Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 11. péntek (186. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2254 Az adminisztráció csökkentése érdekében 2017től a magánszemélyek jövedelemadóbevallását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készíti el, amennyiben a magánszemély munkáltatói adómegállapítást nem kért, vagy az adó megállapítását a munkáltató nem vállalta. Az adóbevallási tervezetet az állami adó- és vámhatóság az adóévet köve tő év március 15ig közzéteszi az ügyfélkapu használatával, egy erre a célra létrehozott elektronikus felületen. Az ügyfélkapuval nem rendelkező magánszemély pedig március 15ig postai úton, smsben vagy elektronikus úton kérheti, hogy a NAV a bevallási te rvezetet papír alapon, postán küldje el számára. A NAV szolgáltatói jellegét erősíti, hogy értesíti mindazokat, akiknek visszatérítendő adója vagy esetleg befizetendő adója keletkezett. Az adóhivatal úgynevezett támogató eljárás keretében, amennyiben az ad ózónál kockázatot észlel, önellenőrzést javasol, és ha szükséges, akkor igény esetén közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, a hiányosságok kiküszöbölésére annak érdekében, hogy az adózó törvény szerint meg tudja tenni adózási kötelezettségét. Gazdaság fehérítő intézkedést szolgál a székhelyszolgáltatás igénybevételének bejelentése. E kötelezettséggel összefüggésben a jövőben kockázatos adózóvá minősülnek azok az adózók, akik székhelyszolgáltatóhoz vannak bejegyezve, és az adóigazgatási eljárás akadályoz ása miatt az adóhatóság jogerősen mulasztási bírságot szabott ki terhükre. Az elektronikus közúti áruforgalomellenőrző rendszerrel, az EKÁERrel összefüggésben a jogszabály biztosítékadási kötelezettséget ír elő azon új kötelezettek részére, akik még nem tettek EKÁERbejelentést, vagy az első bejelentésüktől számított 180 nap alatt a bejelentéseik száma nem érte el a tízet. A módosítással visszaszoríthatóvá válik az a csalárd adózói magatartás, amely az EKÁER kockázati biztosíték megfizetésének kötelezett ségét úgy igyekszik kikerülni, hogy olyan létező, de gazdaságilag nem működő - a köznyelvben alvónak mondott - cégeket vásárolnak fel, amelyek megfelelnek a biztosítékfizetési kötelezettség alóli mentesség szabályainak. Szintén a gazdaságfehérítést szolgál ja a hatósági felügyelet intézményének bevezetése is, amely egy olyan intézkedés, melynek segítségével a vélelmezhetően jogsértéssel érintett áru címzettjének, az árubeszerzés körülményeinek, a felette rendelkezési joggal bíró személynek a kiléte tisztázha tó, az áru elidegenítése, elszállítása megakadályozható, és a szankciók, illetve költségek kielégítése biztosítható. A megfelelő felkészülési idő érdekében az étel- és italautomaták úgynevezett automata felügyeleti egység nélkül legfeljebb 2017. június 29ig üzemeltethetőek, kivéve azon gépeket, amelyeket műszaki vagy technikai okok miatt nem lehet automata felügyeleti egységgel ellátni. Ezek az automaták ugyanis 2017. december 31ig üzemeltethetőek. Tisztelt Ház! Egy évvel ezelőtt szinte egyhangúlag fogadt a el a tisztelt Országgyűlés a nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderdek, rövidített nevén az IFRSek hazai alkalmazását lehetővé tevő törvénycsomagot. Ezt az új számviteli beszámolási lehetőséget különösen a nemzetközi háttérrel rendelkező befektetők, v állalkozások fogadták rendkívül pozitívan, hiszen ennek eredményeként egyre több vállalkozás jelzi, hogy át kíván térni e beszámolási mód alkalmazására. A számviteli törvény javasolt módosítása több olyan, az IFRSek egyedi beszámolási célú alkalmazásával összefüggő módosítást tartalmaz, amelyek ezt az áttérést segítik elő. Így többek között a nemzetközi sztenderdekre történő áttérés bejelentési határidejét a törvényjavaslat a jelenlegi - az áttérést megelőző - 90 napról 30 napra fogja rövidíteni. A törvény javaslat emellett egyértelműen kimondja, hogy a jogelőd nélkül alapított vállalkozások is alkalmazhatják az új beszámolási lehetőséget, továbbá azt is, hogy a tőzsdére év közben bevezetett vállalkozások csak a tőzsdei bevezetés évét követő üzleti évtől köt elesek az IFRSeket használni. Szintén a nemzetközi számviteli előírásokkal függnek össze a számviteli törvény származékos ügyletekre, illetve a fedezeti ügyletekre vonatkozó javasolt módosításai. E módosítások egyré szt figyelembe veszik a pénzpiaci folyamatok fejlődésének az igényeit, másrészt a módosításokkal tovább folytatódik a hazai előírások közelítése a nemzetközi előírásokhoz. Tisztelt Országgyűlés! A könyvvizsgálat szabályozását érintően a törvényjavaslat mód osításokat tartalmaz a könyvvizsgálók speciális minősítéseire vonatozóan is. Az IFRSek egyedi beszámolási