ritkán adatott meg a függetlenség, mígnem az első világháború vég én a győztes antanthatalmak úgy határoztak, hogy felosztják Törökországot. Elismerték Örményországot, és területeket is csatoltak hozzá. Ezt hívják vagy hívták wilsoni Örményországnak, az Egyesült Államok akkori elnökének neve után. Ezt a békét és ezzel eg yütt az önálló Örményország létét elvetette a török nemzeti mozgalom. Az 1920ban lezajlott törökörmény háború következtében Örményország elvesztette háború előtti területének felét, a teljes wilsoni Örményországot és az áhított szabadságot. Még ebben az évben a 11. szovjet hadsereg Grigori Ordzsonikidze vezetésével megszállta Örményországot, ezzel a rövid életű Örmény Köztársaság összeomlott. A bolsevik Oroszország annektálta az Örmény Demokratikus Köztársaságot, és Grúziával, valamint Azerbajdzsánnal egy ütt a Transzkaukázusi Szovjet Szövetségi Köztársaság részévé tette. Ez a szervezet 1936ig állt fenn, amikor is szétosztották három különálló szovjet szocialista köztársaságra, Örményországra, Azerbajdzsánra és Grúziára. 1953ban, Sztálin halála után enyhü lt a szovjet nyomás, így az örmény egyház is újjáéledt. 1967ben pedig felavatták az örmény népirtás emlékművét Jerevánban. A 80as években a gorbacsovi éra alatt az örmények már tüntettek azok ellen a környezeti ká rok ellen, amiket az odatelepített orosz gyárak okoztak. A sztálini idők óta konzervált örményazeri ellentétet csak növelte az 1988as örményországi földrengés és Gorbacsov tehetetlensége a két ország problémáinak, elsősorban Karabah sorsának rendezése üg yében. A kiéleződött feszültség háborúhoz vezetett Örményország és Azerbajdzsán között. Ez a kérdés máig nem rendezett. 1991ben a Szovjetunió felbomlott, Örményország visszanyerte függetlenségét. Örményország volt a Baltikumon kívül az első köztársaság, a mely augusztus 23án kivált a Szovjetunióból. Felmerülhet a kérdés, hogy tulajdonképpen mi közünk van nekünk ehhez. Azon túl, hogy hazánk számára is a Szovjetunió felbomlása, a 90es évek demokratizálódása adott alkalmat arra, hogy újra otthon érezhessük m agunkat saját hazánkban, a magyar nép, a magyar nemzet is a történelme során sokat küzdött, harcolt, szenvedett ezért. És ebben a harcában, majd’ ezer éve, társai azok az örmények, akik sorsuk és elnyomóik ellen a Kárpátmedencéig szaladtak és menekültek. Legyenek azok II. Endre királyunkat keresztes hadjáratából hazakísérő örmény lovagok, diplomaták és kereskedők, vagy a XVII. században Apafi Mihálytól és Mária Teréziától letelepedési engedélyt