Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 7. hétfő (133. szám) - B. Nagy László (Fidesz) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Így támogatja gyermekeink fejlődését az MSZP - óvodákat zár be a szegedi szocialista városvezetés” címmel - B. NAGY LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK: - DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
705 B. NAGY LÁSZLÓ ( Fidesz ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon az elmúlt 2025 évet tekintve rekordot dönt a női foglalkoztatás. Ez felveti annak az igényét, hogy a szülők akár bölcsődében, akár óvodában minél szélesebb körben el tudjanak helyezni gyerekeket. Fontos, hogy a szüleik tudhassák: az óvodákban jó körülmények között, b iztonságban vannak gyermekeik, és ezenkívül még megfelelő tartalmú nevelésben is részesülnek. Az elmúlt években kibővítettük az eddigi bölcsődei lehetőségeket, a hagyományos bölcsőde mellett létrejött a minibölcsőde, a munkahelyi bölcsőde, a családi bölcső de intézménye is. Számításaink szerint a következő háromnégy évben 17 ezer új bölcsődei férőhely lesz, szélesebb körű és sokkal rugalmasabb ellátást biztosítva, és sokkal jobban igazodva a családok igényeihez. Ezt segíti az is, hogy most már nemcsak a gye rmek egyéves, hanem féléves korától jár a gyed extra. A támogatási forma egyébként egyre népszerűbb, az idei évre 2023 százalékos bővüléssel számolunk. Ezért nem véletlen, hogy 20102015 között közel 10 ezer új óvodai férőhellyel lett bővítve az ország óv odai kapacitása. Tisztelt Államtitkár Úr! Éppen ezért érthetetlen, ami ma Szegeden folyik. A szocialisták nyolc éve alatt szinte teljesen megszüntették az otthonteremtési támogatásokat, a családokat belehajszolták a végzetes devizahitelekbe; bércsökkenés, nyugdíjcsökkenés, emelkedő villany- és gázárak, eladósodás volt a szocialista országlás következménye. Ezt a trendet folytatja a szegedi városvezetés, hiszen a szülői tiltakozások ellenére olyan döntést hoztak, hogy öt óvodát akarnak bezárni a Tiszaparti városban. A bezárandó óvodák között van olyan is, amely folyamatosan túljelentkezéssel küzdött, tehát az egyik legnépszerűbb és legkedveltebb óvoda volt a városban. Egy másik pedig a város egyetlen olyan óvodája, amelyik reggel 5 órától nyitott ki. Mit csi náljanak ezek után azok a szülők, akik hajnalban járnak dolgozni? Kérném szíves válaszát tisztelettel. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Megadom a szót Palkovics László államtitkár úrnak. DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Mi nisztériumának államtitkára : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az óvodai és a bölcsődei ellátás nemcsak a munka és a magánélet összeegyeztetésének előmozdítását szolgálja, hanem alapvető beruházást is jelent a gyermekek fejlődésébe, j avítja a hátrányos helyzetű gyermekek jövőbeni esélyeit. Szegeden 12 önkormányzati bölcsőde működik 982 férőhellyel és 110 százalékos férőhelykihasználtsággal, ami azt támasztja alá, hogy igény van a gyermekek ellátására. Ezért aztán érthetetlen, hogy mi ért tervezi a szocialista városvezetés egy gondozási egység rendelővé alakítását és 24 férőhely megszüntetését. A 20152016os nevelési évet érintő legfontosabb változás a köznevelésben a hároméves kortól kiterjesztő hatályú óvodakötelezettség bevezetése v olt. Az intézkedés megalapozta azt az utat, amelynek során a gyermekek már a korai éveiktől azonos eséllyel és hozzáféréssel kezdhetik meg az intézményes keretek között biztosított nevelést, továbbá utat nyitott ahhoz is, hogy időben felfedezhetővé váljana k a későbbi tanulási nehézségek; szükségszerűen lehetővé váljon a korai beavatkozás, a hátrányok csökkentése, és nem utolsósorban mihamarabb megkezdődhessen a tehetségek korai kibontakoztatása is. Mindezek eredményessége jelentősen befolyásolja az óvodaii skolai átmenet megkönnyítését, hosszú távon a korai iskolaelhagyók arányának a csökkentését. Amikor tehát egy települési önkormányzat úgy dönt, hogy bezárja a magas kihasználtságú mutatók szerint jól működő óvodáit, a saját közigazgatási területén lévő ó vodás népesség jövőbeni esélyeit veszélyezteti, növelve a hátrányok faktorait. Azt külön szükséges megemlítenünk, hogy a fenntartó döntéséből eredő intézkedés a köznevelési törvényben foglalt kötelezettségét is megszegni láttatja, amely szerint a döntés er edményeként nem róhat aránytalan terhet a gyermekekre. Aránytalan terhet ró a fenntartó a gyermekekre akkor, ha a