Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 7. hétfő (133. szám) - B. Nagy László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Így támogatja gyermekeink fejlődését az MSZP - óvodákat zár be a szegedi szocialista városvezetés” címmel - ELNÖK:
704 Ha megnézzük a KSH adatait, a FideszKDNP kormányzásának idejére már 30 s zázalékkal csökkent az oktatás GDParányos ráfordítása. A magyar költségvetési törvények alapján 2010ben 1571 milliárd forint volt az államháztartás összes oktatási kiadása. Ha minden évben biztosították volna legalább ezt az összeget 2016ig, akkor mára majdnem 75 milliárd forinttal több lenne az oktatási büdzsében. Ráadásul ezen időszak alatt 16,8 százalék volt az infláció, ami jelentősen csökkenti az oktatási kiadások értékét. A rendszerbe tehát nem került pluszforrás. A pedagógusbéremelés 234 milliárdo s pluszköltségét más oktatási kiadások rovására finanszírozzák, nincs a rendszerben pluszpénz. Természetesen szükség volt a pedagógusbéremelésre, de látnunk kell, hogy a számítások szerint százmilliárdok hiányoznak évente az iskolarendszer fenntartásából. Ez az egyik fő oka, hogy mára csődbe ment a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ is. Az LMP szerint hiába a KLIKre vonatkozó átalakítási tervek, a 200 milliárd forint visszapótlása nélkül nem lesz működőképes a magyar iskolarendszer. A következőt kérdez em az államtitkár úrtól. A leendő oktatási reformok kapcsán számíthatunke az oktatási kiadások visszapótlására, érdemi emelésére, a magyar iskolarendszer biztonságos működését szolgáló forrásbevonásra? Köszönöm. Várom megtisztelő válaszát. ELNÖK : Megadom a szót Tállai András államtitkár úrnak. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Először is, szeretném önt pontosítani a hivatkozott oktatási kiadási számo kat illetően, hiszen az érintett köznevelési kiadások teljesítése 2014ben 1084,3 milliárd forint volt, míg a 2015. évi költségvetésben tervezett kiadási előirányzat pedig 1230,5 milliárd. Jelzem, hogy ebben az összegben benne van a 2015. évi előirányzat t ekintetében a KLIK fenntartásából kikerülő szakképzési előirányzat is, ami a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal fenntartásába került át év közben. Az összehasonlító számok alapján megállapíthatjuk, hogy az oktatási rendszerbe a köznevelési kiadá sokat tekintve pluszforrás került, mégpedig 146,2 milliárd forint összegben, gondoljunk például a pedagógusbéremelés finanszírozására. Önnel ellentétben azt is ki kell jelentenünk, mert ez a valóság és ez a tény, hogy a köznevelés intézményrendszere az áta lakítást követően is működött, és jelenleg is működőképes. Azonban az is tény, hogy a reformok kiteljesedése még nem teljes, tehát folyamatban van. Az ország területén eltérő feltételek között, eltérő forrásigénnyel valósíthatók meg a kitűzött célok, ezért a rendszer több helyen módosításra szorul, változtatni szükséges. Rövidesen elindul a parlament előtt is a 2017. évi költségvetés előkészítése. Ennek egyik fő prioritása a köznevelés finanszírozási rendszerének átalakítása. A kormány felelősséget érez az oktatás finanszírozásáért és az intézményrendszer teljes és optimális átalakításáért a szükséges források biztosítása tekintetében. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) B. Nag y László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Így támogatja gyermekeink fejlődését az MSZP - óvodákat zár be a szegedi szocialista városvezetés” címmel ELNÖK : B. Nagy László képviselő úr, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Így támogatja gyermekeink fejlődését az MSZP - óvodákat zár be a szegedi szocialista városvezetés” címmel. Öné a szó, képviselő úr.