Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. december 5. hétfő (193. szám) - Egyes energetikai tárgyú törvények árszabályozási célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
3332 Amikor néhány hónappal ezelőtt önök azzal jöttek ide az Országgyűlés elé, hogy rendeleti formáról változtass uk határozati formává a magyar energiahivatal által meghozandó árszabályozási célú szabályozási joganyagot, akkor mi azt mondtuk, hogy ezt nem tudjuk támogatni. Egészen pontosan tartózkodtunk a zárószavazásnál, mert számunkra a rendelet erősebb jogkört biz tosít akár Brüsszel ellen, vagy akár bármilyen más olyan folyamat ellen, ami az árcsökkenés fenntartása mellett hathatna, már amennyiben ez az árcsökkenés egyáltalán megjelenik a fogyasztóknál, de ez egy másik lapra tartozó kérdés. Hiszen nagyon sok esetbe n az egyéb költségek növekedése miatt összességében nőttek a rezsiköltségei a magyar háztartásoknak. Ezt is el kell mondanunk, valahányszor ez a téma szóba kerül. Annak, hogy mi most mégis támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, pontosan az az oka, hogy szerintünk már eleve rossz ötlet volt rendeletről határozatra változtatni. Ezt önöknek akkor az MSZP támogatásával sikerült határozattá átalakítani a rendeletet, most majd a Jobbik támogatásával fog sikerülni visszaalakítani. Itt, az ellenzékben mindenkine k megvan a határozott álláspontja, önök meg úgy hajlanak, úgy látszik, ahogy éppen az aktuális körülmények azt igénylik. És hát látjuk, igen, Brüsszel részéről is a nyomást, érezzük. És láttuk, ugye, a múlt héten kijött az energia irányelv vagy rendelet Br üsszel részéről, vagy elmondták, hogy a jövőben egy ötéves lauffal, egy átmeneti időszakkal szeretnék teljesen kivezetni a hatósági árakat az európai uniós piacokról, és mindenhol teljesen szabadpiaci árakat szeretnének az energia- és rezsiárak tekintetébe n, már ami ebből európai uniós hatáskörnek számít és nem tagállami hatáskörnek. Tehát itt elsősorban a gáz és a villamos áram díjáról van szó. Éppen ezért most látjuk, hogy itt tulajdonképpen olyan eszközökhöz kell nyúlni, amelynek segítségével a magyar ne mzeti érdeket jobban tudjuk érvényesíteni. Ebben a tekintetben, energiapolitikánk tekintetében valóban sok a közös vonás a Jobbik és a Fidesz energetikai programja között. Mi nemzeti alapokon képzeljük el Magyarország energiaellátását. Mi nem hajlunk aszer int, hogy hogyan fúj a szél, nekünk van egy 2010ben és 2014ben is megfogalmazott energetikai programunk, amihez azóta is tartjuk magunkat, és aszerint szoktunk minden törvényjavaslatra szavazni itt a parlamentben. A rezsicsökkentéssel kapcsolatban valóba n igaz az, amit szocialista képviselőtársam is elmondott, hogy a világpiaci árak lehetővé tették volna az elmúlt években, amikor lement a világpiaci ára a földgáznak, kőolajnak, hogy még nagyobb mértékű, a magyar háztartások számára még kedvezőbb árakat ho zzon meg rendeletében az energiahivatal, vagy biztosítsák ezt az árrést, és ne a szolgáltató vagy más tegye zsebre, hanem a magyar fogyasztók zsebében maradjon. És valóban, a rezsicsökkentést több olyan termékre vagy több olyan dologra is ki kellene terjes zteni, mint például a tűzifa, hiszen azt is tudjuk, hogy fával fűtenek a magyarországi otthonok egy jó részében, sőt egyébként a legszegényebb rétegeknél a leggyakoribb ez a fűtési mód. Ők jelen pillanatban kimaradnak ebből a rezsicsökkentési körből. És mo st már nem arról van szó, amit néhány hónapja még mondott a kormány, hogy újabb rezsicsökkentéssel szeretnék még tovább csökkenteni a lakosság terheit, hanem most már csak arról van szó, hogy hogyan tudjuk megvédeni a jelenlegi állapotot Brüsszellel szembe n, aki bizony el akarja venni ezeket a kedvezményeket, és szabadpiacivá akarja tenni az energiát a teljes Unió területén. Ezt egyébként már a harmadik energiacsomagnál is láttuk, az Európai Unió harmadik energiacsomagjánál, hogy ez a fajta hatósági árszabá lyozás hosszú távon nem lesz fenntartható. Természetesen, ha ez valóban arra irányul, hogy a magyar háztartások olcsóbban kapják meg az energiát, akkor legyen, akkor tartsuk fenn, ameddig lehet, ameddig ezt meg tudjuk tenni. De ami a kritikánk fő éle ezzel párhuzamosan, hogy a kormány nem tesz meg olyan intézkedéseket, amelyek hosszú távon a magyar háztartások számára lehetővé tennék, hogy ne egy nyomott hatósági ár miatt legyen olcsóbb a rezsiszámlájuk, hanem azért, mert kevesebb energiát kell felhasználni uk. Kevesebb villamos áramot, kevesebb hőenergiát, földgázt kell felhasználniuk a háztartásban, mondjuk, azért, mert a magánszemélyek, a háztartások részére is lehetővé teszi a