Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 1. kedd (131. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A közoktatás állapotáról szóló politikai vita - IKOTITY ISTVÁN jegyző: - ELNÖK: - BALOG ZOLTÁN, az emberi erőforrások minisztere:
507 És amiről keveset szoktunk beszélni, hiszen a kisiskolák , a vidéki iskolák hangja nem olyan erős, mint a központi helyeken lévőké vagy éppen az elitiskoláké, az, hogy a szakos ellátás csak azáltal, hogy tankerületi szinten szervezzük a szakos tanárok munkáját, 30 százalékkal nőtt. Tehát a képesítés nélkül tanít ók száma jelentősen csökkent. Mégis szót kell ejtenünk azokról a problémákról is, amelyek ennek a vitanapnak az értelmét is adják. Valóban úgy van az, hogy ha egy rendszer szétesett, akkor a központosításban, elképzelhető, hogy tovább megy az ember, mint a hogy az szükséges. Mi sohasem titkoltuk azt, hogy az első központosítási lépés után valamifajta lazításra, valamifajta könnyítésre szükség van, de hogy a rendszer fölálljon, ehhez valóban nagyon szigorú, egyközpontú, egy fenntartói rendszer jött létre. El kell ismerni, hogy valóban, ezzel a munkáltatói jogköröknek a beszorítása történt, és ezért a vezetői felelősség ma már nem olyan egyértelmű, mint az korábban volt, szükség van ennek a részbeni helyreállítására. Az egy fenntartós rendszer az, hogy egy köz pontból irányítunk több mint százezer tanárt és több ezer iskolát, ennek is megvannak a hátrányai. Az első továbblépés ebben az ügyben, hogy ha a szakképzési rendszerre néznek, akkor azt látjuk, hogy a magyar köznevelést ma kétharmadában egy fenntartó irán yítja, a szakképzésben pedig az egyharmadot 40 fenntartó irányítja. Ennek a rendszernek a tapasztalatai után, úgy gondolom, hogy lehetséges és szükséges, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó rendszerben is több lábra álljunk, több fenntartóval decentraliz áljuk ezt a rendszert. Jelentős problémát jelent a tanároknak az új minősítési rendszer, amelyben, bízom egyébként, hogy senki sem kételkedik, vagy senki sem vonja kétségbe azt, hogy ma már egy modern munkahelyen, egy versenyképes világban elképzelhetetlen az, hogy valakinek kívülről ne mérjék a teljesítményét. Korábban is volt ilyen tanfelügyeleti rendszer Magyarországon, ennek az összekötése a minősítési rendszerrel egy fontos előrelépés. Másrészről viszont el kell mondani azt, hogy valóban, itt a szakért ői kiváló javaslatok következtében is, és hogy ezeket részben átalakítás nélkül átvettük, egy olyan túlbürokratizált minősítési rendszer alakult ki, amire csak ilyen ijesztgető szavakat szoktak mondani, hogy portfólió, és jellemző, hogy erre már kialakult egyfajta portfólióbiznisz is, ahol különböző ellenszolgáltatások esetén hajlandók kívülről elkészíteni egy tanár portfólióját. Szerintem ezen lényegesen változtatni kell, én erről már az elmúlt hetekben beszéltem, és most is vannak olyan intézkedések, amel yekkel könnyíteni fogjuk ezt a minősítési rendszert, anélkül, hogy föladnánk ennek a lényegét, hogy legyen egy olyan külső értékelés, önértékeléssel, intézményi értékeléssel összekötve, amelyik segíti a pedagógust abban, hogy ne érezze egyedül magát a pály án, és ne gondolja azt, hogy azzal, hogy bezárul az osztályterem ajtaja, tulajdonképpen senki mást nem érdekel rajta kívül meg remélhetőleg, a szülőkön kívül, hogy mi is történik abban az osztályban. Hogy egy rémisztő példát mondjak a minősítési rendszer t úlburjánzására: az, hogy 77 indikátor alapján értékelünk, 77 indikátoradatot kérünk az értékelési szempontokhoz, szerintem erre így nincs szükség, miközben természetesen a minősítési rendszerre szükség van. A következő probléma az előbb említett önkormányz ati rendszerből való átvételnél a bázis meghatározása kapcsán az a fajta, mondjuk így, részleges, időleges alulfinanszírozottság, ami azt jelentette és azt jelenti még ma is, hogy utólag kellett beletennünk azokat az összegeket, azt a finanszírozást a közn evelési rendszerbe, amire szükség van. Azt, úgy gondolom, senki nem tudja vitatni, hogy ezek az összegek mindig megérkeztek, csak éppen nem időben, részben az elosztási rendszernek a túlzott bürokratizáltsága miatt, részben pedig azért, mert egy központból irányítottuk ezt, részben pedig azért, mert nem lehetett, 2013ban sem lehetett még reális számok alapján megtervezni ezt a rendszert. (13.10) De ha szabad ebben az ügyben mégiscsak egyfajta felelősségmegosztásról beszélni, hadd mondjam azt, hogy ennél ro sszabb helyzet volt, amikor a fenntartás az állami finanszírozás mellett mégiscsak az önkormányzatok feladata volt. Szerintem ma jobb az a vegyes finanszírozási rendszer,
