Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. május 23. hétfő (155. szám) - Dr. Salacz László (Fidesz) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centrumává válhat-e?” címmel - ELNÖK: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
3450 A MercedesBenz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyára fontos hídfőállást képez nemcsak Magyarország és Németország között, hanem a vállalat európai piaci jelenlétében is. Múlt hónap vég én került sor a gyár új karosszériaüzemének alapkőletételére, szemügyre vehettük a kompakt autók új generációjának gyártását előkészítő fejlesztéseket. Az összesen 80 milliárd forintos beruházás révén 99 ezer négyzetméter alapterületű új csarnok került kia lakításra, szem előtt tartva a minél barátságosabb munkakörülmények megvalósítását is. Ennek köszönhetően ma közel négyezer főt foglalkoztat közvetlenül a gyár. A termelési adatokat tekintve a kecskeméti gyár 2015ben több mint 180 ezer kompakt autót gyárt ott. Az első Magyarországon is gyártott termék a Bosztály volt, míg 2013ban a négyautós CLA Coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Számomra külön büszkeség, hogy az utóbbi két típust kizárólag Magya rországon gyártják az egész világon, több mint 180 ország részére. A MercedesBenz Manufacturing Hungary Kft. új generációs kompakt autókat is előállít majd. A tervek szerint 2018ig 185 milliárd forintot fordít a technológia fejlesztésére, valamint a term előkapacitás kiterjesztésére a hazai telephelyen. Az új példaértékű karosszériaüzem felépítése mellett hatékony és innovatív berendezések további telepítése is következik. Tisztelt Ház! Képviselőtá rsaim! Azt gondolom, hogy ezek a tények jól szemléltetik annak a munkának az eredményét, amelyet a magyar kormány megválasztása óta végez a gazdaság számára kulcsfontosságú vállalatokért. A belföldi gyár a kompakt autók termelési hálózatának meghatározó pi llére, a fejlesztésnek köszönhetően pedig tovább erősödik az üzletág nemzetközi termelési hálózatán belül. Úgy gondolom, hogy a befektetőkkel történő kiváló együttműködésnek újabb eredményét láthatjuk Kecskeméten. Mindezek alapján tisztelettel kérdezem áll amtitkár urat, hogy Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centrumává válhate. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Magyar Levente államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtit kár úr. MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a 2015ös év kiemelkedő volt a magyar külgazdaságban. Úgy is mondhatnánk, hogy a 2015ös év a csúcsdöntések éve volt külkereskedelmi szempontból, ugyanis soha korábban nem volt olyan magas az export összértéke, és soha korábban nem volt olyan magas a külkereskedelmi aktívumunk, mint 2015ben. Ebben az eredményben valóban jelentős szerepe volt a gazdaság egyik húzóágazatának, a járműiparnak, ahol szintén új rekordok születtek. 2015ben az ágazat termelési értéke korábban soha nem tapasztalt szintre, mintegy 7,8 milliárd euróra nőtt, ami 17,6 százalékos emelkedést jelent 2014hez képest. (14.30) A járműgyártás a teljes feldolgozóipari termelés több mint 30 százalékát tette ki tavaly, árbevételének pedig 92,1 százaléka, tehát gyakorlatilag teljes egésze exportból származott. A járműipari kivitel értéke, szintén rekordot döntve, majdnem 20 milliárd eu róra rúgott, amely csaknem 14 százalékkal, 2,4 milliárd euróval haladta meg az egy évvel korábbi értéket. A szektor súlyát mutatja az is, hogy miközben ’14ben a teljes magyar áruexport 20 százaléka származott az autóiparból, tavaly ez az arány majdnem két teljes százalékponttal emelkedett. Az ágazat teljesítménye komoly tényező a magyar gazdaság kiegyensúlyozott növekedésében, ezen belül is az ipari termelés tavalyi 7,5 százalékos növekedésében. A járműiparban dolgozók száma 13 százalékkal haladta meg a ké t évvel korábbi értéket, és ma mintegy 150 ezer magyar család számára jelent biztos megélhetést és perspektivikus boldogulást.