Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 17. csütörtök (135. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
919 ránk szabadított evilági pokoljárás. Meggyőződésem, hogy ezekről mindig, minden időben beszélnünk kell, soha nem lehet elfelejteni. 1848ban a magyarság egész Európában visszhangzó választ adott a Nemzeti dal felhívására. Újra a szabadságot választottuk, az egyetlen olyan életformát, amelyben önmagunk tudunk lenni, ami számunkra, magyarok számára olyan, mint a levegő. Láthatatlan, megfoghatatlan, nélkülözhetetlen létfeltétel, amelynek értékére bizony a hiánya tanít meg legalaposabban. Ma is olyan időket élünk, amikor újra a Nemzeti dal strófazáró soraitól visszhangzik Magyarország, Európa és a demokratikus világ: „Rabok legyünk, vagy szabadok?” A nemzet ugyanis újra támadás alatt áll. Egész Európa támadás alatt áll. Több millió idegen bármikor meghozhatja azt a döntést, hogy megindítja felénk belátható történelmünk legnagyobb invázióját. Magyarország újra végvár lett, és bizony újra szabadságharcot vívunk. Úgy gondolom, mi megvédünk mindent, amiért jó itt élni: európai kultúránk, nemzeti értékeink, keresztény gyökereink, kiér demelt szabadságunk, megharcolt függetlenségünk. Tisztelt Ház! A ’48as hagyományok mellett nem hagyhatjuk feledésbe merülni azt a pusztító embertelenséget sem, amit a kommunizmus zúdított a magyarságra. A kormány a 2015. esztendőre meghirdette a Gulageml ékévet. Ennek folytatásaként most március 19én Ceglédre érkezik a lágerjárat, a Magyarországi Németek PécsBaranyai Nemzetiségi Körének utazó vagonkiállítása, amely az ártatlanul elhurcoltak emlékének adózik. Természetesen nemcsak az emlékév kapcsán, hane m az elkövetkezendő esztendőkben is minden év november 25én, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján is gondot fordítunk arra, hogy ezek a történelmi események a mai fiatalok számára is felbukkanjanak a felejtés homá lyából. Jó úton járunk, azt gondolom, s ezt bizonyítja az is, hogy körvonalazódik egy terv Ceglédre, ahol az egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító gyűjtőtábort üzemeltették, hogy egy Gulagmúzeum legyen a volt huszár- vagy a későbbi szovjet laktanya terül etén. A volt ceglédi huszárlaktanya a második világháború végén hadifogolytáborként működött. Igen, sajnos még mindig méltatlanul kevesen ismerik azt a döbbenetes történelmi tényt, hogy ez volt a Kárpátmedence legnagyobb szovjet gyűjtőlágere. Összesen min tegy 200 ezer embert hurcoltak ide. Közülük legalább ötezren meghaltak, egyesek szerint tízezren is. Meghaltak az éhségtől, meghaltak a betegségektől, a kegyetlen bánásmódtól. Ártatlan magyar emberek voltak ők. Sokukat elvitték málenkij robotra a Gulagra, nagyon sokan nem jöttek vissza közülük. Bízzunk a kormány támogatásában, hogy 2017től már méltó módon, múzeumban tudjuk megőrizni az emléküket azok között a falak között, amelyeknek a tégláiba belevésték a nevüket haláluk előtt. Több mint 4 ezer ilyen tég la van. Ezek a téglák testamentumok. Az ünnepnap, az emléknap, a kiállítás és a múzeum pedig a tettekre váltása annak az örökségnek, amit az életüket és halálukat a mi szabadságunk oltárán feláldozó hősök és vértanúk hagytak ránk. Köszönöm szíves figyelmük et. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, Földi képviselő úr. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. (9.20) DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szé pen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy mindig, de forradalom és szabadságharcok évfordulói után pedig különösen fontos visszaemlékeznünk azokra az emberekre, akik a magyar szabadságért áldozták az életüket vagy életükne k egy jelentős részét, vagy pedig áldozataivá váltak valamilyen olyan rendszernek, elnyomó hatalomnak, amelyik megszállta Magyarországot és diktatúrát épített ki Magyarországon. Azok az emberek, akiket a Gulagra hurcoltak, semmit nem követtek el, lehet, ho gy csak annyi volt a „bűnük”,
