Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 22. kedd (189. szám) - A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
2630 használni, mennyire fogja a nagyközönség számára megnyitni vagy nem, nem fogjuk tudni szabályozni, nem lesz ráhatásunk. Ez az egyik prob léma. A másik pedig az, hogy jó, ha önök úgy gondolják, hogy valóban csakis erre - ahogy a szóbeli indoklásban elmondták - szeretnék ezt a törvényi passzust használni, akkor legyen beletéve, és ha van erre nyitottság, akkor kezdeményezni fogom azt, hogy cs ak és kizárólag a XX. századi sorstragédiáink kárvallottai, illetve az ő leszármazottaik legyenek azok a méltánylást igényelő körülmények, amelyek esetén ezt a kikölcsönzést vagy a kulturális értékek hasznosítását megengedjük számukra. Nem tudom, ez elfoga dhatóe államtitkár úrnak, de nagyon örülnénk, ha erről tudnánk vitázni. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni az adott napirend keretében. (Nincs j elentkező.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megadom a szót Halász János képviselő úrnak mint előterjesztőnek, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Parancsoljon, képviselő úr! HALÁSZ JÁNOS ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a véleményeket, Szabó képviselő úr gondolatébresztő és visszafogott megközelítését. Kérdezte képviselő úr, hogy miért képviselőként nyújtotta be Lázár János és miért most. Államtitkár úr erre már válaszolt. Egyéb ként szögezzük le, nyilvánvalóan, ha valaki államtitkár, miniszter, de képviselő is, ugyanúgy joga van benyújtani indítványokat, mint önnek vagy nekem. Ráadásul azt a tényt nyilván felfedeztük mindnyájan, hogy közösen nyújtottuk be Lázár Jánossal ezt az in dítványt, hisz a korábbi években is közösen foglalkoztunk ezekkel az ügyekkel. Tehát ez egyáltalán nem véletlen. Ráadásul van egy praktikus oka is, mert ez egy nem nagy horderejű módosítás, ugyanakkor nyilvánvalóan szakszerű, de így (Bányai Gábor tüsszent. ) - egészségére, bizonyára igazat mondunk most is (Derültség. - Közbeszólások a Jobbik soraiból, köztük: Biztos? - Derültség.) - a Ház előtt praktikusan és gyorsan végig tud menni ez is. Hogy miért most? Azért, mert van egy aktuális ügy, amit szeretnénk me goldani, és a képviselő úrral szívesen megosztom itt az ülés után. Arra nincs felhatalmazásom, hogy az érintetteket itt a parlamentben megnevezzem, de tényleg konkrét ügyet tudok, ami húzódik régóta, és végre szeretnénk már megoldani. Ezzel az üggyel által ánosan is megoldjuk, de azt az egyedi esetet is kezeljük. De a módosítás nyilván nem az egyedi esetre jön létre, hanem ezt a rendszert, ahogy mondtam, szépen végigvezetve kiteljesíti és befejezi, amire államtitkár úr is utalt. Remélem, sikerül elnyerni maj d az önök támogatását is ezek után. A jobbikos véleményeket hallva, képviselő asszony az ellenzéki kommunikációs fordulatokat most is használta. Értem, ez nyilván önöknél ilyenkor kötelező, de azok nem tartoznak ide. Értem én az Apróvilla helyzetét is. Ne m tartozik ide. Most a kulturális törvényről beszélünk. Ott sok mindenben egyet is tudnánk érteni, de beszéljünk arról, ami most van. A második felszólalásában, amit mondott képviselő asszony, köszönöm szépen, szerintem az egy olyan megközelítés, amely min denképpen beépíthető ebbe a módosításba. Köszönöm szépen Szabó Szabolcs véleményét is. Mi a Kulturális bizottságban is tudtunk eszmét cserélni ebben az ügyben. Én az önök módosító indítványát még nem láttam, de nyilván lesz idő megnézni, és érdemben fogjuk azt megvizsgálni. Azzal, ha ez a fajta módosítási irány, amit önök említettek, amit képviselő asszony is említett, ha ez az önök számára is garancia, szerintem is garancia lehet, akkor könnyen lehet, hogy ezt beépítjük a javaslatunkba. Azért nem tudok err e most egyből igent mondani, mert mondom, szövegszerűen még nem láttam, de teljesen nyitottak vagyunk rá, hiszen pont ugyanazt a célt szolgálja, ami az elképzelésünk volt a törvény benyújtásakor és ezek szerint pontosan azt, amit önök is mondtak. Remélem, hogy majd efelé tudunk továbbmenni.