Országgyűlési Napló - 2016. évi őszi ülésszak
2016. október 24. hétfő (177. szám) - Országos népszavazásról szóló határozati javaslathoz benyújtott bizottsági jelentés vitája - ELNÖK: - DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP):
1442 elé terjesztett, egész egyszerűen jogszabálysértő, házszabálysértő. Volt erről egy vita az Igazságügyi bizottságban. Valójába n azt kell hogy mondjam, hogy Rubovszky elnök úr is azon az állásponton van… - nyilván ezt itt most egyértelműen vállalni már nem tanácsos neki, hiszen kormánypárti képviselőként és bizottsági elnökként van itt, de hogy gyakorlatilag az lenne a helyes metó dus, hogyha az Igazságügyi bizottság egy egyértelmű verziót terjesztett volna ide, az Országgyűlés elé, azaz vagy arról szólna a határozatunk az Igazságügyi bizottságban, hogy rendelje el a népszavazást az Országgyűlés, vagy arról, hogy ne. Nyilvánvalóan, mivel a parlamenti működés mindig, ha úgy tetszik, pozitív előterjesztésekről szól, amelyeket adott esetben a Ház nem fogad el, tehát leszavaz, az lett volna a helyes - és erre tettünk mi indítványt , hogyha az Igazságügyi bizottság azt terjeszti elő, hog y az Országgyűlés rendelje el a népszavazást, és az Országgyűlés ezt vagy megszavazza, vagy leszavazza. Ez egy egyértelmű helyzet lett volna, ugyanúgy, ahogy egyébként törvényjavaslatoknál sem azt szoktuk előterjeszteni, hogy van egy Averzió, miszerint i s szavazza meg az Országgyűlés a törvényjavaslatot, meg van egy Bverzió, hogy ne szavazza meg az Országgyűlés a törvényjavaslatot vagy egy módosító javaslatot. Butaság az egész, és azért, mert volt egy korábbi rossz precedens, attól még ezt nem kéne folyt atni. Én az Igazságügyi bizottságban is elmondtam azt, hogy az a hivatkozás, hogy egyszer már döntöttünk rosszul, nem alkalmas arra, hogy érvként ezzel alátámasszuk azt, hogy akkor most megint rosszul kívánunk dönteni. Akkor pont Kövér Lászlót idéztem, aki egy hasonló esetben, amikor nem adta meg az LMP képviselőjének a szót egy miniszterelnöki reagálásra azért, mert nem frakcióvezetőhelyettes, és a Házbizottságban az LMP előhozta azt az érvet, hogy de korábban egy fideszes nem frakcióvezetőhelyettesnek m egadta ilyenkor a szót, akkor azt mondta, hogy: igen, az akkor egy hiba volt, de az akkori hiba nem érv arra, hogy most is hibát kövessünk el. Én ugyanezt mondom, semmi mást, ennél az előterjesztésnél: azért, mert akkor egy rossz döntést hozott a bizottság , erre alapozva butaság most megint egy rossz döntést hozni. Egyetlen jó és házszabályszerű megoldás lett volna az én meglátásom szerint: hogyha a bizottság előterjeszti azt a verziót, hogy az Országgyűlésnek javasolja kiírni a népszavazást, az Országgyűlé s meg majd dönt, hogy erre igennel szavaz a többség, vagy nem. Ez tehát a formai része. De - még egyszer - mivel itt nem formalitásról van szó, hanem emberek százezreinek, majdnem hogy többes számban tudom mondani, 180 ezer embernek az akaratáról és az alá írásáról, én mégis azt gondolom, itt a Ház falain belül arról kell beszélni, hogy ezt az akaratot illene figyelembe vennie a kormánynak, és mivel lehetősége van az Országgyűlésnek ezt a népszavazást kiírni, és semmiféle szakmai érvet nem hallottunk a mai n apig se a kormány, se a kormánypártok részéről, hogy miért nem akarják ezt a népszavazást kiírni, ezért kéne ezt támogatni. Megpróbáltunk még az Igazságügyi bizottságban is visszatérni arra, hogy legalább néhány szakmai érvet hallhassunk a képviselőtársain któl - ez a kísérletünk sajnos kudarcba fulladt. Úgyhogy én azt gondolom, hogy 180 ezer embernek az akaratára annyit mondani - mert most önök azt teszik , hogy nem írom ki, azért, mert csak, ez felháborító és cinikus hozzáállás, úgyhogy kérem, hogy változ tassák meg a véleményüket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönjük. Kérdezem, hogy kíváne még valaki hozzászólni ehhez a napirendi ponthoz. (Senki nem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt, így a vitát lezárom. Megkérdezem Rubovszky Györg y képviselő urat, kíváne hozzászólni. (Dr. Rubovszky György feláll.) Jelzi, hogy igen. Öné a szó, képviselő úr. DR. RUBOVSZKY GYÖRGY ( KDNP ): Köszönöm a szót. Nem akartam hozzászólni, mert a véleményemet az előbb kifejtettem, de Bárándy Gergely képviselőtá rsam utolsó mondatát kénytelen vagyok visszautasítani. Az Igazságügyi bizottság nem tesz olyan javaslatot, hogy nem. Az Igazságügyi bizottság alternatív (Dr. Bárándy