Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 11. péntek (186. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
2255 célokra történő alkalmazásával várhatóan megnő az igény az IFRSminősítéssel rendelkező könyvvizsgálók iránt. Annak érdekében, hogy megfelelő számú s zakember álljon rendelkezésre, kisebb mértékben változnak az IFRSminősítés megszerzésének előírásai. Szintén változnak a könyvvizsgálókra vonatkozó, 2018. január 1jétől hatályos kibocsátói minősítéssel kapcsolatos szabályok. A törvényjavaslat alapján nem minden kibocsátó, hanem kizárólag a szabályozott piacra bevezetett, nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírkibocsátó könyvvizsgálójának szükséges kibocsátói minősítéssel rendelkeznie 2018tól. (8.20) Tisztelt Képviselőtársaim! Jogharmonizációs célból és az egyértelműbb jogértelmezést elősegítendő a most benyújtott adótörvényjavaslat egyéb, vagyis a kapcsolódó törvények módosítását is tartalmazza. Jogharmonizációs célból módosul az adó- és az egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttm űködés egyes szabályairól szóló törvény. A kötelező automatikus információcsere további bővítését eredményező irányelv célja: az Európai Unión belül az adóhatóságok közötti automatikus adóügyi információcserének a feltételes adómegállapítás és a szokásos p iaci ár megállapítását tartalmazó döntésekre vonatkozó kiterjesztése. Az Európai Bíróság ítéletének való megfelelés érdekében módosul a készpénztörvény szankciórendszere, továbbá a hazai törvény tervezett módosításával a normaszöveg kiegészül a lefoglalás, a visszatartás és a méltányossági eljárások szabályaival. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosítása során megteremtjük az adó- és vámhatóság vezetőjének a minősítési jogkört, amely a feladat ellátásához eddig csak áttételesen volt biztosítv a. Bevezetjük az egészségkárosodási járadék alkalmazásához szükséges szabályozást, és pontosítjuk a NAVéletpálya második ütemének bevezetéséhez szükséges szabályokat. A vámtörvény esetében a hivatali eljáráshoz kapcsolódó határidőszámítás tekintetében az európai uniós szabályok nem tartalmaznak rendelkezést, ezért azok megállapítása szükséges. A felülellenőrzés tekintetében a törvényességi és a szakszerűségi ellenőrzés érvényre juttatása szolgáltat okot ezen intézményrendszer átfogó szabályozására. A korá bbi vámjogi szabályozáson alapuló engedélyek új jogszabály szerinti felülvizsgálatánál, újraértékelésénél a vámjogi szabályozás nem tartalmaz teljes körű rendelkezéseket azok végrehajtására, ezért e tagállami szintű feladat vonatkozásában itthon olyan szab ályok megalkotása indokolt, amelyek egyértelmű iránymutatást nyújtanak a jogalkalmazók számára. Az Európai Bizottság onlineszerencsejátékszabályozó és felügyeleti hatóságai közötti közigazgatási együttműködési egyezményhez az uniós tagállamok és az EGTállamok 2015 novemberétől csatlakozhatnak. Az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat a nemzetközi egyezményhez való magyar csatlakozás szükséges törvényi rendelkezéseit tartalmazza. A hazai legális szerencsejátékpiac és a központi költségvetési bevé telek védelme érdekében 2014től három lépésben vezettük be az illegális onlineszerencsejáték szervezése elleni fellépés hagyományos eszköztárát: 2014ben biztosítottuk az internetes blokkolás, 2015től a tiltott szerencsejátékreklámozás elleni fel lépés, 2016tól pedig a pénzügyi blokkolás keretszabályait. A nem online tiltott szerencsejátékszervezéssel szembeni hatékonyabb hatósági fellépést biztosítják a törvényjavaslat helyszíni szerencsejátékellenőrzésre vonatkozó szabályai. E rendelkezések al apján az állami adóhatóság ellenőre a helyszíni ellenőrzés során jogosult bármely olyan helyiségbe belépni, amelyben valószínűsíthető, hogy tiltott szerencsejátékszervezés zajlik. Módosul a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény is annak érdekében, hog y a vállalatok a saját dolgozóik képzésére igénybe vehető kedvezményt a jövőben szélesebb körben tudják kihasználni. Ugyancsak módosul a biztonságos és a gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszközellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános sza bályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény annak érdekében, hogy 2016ra vonatkozóan a gyógyszeriparnak újabb, úgynevezett sávos különadóbefizetési kötelezettsége ne keletkezzen a különösen méltánylásra