Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. február 15. hétfő (127. szám) - Schmuck Erzsébet (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem magán kezdi a kormány a bürokráciacsökkentést?” címmel - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
61 Tartok tőle, hogy államtitkár úr nem o lvasta azt a helyszínkiválasztási javaslatot, amit a Fővárosi Közgyűlés elé benyújtottak. Abból egyértelműen csak és kizárólag az olvasható ki, hogy a hosszabb villamosjáratokra igenis Tatra villamost fognak küldeni. Másrészt én csodálkozom azon, hogy ha p éldául a HÉV a Közvágóhíd és a Boráros tér között kettő perc alatt teszi meg az utat, ugyanezen a szakaszon a 2es villamos meg öt perc alatt, akkor hogy lenne gyorsabb a villamos a teljes szakaszon. Egyébként nincsenek is lassújelek jelen pillanatban a cs epeli HÉV vonalán. Jelzem egyébként, hogy a csepeliek sokkal jobban örülnének annak, ha hasonlóan az összes többi agglomerációs HÉVhez, itt is azokat a Flirtöket kezdenék el például alkalmazni, amiről most lehet hallani a ráckevei, a gödöllői vagy a szent endrei HÉV esetében, mert ilyen nagy kapacitású közlekedési eszközt szeretnének a csepeliek, és nem villamost, ami áll a dugóban. Úgyhogy nem fogadom el a választ. Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Mint hallhattuk, a képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért tisztelettel kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 105 igen szavazat tal, 37 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Schmuck Erzsébet (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Miért nem magán kezdi a kormány a bürokráciacsökkentést?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az LMP képviselője, az Országgyűlés jegyzője interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Miért nem magán kezdi a kormány a bürokráciacsökkentést?” címmel. Schmuck Erzsébet képvise lő asszonyt illeti a szó. Parancsoljon! SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! 2010ben Orbán Viktor azt mondta, hogy az új kormány hátat fordít a rangkórságnak és a kormányzati dáridónak. Plebejus, puritán kormányzást ígért, és az t, hogy kevesebb, mint fele emberrel fognak dolgozni. A nagy ígéretek aztán hamar feledésbe merültek, olyannyira, hogy ma több mint kétszer annyi az állami csúcsvezetők száma, mint a 2010es hatalomváltás előtt. A miniszterek, államtitkárok, helyettes álla mtitkárok, miniszteri biztosok száma már megközelíti a 200 főt. (17.00) Amikor ma bürokráciacsökkentésről beszélnek, egy szó sem esik az állami vezetőkről, az óriásira duzzadt kormányzati apparátusról. Annál többet hallunk viszont több százezer állami alka lmazott elbocsátásáról. Néhány hete bombaként robbant a hír, hogy a kormány a ciklus végéig 100150 ezer, hosszabb távon több mint félmillió ember elbocsátását tervezi. Nem sokkal később háttérintézmények megszüntetését jelentették be, majd egy újabb várat lan fordulattal közölték, hogy még idén hatezer főtől válnak meg a kormányhivatalok. Azt azonban nem tudjuk, hogy ezt a nagyarányú csökkentést milyen elemzésekkel, hatástanulmányokkal alapozták meg. A skandináv modellt hozzák fel példaként, ahol állításuk szerint a foglalkoztatottak 10 százaléka dolgozik a közszférában. Talán rá kellett volna pillantani az OECD adataira, amik pont azt mutatják, hogy a skandináv országokban a legnagyobb az állami szektor aránya; 2533 százalékos az arány Svédországban,