Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 30. szerda (138. szám) - A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2016. március 17-i ülésnapján elfogadott, a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája - ELNÖK: - TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
1269 áfaszabályok értelmébe n pedig csökkentettük az új lakások áfáját jelentős mértékben, 27 százalékról 5 százalékra, illetve lehetővé válik a lakások építése után az áfa visszaigénylése is 5 millió forintig. Tehát több lábon álló csomagról van szó, amihez még hozzátehetjük azt is, hogy a lakástakarékpénztárak rendszere is működik Magyarországon, ami szintén egy nagyon fontos elem, azonban ennek a rendszernek van egy komoly hibája, hogy a lakástakarékpénztárak esetében Magyarországon nem jöttek létre olyan mértékben új lakáso k, amilyen mértékben kellett volna, hogy új lakások jöjjenek. Hiszen, ha a célokat megnézzük, amellett, hogy az nagyon fontos, hogy minden magyar család otthonhoz jusson, lehetőleg saját otthonhoz, mellette pedig az, hogy egyre több gyerek születhessen Mag yarországon, harmadrészt pedig az, hogy ez az egész program összekapcsolódjon az ország gazdaságával és a gazdasági növekedésével, ezért fontos, hogy új lakások jöjjenek létre, és elősegítsük a gazdasági növekedést. Új lakásokkal nagyon nagy mértékben nőhe t a gazdasági növekedés. A legpesszimistább becslések szerint is 10 ezer új lakás 0,2 százalékkal növelheti a GDPt. Ennek megfelelően a nemzeti otthonteremtési közösség egy olyan közösségi forma, ami egyrészt a bankrendszeren kívül működik, ez sajátos mód on pénzügyi közösséget alkot, tehát egy vagyonközösség is az egyik oldalról, a másik oldalról egy személyközösség is, és ebben a zárt közösségi formában garantálja azt, hogy akik ebbe a rendszerbe belépnek, azok előbb vagy utóbb, tehát a rendszer futamidej e alatt lakáshoz fognak jutni. A köztársasági elnök úr felhívásának megfelelően a TAB módosító indítványában sok módosító javaslat szerepel, amelyik több ponton erősíti meg a mostani rendszert. Egyrészt fogalmak tisztázásával a garanciális elemeket erősíti meg egyik oldalról. Ilyen például a működés hosszának biztosítása mint garanciális elem, hiszen akkor, amikor arról beszélünk, hogy mennyi ideig működhet egy ilyen otthonteremtési közösség, fontos, hogy beszéljünk arról, hogy mi van abban az esetben, hogy ha a 10. év végére vagy a 15. év végére nem jönnek létre a megfelelő lakások, tovább kelle működtetni, illetve mögé belépnek a polgári jognak azok a szabályai, amelyek biztosítják az ebben részt vevők számára, hogy a későbbiek során is a pénzükhöz juthass anak az egyik oldalról, a másik oldalról pedig, hogy mindenképpen lakásuk lehessen. (10.10) Nagyon fontos az, hogy van egy 3 százalékos szabály, egy biztosítéki szabály a tartalékképzésre vonatkozóan, és ennek a pontosítására is sor kerül most az Országgyű lés által. Itt arról van szó, hogy a 3 százalék, bár egyébként ez a jogszabály rendelkezéseiből, úgy gondolom, hogy korábban is következett, de egyértelműen biztosítva van hosszú távon, tehát a működés fenntartása alatt, amíg működik a rendszer, addig a 3 százaléknak is rendelkezésre kell állnia. Fontos kérdés az, hogy tisztázottak legyenek olyan kérdések, hogy hogyan juthat valaki lakáshoz ebben a rendszerben, így ennek megfelelően a lakáshoz jutás módja is tisztázásra kerül, hogy mikor lehet például szó l icitről. Ennek a részletszabályai is bekerültek most a törvénybe, bár az én jogi álláspontom szerint ezt elegendő lenne egyébként egy kormányrendeletben tisztázni, de most a garanciális elemek erősítése végett törvényi szinten kerül szabályozásra a licit e sete is és a sorsolás esete is. Ehhez kapcsolódik még a hatályba léptetés kérdése, ami szintén felvetődő kérdés, hogy úgy kell hatályba léptetni a jogszabályt, hogy biztosított legyen, hogy a mellé létrehozandó kormányrendelet egyszerre léphessen hatályba magával a törvénnyel. Ez egyébként a korábbiak szerint is biztosítható volt, de tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök úr ezzel kapcsolatban kifogást emelt, egy hosszabb határidőt biztosít most a törvény, hogy mindenképpen elkészülhessen az ezzel kapc solatos rendelet. Úgy gondoljuk, hogy ez a szabályozás most már egészében biztosítja azt, hogy aki ebbe az otthonteremtési közösségbe belép, az biztosítva láthatja a pénzét egy zárt rendszerben. Elkülönült jogalanyként, elkülönült védett pénzösszeggel, kül ön jogi személyként biztosítva van az a pénzösszeg, amely rendelkezésre áll. Ebből kifizetés csak lakásra történhet, vagy befektetésként állampapírba kerülhet a pénze. Ennek megfelelően a kifizetés is biztosított, és az egész fölött ott áll a Magyar Nemzet i Bank, amelyik a maga felügyeleti rendszerével védelmet biztosít mindazok