Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A közoktatás állapotáról szóló politikai vita - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
588 államtitkár úr megígéri, hogy nem fog ilyen módon tovább működni, mert decentralizálva lesz. Azt követelik, hogy a KLIKnél a forráshiá nyt szüntessük meg. Palkovics államtitkár úr megígéri, hogy megszünteti, és egyébként már 38 milliárd forintot kapott is a KLIK erre a félévre. Azt követelik, hogy a pedagógusok adminisztrációs terhei csökkenjenek; Palkovics államtitkár úr azt mondja, hogy az adminisztrációs terhek csökkenni fognak. Azt követelik, hogy ne kelljen 32 órát bent lenni az iskolában végig; Palkovics államtitkár úr elmondja, hogy egyébként erre megvan a lehetőség, nyitott, meg kell beszélni. Azt követelik, hogy a tananyagot tekin tsük át; Palkovics államtitkár úr elmondja a kerekasztal után, hogy át fogjuk tekinteni a tananyagot, ez egy kicsit hosszabb idő. Majd ezt követően Mendrey úr, például ott volt az első kerekasztaltárgyaláson, elégedetten nyilatkozik az eredményekről; inne ntől egyébként ez nem szakpolitikai változás, hanem politikai változás állt be. Egyébként köszönjük Mendrey úrnak ezt a mai levelet, mert innentől kezdve nekünk nem is kell mondani semmit, ez a levél önmagáért beszél: nem szakpolitikai kérdésről van szó az ön esetében, hanem ez átment pártpolitikába. Miközben ugyanazokat a kérdéseket, amiket önök követelnek, az államtitkárság teljesíteni próbálja, azt mondják, hogy nem vesznek részt a tárgyaláson, és abcúg, s a többi, minden. Tisztelt Képviselő Urak! Azt go ndolom, hogy aki figyel arra, hogy mi történik a kerekasztalon, aki figyeli államtitkár úr nyilatkozatait, az látja, hogy a tanári követelések 80 százalékában nincs is vita, a tanári követelések 80 százalékát egyébként teljesíteni fogjuk, teljesíteni fogja az új államtitkárság. (Dr. Szakács László: Ezeket már senki nem hiszi el, az a helyzet!) Önöknek a lelkük rajta, hogy ebben a folyamatban részt kívánnak venni, ebbe a folyamatba be akarnak kapcsolódni, vagy pedig ezeket a problémákat egyébként a szakszerv ezetek és önök nélkül fogjuk megoldani. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak két percben. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönö m szépen. Csak azt a mármár közhelyes szocialista felszólalást szeretném helyretenni, ami arról szólt, hogy stadionokra van pénz, oktatásra nincs pénz. (Gőgös Zoltán: Miért, nem így van?) A képviselő úr azt próbálta bebizonyítani, hogy oktatásra feleannyi t költ ez a kormány, mint korábban. Míg az állami és nem állami intézményekre fordított kiadások, ahogy ön is mondta, ezermilliárd forint környékén voltak, addig ez most már a tavalyelőtti évben és a tavalyi évben is jóval efölött volt, meg nyilván korábba n is volt efölött, 1119 milliárd forint környékén. Tehát az, amit a képviselő úr mondott, hogy megfeleződtek volna ezek a kiadások, nem igaz. Az viszont igaz, hogy a szocialisták kivették a pénzt az oktatásból. Ezt nem én mondom, hanem az OECD mondja. Magy arország az OECD összes tagállama közül abban a hat országban volt 2008 és 2010 között, ahol reálértéken is csökkent a köznevelésre fordított forrás és a GDP arányában is csökkent a köznevelésre fordított forrás. A csökkenő GDPből még kisebb arányban adta k a köznevelésre, az oktatásra, 11 százalékkal csökkent az OECD kimutatása szerint az önök kormányzásának utolsó éveiben a GDParányosan a köznevelésre fordított keret. Tehát önök kivették azt a pénzt, amit nekünk kellett visszatenni a rendszerbe. Ebből lá tszódik, hogy mennyivel is nőtt a pedagógusok fizetése. A gyakornok státuszúnak 122 ezerről 171 ezerre, ha főiskolai végzettsége volt, egy 35 év gyakorlattal rendelkező egyetemi végzettségű tanárnak 135 ezerről 227 ezerre, és egy 1820 éves, tehát nagyobb gyakorlattal rendelkező, egyetemet végzett tanárnak 172 ezerről 283 ezer forintra nőtt a fizetése. Ezzel szemben önök elvettek egyhavi fizetést a tanároktól, évi 17 milliárd forintot húztak ki a zsebükből, összesen pedig 78 milliárd forintot vettek el a t anároktól. Ez a mérleg, tisztelt képviselő úr: önök csökkentették a pedagógusok fizetését, és stadionokat sem építettek; mi növeltük is a pedagógusok fizetését (Bangóné Borbély Ildikó: És stadionokat is