Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. november 8. kedd (183. szám) - A nemzeti turizmusfejlesztésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1941 Nem lehet tehát generális szabályozással a hülyeséget szabályozni, mert ott, ahol vala ki fel akarna újítani egy kastélyt, ez egy legitim igény, én azt gondolom, hogy az építészeti örökségünk megóvása egy nagyon fontos cél, azt, hogy a kastélyainknak, volt kúriáinknak a megőrzése egy fontos közfeladat, azt nem vitatjuk, az a kérdés, hogy ezt turisztikai forrásokból kelle csinálni, az a kérdés, hogy turisztikailag fenntartható turizmust - bocsánat, nem az ökoturizmus szempontjából használtam most a fogalmat, hanem gazdasági szempontból , tehát hogy gazdaságilag fenntartható fejlesztést hozna ke létre. És a gond nem az, amennyiben bölcs koncepciókkal próbálnak meg a turizmushoz hozzányúlni, mint mondottam az eredeti felszólalásomban, ez egy áldás lehet minden egyes térségnek, mert helyi adottságokra lehet építeni, de hogyha ebben a koncepcióba n megjelenik az, hogy gyakorlatilag itt van egy önkormányzati ingatlan, újítsuk már fel, és majd lesz valami, mert most van rá pályázati forrás, akkor ezek a források elmennek úgy, hogy gyakorlatilag nem fogják az ágazatot erősíteni. (17.50) És akkor vissz autalok még egy picit, ha megengedi Hollik képviselő úr, nyilvánvalóan azért jó a Dunakanyar analógiája, mert az országban van tíz nemzeti park, nagyjából lefedik az országot. Képzelje el, hogy ezek a nemzeti parkok sem egyenletesen fejlesztenek, pedig ott van Aggtelek, Hortobágy, Kiskunság, DunaIpoly Nemzeti Park az ön térségében, DunaDráva, Balatonfelvidék, Őrség, egytől egyig olyan térsége az országnak, amely adná a lehetőséget, hogy olyan ökoturisztikai fejlesztések valósuljanak meg, amelyek hozzájár ulnak e térségekhez, és mégsem egyenletes. Pedig ezek mind állami fenntartásúak. Ennek az az egy oka van, hogy sajnos - és tényleg nézze ezt el nekem, de ez a tapasztalat, nyilván nem azokat a pozitív példákat kell mondanom, amit önök csináltak az elmúlt h at évben, azt mondják önök eleget , nemzeti parkoknál, állami erdészeteknél úgy zajlottak százmilliós fejlesztések, hogy semmi más célja nem volt, csak az, hogy mennyi pénzt lehet kiszivattyúzni. Lesek épültek, és nincs meg a fenntartási kapacitás. Gyakor latilag odaadnak százmilliós infrastruktúrát állami szerveknek, az állami erdészetek és a nemzeti parkok tényleg két tökéletes példa erre, ahol utána ezeknek a fenntartási költségei, a marketingje, a szervezése semmi forrással nem rendelkezik, nem tudják ü zemeltetni gazdaságosan. Nagyon sok esetben vannak pozitív példák és rengeteg negatív példa. Hat év kormányzás után, bocsásson meg nekem, de én igenis számon kérem azt, hogy hogyan lehet az, hogy ezen fejlesztések sokasága nem a közjót szolgálja. Mert jele n pillanatban az állami erdészeteknél ami zajlik, tipikusan az volt, hogy addig működik egy szolgáltatás, addig van közjóléti funkció, míg van hozzá EUs forrás vagy központi költségvetési forrás. Olyan helyen, ahol egyébként állami erdőkkel való valós erd észeti gazdálkodás zajlik, és megvan a háttere annak, hogy közjóléti funkciókból turisztikai célokat szolgáljanak, jelen pillanatban az FM költségvetési törvényben meghatározott összegeket, támogatásokat ad állami erdészeteknek azért, hogy fenntartsák ezek et. Így nincs értelme. Ennek úgy van értelme, ha valóban jövedelmet termel. Úgy van értelme, ha hozzájárul a megélhetéshez. Jelen pillanatban nyilvánvalóan nagyonnagyon fontos az, hogy mit látunk. Mikor újra és újra végigmegyünk a példákon és megnézzük az okat, hogy hol mi zajlott… - én nem akartam egyáltalán beleszólni, mert itt van elég balatoni képviselő, és én alföldi gyerekként nem szívesen folyok bele abba, mert önök jobban látják ezeket, de mondhatom a konkrét példát Balatonfenyvesnél. Azt hiszem, ho gy mindannyiuk számára ismert lesz. Egy értelmetlen megaberuházással négy hektárt kiprivatizált valaki a Balatonból, tehát négy hektárt elvett egy Natura 2000es területből arra, hogy egy luxuskikötőt csináljon. Ez kinek volt az érdeke? Mert ez nem az ott élő emberek érdeke volt, és nem ők szedik be a helyi jövedelmet. És mi történt mellette? Ott van Balatonfenyves mellett Balatonmáriafürdő, ahol gyakorlatilag használhatatlan lett jóformán a strand, és a teljes helyi közösség, aki erre építette fel a kis ga zdaságát, a kis boltját meg a kis éttermét, az megissza ennek a levét. Ezekről a fejlesztésekről beszélünk. Beszélhetünk rengeteg MSZPsről, de ez már az önök kormányzása idején az önök támogatásával, az önök kiemelt százmilliós EUs