Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 8. kedd (183. szám) - A nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1940 mind hozzájárulnak ahhoz a rosszhiszeműséghez, hogyha úgy tetszik, amit Hollik képviselő úr számon kér rajtam, hogy bizalmatlan vagyok. Tul ajdonképpen elgondolkoztam ezen, és ezért probléma az, hogyha nem írom meg előre a szöveget, hanem megpróbálok a vitában részt venni, mert rájöttem, hogy én tévedtem, és elnézést kérek Heringes Anita képviselőtársamtól, én mégsem mondom azt, hogy vonják vi ssza. Azt csinálnak, amit akarnak, mert tulajdonképpen hogyha lopni akarnak, úgyis lopnak, bármi van benne a törvényben, ez a tapasztalat, hogyha le van betonozva, akkor is. Tehát tulajdonképpen az most csak egy részletkérdés, hogy ezzel a jogszabállyal tu dnake jót tenni, vagy nem tudnak, ez szándék kérdése, és kormányzati alkalmazás kérdése lesz, hogy mi történik ebből. Ebből adódóan rájöttem, hogy nem tudnánk olyan egyeztetést lefolytatni, ahol, hogyha akarja a kormányzat, ne találná meg a rést, ahol pén zt lehet kiszivattyúzni a dologból. Akkor rögtön még egy dologra reagálok. Az előző kétpercesében említette nekem ezeket a kastélyfelújításokat, önkormányzati fejlesztéseket meg így tovább, és szó szerint azt kérdezte, hogy hol a mutyi. Erre egy mondatban tudok válaszolni: a kétmilliós meg a két és fél milliós négyzetméterenkénti felújításnál, ott, amit az önkormányzatok megcsináltak. (Dr. Józsa István: Úgy van!) Tehát akárhány példát tudunk mondani szerte a felújításoknál, amikor irreálisan, elképesztően t úlárazott fejlesztési programok zajlottak le önkormányzatoknál, és nem kisvállalkozásoknál, mert a kis- és közepes vállalkozások jelentős része azt nézte, hogy hogy tud ügyeskedni, úgy, hogy a legjobban jöjjön ki. De pont az önkormányzatoknál és főleg a na gyobb önkormányzatoknál az ilyen jellegű fejlesztések, nem mondom azt, hogy kizárólagosan, de nagyon sok esetben, Hadházy Ákos kollégám - akinek valami miatt az a hobbija, hogy éjszakánként ezeket a fejlesztéseket bújja , akárhány ilyet tud mondani, és ak árhány ilyet tudok én is mondani tapasztalatból, ahol kétmillió fölötti négyzetméteráron újítottak fel valamit. És az is fontos, hogy mit… (Bányai Gábor: Jelentse fel! Jelentse fel!) Igen, most nem hallatszik a mikrofonba, hogy képviselőtársam mondja, hogy jelentsem fel, jelentsem fel. (Bányai Gábor közbeszól.) Én túl vagyok a húsz feljelentésen, anélkül, hogy idáig érdemben bármit megvizsgáltak volna, és soha nem találtak bűncselekményt. (Bányai Gábor közbeszól.) Tehát így nyilvánvalóan könnyű tanácsot adn i. De akkor hadd folytassam ezt a gondolatot, hogyha megengedi, Bányai képviselő úr! Mondta ezeket a kastélyokat és az önkormányzati fejlesztéseket. Az a baj, hogy a kastélyok felújításával a legtöbb esetben nem jött létre azért, lássuk be, olyan turisztik ai attrakció, ami azt gazdaságilag önfenntartóvá tette volna, a legjobb esetekben sem. Nézze meg csak Hatvannak a példáját! Énszerintem Hatvan egy példás vadászati múzeumot csinált, öröm bemenni, öröm szétnézni - és tönkre fog menni. Ha most nem adják át a vadászkamarának azokat a bevételeket, amelyeket a vadászati engedélyezésből és a vadászati jegyekből idáig az FM beszedett, 600 milliókat, azért, hogy a kamara átvegye a veszteséget, ott menne tönkre a fejlesztés, mert a legjobb fejlesztéseket sem lehet m egfelelő párhuzamos turisztikai fejlesztések és marketing nélkül üzemeltetni. És hiába egy jó cél, hiába egy jó példa, nem sikerül. De mondok egy másik példát, ami viszont sikerült: Lőkösházán jártam - természetvédelem a szakmám, helyi védett területeket k ellett végigjárni , Lőkösházán, Gyulától nem messze van egy Brédakastély, és egy viszonylag szűk, a „szűk” azt jelenti, hogy 100 millió alatti forrásból, magánbefektetésben felújították az egész kastélyt. Nagyonnagyon ki voltam először akadva, mert hata lmas, szép nagy fákat vágtak ki, de utána mégiscsak meg kellett barátkoznom ezzel a dologgal, mert sok más térségi kastélyhoz képest ez a kastély példásan felújításra került, és egy úgynevezett fényfestészeti szolgáltatással, mindenféle színes lámpákkal a fehér falakra rajzolgatva képes ez az attrakció kiegészíteni a gyulai idegenforgalmi szolgáltatásokat, Gyuláról az ott fürdőzők busszal járnak át Lőkösházára, és Lőkösházának a munkahelyteremtéséhez is hozzá tudnak járulni. Vannak ilyen kastélyfelújítások, és vannak olyanok, vannak olyanok, ahol üresen konganak, és be vannak zárva, és fel kell hívni valamilyen portást, hogy engedjen már be bennünket, ha meg akarjuk nézni.