Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 16. szerda (134. szám) - Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről szóló határozati javaslat általános vitája - ANDER BALÁZS (Jobbik): - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS (KDNP):
867 Most kétperces hozzászólá sra Ander Balázs képviselő úrnak adom meg a szót. ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy már a Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén is kifejtettem, a Jobbik támogatni tudja ezt a határozati javaslatot, annál is inkább mondhattam ezt személyes okok mellett is érvelve, hiszen történelemtanárként, amikor érettségiztettem, nem hiányzott sosem Széchenyi a tételek közül. Amikor arról beszéltem, hogy én is Széchenyi földjéről jöttem, DélSomogyból, akkor azt h iszem, nagyon sok ott élő embernek, lokálpatriótának az érzéseit fejeztem ki, hiszen, ha körbetekintünk, akkor a Széchenyik nélkül nem az lenne DélSomogy, mint ami most. Ők csináltak egy vizek és vadak által járt ősrengetegből, a török által elpusztított területből tulajdonképpen egy kultúrtájat ismét azon a vidéken, ezért támogatni tudjuk ezt az előterjesztést. Viszont Petneházy képviselőtársam felháborodását kissé művinek éreztem a tekintetben, hogy itt az ellenzék most ezt lerángatta a pártpolitika mocs arába. Jegyzőkönyv szerint ellenőrizhető a dolog: L. Simon László volt az, aki elsőként tulajdonképpen pártpolitikai célokra használta föl ezt a határozati javaslatot. Úgy érezzük, hogy miközben önök bort isznak, vizet prédikálnak, és ez nem helyes. Hisz h a Széchenyiről van szó, meg kell említeni, hogy olyan famíliának volt ő a tagja, ahol az édesapa, Széchényi Ferenc múzeumot alapított, viszont az önök egyik fő embere, emblematikus alakja egy másik múzeumból képeket visz el. Széchenyi kaszinót alapított, m iközben az önök egy másik főembere ikonikus módon kaszinókból hatalmas adónyereséget realizál magának és tömheti ezzel a zsebeit. (20.30) Széchenyi mindenesetre a magyar történelmi pantheon egyik legnagyobb alakjává (Az elnök a csengő megkocogtatásával jel zi az időkeret leteltét.) magasztosulhatott mindazok miatt, amiket ő megcselekedett ebben az országban. Nem véletlenül nevezte Kossuth Lajos a legnagyobb magyarnak, és ha csak a szellemi alkotásaira gondolunk (Az elnök ismét csenget.) , a Hitelre, a Világra , a Stádiumra, nem véletlenül mondhatta azt ezekre Arany János - elnézést, elnök úr , hogy égbe nyúló piramidok. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki hozzászólni a tárgyponthoz. (Senki sem je lentkezik.) Nem látok jelentkezőt. Megkérdezem az előterjesztőt, Firtl Mátyást, kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Öné a szó, képviselő úr. FIRTL MÁTYÁS ( KDNP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm mindannyiuk hozzászólását. Ander B alázzsal, a történelemtanárral nem akarok vitatkozni, valóban, a Nemzeti összetartozás bizottságában is elmondta a gondolatait. Ami pedig visszafelé menve, az ötpártira vonatkozik, arra azt tudom mondani, a kialakult kormánykritika ellenére is mindenkinek az volt a véleménye, és ezt is kérem önöktől, hogy a szavazáskor természetesen egyhangúlag támogassák ezt a javaslatot. Kérem ezt úgy is, mint a térség országgyűlési képviselője, és amikor esetlegesen a kormány dolgairól itt beszélgetünk, szeretném mégiscs ak elmondani, hogy hosszú évtizedek óta ismerem, láttam azt, hogy mi történt ott, Nagycenken, vagy mi nem történt. Éppen ezért tudom azt mondani, hogy az elmúlt időszakban ami történt, mégiscsak a legnagyobb magyarnak a méltóképpeni megemlékezésére törekvé s megtörtént azzal is, hogy az Eszterháza Központ kezelésébe vette a Széchenyikastély dolgait, azzal is csak az indult el, hogy valóban megfelelő gazdája került ezáltal a Széchenyikastély és a Széchenyikultusz ápolásának.