Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről szóló határozati javaslat általános vitája - ELNÖK:
866 részéről vagy a kormányzat részéről ilyen ügyekben is megmutatkozik? Sokkal emelkedettebb tudott volna lenni a történet, megítélésem szerint, ha mondjuk, egy ötpárti közös előterjesztés tekintetében születik meg ez az országgyűlésihatározattervezet. Ezt csak azért mondom, mert vélem és remélem, hogy lesznek még a parlament falai között olyan országgyűlésih atározattervezetek, törvényjavaslatok, amelyek vonatkozásában mindenképpen érdemesnek tartom ennek a megfontolását. Még egy mondatot vagy gondolatot mondanék, ami az előbbi, kétperces keretek között történő megszólalásra hajaz valamiképpen, ahhoz viszonyu l, ez pedig az, ami Széchenyi viseltetése és a mai kormány, vagyis a kormányhoz közel álló emberek viseltetése között meghúzódik, vagy épp aközötti különbségként értelmezhető. Mindegyikünk tudja, Széchenyi rengeteget áldozott a sajátjából. Mondom még egysz er: Széchenyi rengeteget áldozott a sajátjából. A mai kormány szerepvállalói és a mai kormány szerepvállalói mellett meghúzódó holdudvar meg rengeteget vesz el a közvagyonból. Ez a kettő félelmetesen messze van egymástól. Félelmetesen messze van egymástól. Hoppál államtitkár úr ingatja a fejét, erre a fejingatásra mondok önnek egy példát. (Dr. Hoppál Péter: Tessék megnézni, hány helyre adakozom!) Mondok egy példát. Én nem önnek személy szerint mondom azt, hanem a példa kedvéért (Dr. Hoppál Péter: Köszönöm, méltányolom. Bocsánatkérésnek tekintem.) , mondjuk, célzatosan megjelölöm Magyarország gázszerelőjét - Mészáros Lőrincről beszélünk , aki egy adott esztendőben 800 millió forintos osztalékot tesz zsebre, ebben az esztendőben foglalkoztat 225 embert, és a 2 25 embernek összesen kifizet 157 millió forint bért. Ezt a példát csak azért mondtam, mert Mészáros Lőrinc volt az, aki lehet, hogy nem szó szerint, de tartalmában úgy fogalmazta meg a dolgokat, hogy mindaz, ami történik, és ami van, az a Jóistennek és Orb án Viktornak köszönhető. (Dr. Hoppál Péter: Meg a kapitalizmusnak és Gyurcsány Ferencnek.) Na, és ha így van, akkor egyértelmű, hogy a kormányhoz való közelség és a javakhoz való hozzájutás tekintetében milyen folyamatok zajlódnak le, és ezeknek a javaknak a megszerzése milyenfajta adakozásokkal párosul. Az előbb elmondtam a konkrét számadatokon alapuló példákat, ennek tételesen fogható nyomai vannak, tehát nem a levegőbe beszélek. Ezzel a példával csak azt akartam érzékeltetni és még egyszer megismételni, hogy Széchenyi és a mai kormány, és a mai kormányhoz kapcsolódó holdudvar összehasonlítása tekintetében olyan értékű megállapításra jutni, ami azzal párosul, hogy azok vagyunk, mint ami Széchenyi tettein keresztül visszaigazolódott, nagyon ellentmondásos é s nagyon csúfos állítás Széchenyivel szemben. Azt szeretném kérni önöktől, hogy ha megemlékezést tartanak bárki irányába, Széchenyi István születésének a 225. évfordulója alkalmából, akkor ilyen összehasonlításokat ne tegyenek, azért ne tegyenek, mert inne ntől kezdve nem csodálkozhatnak azon, ha az ellenzéki padsorokban lévő képviselőtársaim nem a megemlékezésre koncentrálva mondják el gondolataik sokaságát, hanem pontosan az ellentmondásosságok felfedését teszik meg. De az összegző mondatom - mert nem akar om ezt tovább ragozni - arról szól, hogy a Magyar Szocialista Párt azt az országgyűlésihatározattervezetet, amelyet benyújtottak, és azokat a fejlesztési projekteket, ha szabad így mondanom, amelyek elhangzásra kerültek, jó szívvel tudja támogatni, még eg yszer, azzal a kitétellel, hogy sokkal emelkedettebb lett volna a dolog, a történet akkor, ha mondjuk, egy ötpárti közös beterjesztéssel történt volna meg mindaz, amiről itt ma este beszéltünk. Utolsó mondatom pedig tisztelettel az a kérés, amelyet burkolt an elmondtam már, de most világosan elmondok: azt szeretném kérni nagy tisztelettel önöktől, hogy ha bármikor a későbbiekben nagyjainkról történő megemlékezést teszünk, akkor lehetőség szerint gondolkodjanak arról, hogy mindezt ne kisajátított formában pró bálják meg a parlament falai között életre hívni, hanem ötpárti megegyezésen alapulva. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és remélem, megértésüket is elnyerem majd. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :