Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. szeptember 19. hétfő (168. szám) - Szatmáry Kristóf (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Beválik-e az új iskolaszövetkezeti modell?” címmel - ELNÖK: - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): - ELNÖK: - CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
322 (14.00) Ha szabad, akkor néhány gondolatot szeretnék mondani arról, hogy milyen változtatások következtek be és ennek milyen eredmény e várható. Legfőképpen és a legfontosabb az, hogy azok, akik passzív jogviszonnyal rendelkeztek felsőoktatási intézményben, eddig nem végezhettek iskolaszövetkezetben munkát, a változtatás után most már megtehetik, tehát nem esnek ki a munka világából. Egy régi problémát oldottunk meg ezzel, hisz elsődleges célja és feladata az iskolaszövetkezeteknek az, hogy azokat a diákokat, azokat a fiatalokat, akik nappali tagozatos tanulmányaik mellett dolgozni akarnak, bevezesse a munka világába, így tulajdonképpen e gy könnyebb átmenetet tudjanak a tanulás világából a munka világába való átmenetben részükre biztosítani. Egy másik változtatás, ami nagyon fontos volt, az, hogy gyakorlati helyként az iskolaszövetkezetben végzett munka során elvégzett munka nem számíthato tt be a diákok tanulmányaiba. Most ez a változtatás ezt a lehetőséget biztosítja. Tehát ha megfelelő helyen végzi az iskolaszövetkezeti munkát a diák, ebben az esetben gyakorlatnak el tudja számolni, gyakorlatként az iskola elismeri. A módosításokra azért is volt szükség, mert az Európai Unió több esetben nem értette, hogy mi is ez az unikális szövetkezeti forma, és meg kell magyarázni, meg kellett magyarázni nekik néhány módosítással is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Rem élhetőleg a következő időszakban, miután bizonyíték van erre, ezt meg fogják érteni, és már jobban, pozitívabb módon állnak hozzá az iskolaszövetkezetekhez. A viszonválaszban folytatom majd. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperce s viszonválaszra Szatmáry Kristóf képviselő úré a szó. Parancsoljon! SZATMÁRY KRISTÓF ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Azért is örülök államtitkár úr válaszának, mert az azzal kecsegtet, hogy valószínűleg a kormány, illetve a frakció részéről mondhatom, hogy a f rakció továbbra is szeretne pozitívan foglalkozni a diákszövetkezetekkel. Két okból is nyomon követné a fejleményeket, hiszen egyrészt egyre fontosabbá válik a diákmunka, nagyon fontos lesz az, hogy a fiataljaink munkáját megbecsüljük. Itt nincs helye kala ndoroknak, nincs helye visszaéléseknek, még akkor sem, hogyha ezek bármilyen párthoz, akár az MSZPhez kötődnek. Másrészt szeretnénk egy missziót ezzel folytatni, hiszen a fiatalok munkanélkülisége egész Európában gond, és szeretnénk ezt a magyar hungariku mot lényegében elvinni Európába, megmutatni azt, hogy hogyan lehet az Európát sújtó, egyébként a fiatalok munkanélküliségét jelentősen, állami segédlettel leküzdeni, hogyan lehet egy olyan rendszert fölépíteni, ami Magyarországon egyre jobban működik. Ehhe z mi a frakció részéről minden támogatást megadunk, és kérjük, hogy a kormányzat is így viszonyuljon a diákszövetkezetekhez. Köszönöm szépen a válaszát. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Cseresnyés Péter államtitkár úré a szó. Parancsoljon! CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Képviselő úr, számmal is szeretném bizonyítani azt, hogy jelentős eredménye van a diákok foglalkoztatásának abban az eredményben, amit a fiatalok munkanélkülisége va gy foglalkoztatása terén sikerült elérni, hisz 2010, amikor közel 30 százalékos volt a munkanélkülisége csak a fiataloknak, a 25 év alatti fiataloknak, ezt sikerült többek között ennek az iskolaszövetkezeti mozgalomnak is köszönhetően 13 százalékra leszorí tani, és a foglalkoztatásuk pedig fordított arányban növekedett, jelentős mértékben nőtt a fiatalok, a 25 év alatti fiatalok foglalkoztatása. Így, ahogy már elhangzott, közel 120130 ezer fiatal diák tud az iskolaszövetkezeti rendszerben dolgozni,