Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 28. hétfő (191. szám) - A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról című politikai vita - ELNÖK: - DR. VITÁLYOS ESZTER ZSUZSANNA, a Miniszterelnökség államtitkára: - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
2998 és ha jók az információim, akkor több millió forintot kért a képviselő úr az éttermet működtető alapítványtól, az úgynevezett Kék Madár Alapítványtól, hogy belemenjen az étterem bővítésébe, ami egyébként a saját házának szomszédságában foglal helyet. Ez egy európai uniós forrásból megvalósítandó fejlesztés lett volna annak érdekében, hogy ne csak az étterem bővüljön, hanem a korábbi alkalm azott kört, alkalmazotti létszámot is bővíteni lehessen, tehát magyarul, minél több, fogyatékkal élő magyar embernek, személynek tudjanak munkát biztosítani. Ezt bírósági perekkel éveken keresztül akadályozta. Az ügy pikantériája egyébként, hogy önkormányz ati képviselőként még maga is megszavazta ennek az étteremnek az átalakítását. Ebben a tekintetben én csak azt szeretném kérdezni tisztelt államtitkár úrtól - gondolom ő lesz, aki válaszolni tud rá , hogy az általam említett eset konkrétan hány fogyatékka l élő ember munkahelyét veszélyeztette, és mennyi uniós pénzről volt szó, illetőleg mennyi uniós pénz forgott veszélyben Hadházy úr egyéni kényelmi szempontjai miatt, hogy a szomszédjában lévő étterem bővítését minden eszközzel próbálta akadályozni. Köszön öm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Most dr. Vitályos Eszter államtitkár asszonynak adom meg a szót. DR. VITÁLYOS ESZTER ZSUZSANNA, a Miniszterelnökség államtitkára : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgye k és Urak! Nagyon sajnálom, hogy Hadházy képviselő úr már elment, de hát mit is várhatnánk egy bulvárpolitikustól, a vitában is csak addig vett részt, ameddig az ő szereplése tartott. Tettek helyett szavak - röviden, azt gondolom, hogy így jellemezhető Had házy képviselő úr közéleti munkássága. Rendkívül hangzatos állításokkal a mondatai nem a teljes igazságot közvetítik, hanem igazából csak szereplési vágyat tükröznek. Ahogy látjuk, hétről hétre bizonyosodik be képviselő úr tájékozatlansága. Az egyik ilyen ügyet szeretném is megemlíteni, ami a pályázati értékelési rendszerre vonatkozik. Nem is igazán értettem azt a zagyvaságot, amit képviselő úr elmondott az értékeléssel kapcsolatban, egy dolog viszont biztos: több mint 5200 kormány- és köztisztviselő jelent kezett már az új pályázati értékelői szaknévsorba, több mint 2600 új kollégával dolgozunk a pályázati értékeléseken, és mivel mind a kollégák, mind az is anonimizálva van, hogy hogyan végzik a feladatukat, tehát mi végül is csak a pályázat értékelése elvég zésének tényéről kapunk értesítést, azt magunk sem tudjuk, hogy hogyan értékeli az értékelő, hiszen azt az irányító hatóságok kapják csak meg. Ezért azt is mondhatom, hogy ez a rendszer mindenképpen biztonságos, transzparens és átlátható, hiszen a Miniszte relnökség nem tudja azt nyomon követni, hogy az adott értékelő hogyan értékeli a pályázatot. Az viszont jól látszik, hogy a jogosult projektek száma több mint a 7700at elérte, több mint 7200 projekt ki is van a kollégáknak osztva értékelésre, és szépen ha ladnak ezek a munkák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Most Sallai R. Benedek képviselő úrnak adom meg a szót. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Elment a macska, cincognak az egerek. (Derültség. - Dr. Rétvári Bence: Szerényebben!) Köszönöm s zépen értékes hozzászólásukat. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsőként is: nem tudom, hogy elhangzotte már ez, hogy valaki megköszönje a kormánypártok kezdeményezőinek és Lázár miniszt er úrnak, hogy felvállalta ezt a vitanapot. A magam részéről nagyonnagyon örvendetesnek érzem, hogy a lehetőséget megkaptuk, hogy erről is vitát nyissunk. Az ellenzéki pártoknak, mint minden más képviselőnek korlátozott ezen lehetősége, tehát köszönjük sz épen, hogy beszélhetünk ezekről a