Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 7. szerda (195. szám) - A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2015. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében című beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY
3462 Magyar Nemzeti Banknak kiváló kimutatásai vannak: az egyötöde jött be Magyarországra valójában devizában ahhoz képest, amit devizahitelekként állítanak a bankok. Tehát ezt az óriási, bődületes csalást e gyszer valakinek fel kellene tárnia, és szembenézni ezzel a dologgal. Ahogy mondtam, nem a Kúriától vártuk volna el ezt a teljes szembenézést, jóval inkább a kormánytól, de ha már a Kúria is feladatot kapott ebben, és döntések megszülettek, akkor mindenkép pen el kellett mondanunk és el is fogjuk mondani a kritikáinkat, és azért is sajnálom - zárszóként , mert ha ezek az ügyek így nem lettek volna a Kúriára taksálva, akkor, azt kell mondanom, nyugodt szívvel tudtuk volna támogatni a beszámolót. Tehát szakma ilag a többi résszel nem volt gond, ezért nagyon sajnálom, mert tényleg, ha ez megvalósult volna (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , akkor az még nagyobb támogatást jelentett volna. Ettől függetlenül a véleményünket tartjuk, az elnök úrnak pedig köszönjük szépen a beszámolót. (Dr. Gyüre Csaba tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most van lehetőség kettőperces felszólalásokra. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Akkor rendes képviselői felszólalásra Bárándy Gergely képviselő úrnak adok szót, az MSZP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt kúriai Elnök Úr, Elnökhelyettes Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal kezdem, amivel Teleki képviselőtársam és talán többen ma, hogy megköszönöm a Kúria minden bírájának és igazságügyi alkalmazottjának a munkáját. Azt gondolom, hogy a 2015. évben is ezt példaértékűen végezték, és annyit kérnék, ha szabad ilyet tenni, hogy ugyanígy végezzék a jövőben is. Teleki László képviselőtársam elmondta azt, és ezt ismételni nem kívánom, hogy melyek azok az érvek elsősorban, amelyek miatt támogatjuk az elnök úr beszámolóját. Ami miatt egészen rövid is tudok lenni, az például az, hogy nemcsak a beszámoló volt meggyőző, hanem az Igazságügyi bizottságban azok a válaszok is, amelyeket az elnök úr a képviselői kérdésekre adott; ott lényegesen hosszabban beszélgettünk erről a témáról, és azt gondolom, hogy kielégí tő és számunkra elfogadható válaszokat kaptunk, éppen ezért most itt a plenáris ülésen lényegesen könnyebb dolgunk van. Két dologra, ami a vitában elhangzott, szeretnék reagálni. Én őszintén szólva egyfajta önigazolásként tudom csak értékelni azt tegnap Ha ndó Tünde elnök asszonytól is és most Répássy képviselő úrtól, Rubovszky elnök úrtól is, hogy folyton az új bírósági rendszert méltatják és dicsérik. Én azt gondolom, hogy ebben a vitában, főleg a Kúria beszámolójánál az égadta világon semmi szükség erre. Semmi szükség erre, mert nem erről szól a mai vitanap. Még ha az OBHnál felvetődik ez, ott értem, mert ott valóban a bírósági igazgatásról van szó, de itt ma, a mai vitanapon kifejezetten a Kúria tevékenységének egy szűkebb körű vizsgálatáról, amit a jogs zabály előír. Azért is érdekes ez, mert gyakorlatilag újra és újra ismételjük azokat az érveket az új bírósági rendszerrel kapcsolatban, amelyeket egyébként százszor elmondtunk már. Én nem kívánom ezt megtenni, és csak utalok arra, amit a tegnapi beszámoló elfogadásakor mondtam ugyanebben a témakörben: nagyon hosszan lehetne sorolni - ahogy akkor tettem is , hogy szerintem miért nem jó és miért nem vált be ez az igazgatási rendszer. Ami viszont ennek a kúriai részét illeti, azt gondolom, talán egy vagy két mondat illik ide. Az egyik, hogy ízlés kérdése, hogy ez a két funkció különválike vagy sem. Én is voltam az OIT tagja majdnem négy évig, úgy, ahogy Rubovszky képviselő úr, és megmondom őszintén, hogy olyan rendkívüli fordulatot a Kúria mostani működésébe n ahhoz képest, ami akkor volt a Legfelsőbb Bíróságon, nem nagyon látok. Ugyanis - nem elvitatva egyébként az elnök úrnak a személyes tekintélyét, és nem elvitatva az elnök úrnak a rendkívüli szakmai tudását sem, de azért - akkor is ez volt igaz és ma is, hogy a szakmai tevékenysége a Kúriának alapvetően a kollégiumokban folyik, és