Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 30. szerda (138. szám) - A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2016. március 17-i ülésnapján elfogadott, a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája - ELNÖK: - MANNINGER JENŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1270 számára, akik egyébként a nemzeti otthonteremtési közösségben ilyen formában részt vesznek. (Derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Úgy gondoljuk tehát, hogy most egy olya n szabályozás születhet, amely teljes egészében biztosíthatja azt, hogy aki ebbe az otthonteremtési közösségbe beszáll, a lehető legnagyobb mértékben biztonságban tudhatja a pénzét, és biztos lehet abban, hogy a futamidő végére lakáshoz juthat. Köszönöm sz épen a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tájékoztatom önt, hogy a vita végén a zárszó elmondására 3 perc 10 másodperc időkeret áll majd a rendelkezésére. Most a képviselői felszólalások kö vetkeznek, a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség. Az időkeretek a hirdetőtáblán mindenki számára olvashatóak. Először az írásban előre jelentkezett képviselői felszólalások következnek, azok között is elsőn ek a Fidesz képviselőcsoportjából Manninger Jenő képviselő úrnak adok szót. Parancsoljon, képviselő úr! MANNINGER JENŐ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fideszfrakció nevében is örülünk annak, h ogy a demokratikus kontroll működik. Tudomásul vesszük, hogy a köztársasági elnöknek kifogásai voltak a konstrukcióval kapcsolatban, hangsúlyozni kell azonban, hogy nem a célt és a közösségi konstrukciót bírálta, hanem jogi jellegű észrevételeket tett, és azt kérte, hogy a garanciák törvényi szinten is jelenjenek meg. Hangsúlyozni kell, hogy a politikai célt továbbra is érvényesnek tartjuk a törvény kapcsán, mégpedig azt, hogy a családok számára az otthonteremtés ösztönzését és ezen keresztül a gazdaság fel pörgetését minden eszközzel támogassuk; és lehetőleg minél több eszköz legyen a lakástámogatás megvalósítására, ezt szolgálja ennek a konstrukciónak a javaslata is. Aki figyelmesen elolvasta a Törvényalkotási bizottság által tegnap benyújtott összegző java slatot, láthatta, hogy számos kiegészítés került bele. A köztársasági elnök úr észrevételeinek megfelelően is egy olyan szabályozás jött létre, amely garanciákat biztosít arra, hogy a közösségbe befizetett pénzeszközt ne fordíthassák másra, mint lakásra. N éhány garanciális elemet azért kiemelnék, anélkül hogy részletesen megismételném az előttem szólókat. Ilyen módosítás például a 8. pontban az, hogy a rendkívüli befizetések értéke a hátralévő fizetési kötelezettség maximum 40 százalékát ne haladhassa meg. Ilyen módosítás a 11. pontban az is, hogy a tartalék mértéke nem csökkenhet 3 százalék alá, és az annak történő folyamatos megfelelést biztosítani kell. A licittel kapcsolatos szabályok esetében is történt egy pontosítás a 14. pontban, amelyik kimondja, ho gy a tag által a licit során vállalható licitösszeg mértéke nem lehet magasabb a szerződéses értékben a licit időpontjában fennálló hátralévő befizetési kötelezettség 60 százalékánál, így nem lehet majd túlzott mértékű licitet vállalni és ezzel visszaéléss zerű magatartást tanúsítani. Összegzésképpen elmondhatom, hogy az előttünk fekvő módosító csomag az eredeti javaslat korrekcióját jelenti, és elősegíti annak célját, hogy az otthonteremtést támogathassuk. Nagyon fontos az is, hogy a garanciákat nemcsak tör vényi szinten, hanem természetesen a törvény végrehajtási rendelete és a jövőben megjelenő kormányrendeletek alapján is meg lehet majd valósítani. Nyilvánvalóan ezek tudnak majd reflektálni a gyakorlatban felmerülő kérdésekre. A pénz felhasználásának módja és szabályozása, úgy, ahogy az államtitkár úr elmondta, adhat további garanciákat a konstrukció megvalósítására és a koncesszió megfelelő biztonságára. Az előttem szólókra reagálva el kell mondjam, hogy nem lepődtünk meg azon, hogy az MSZP szerint semmily en lakástámogatási konstrukció nem jó, és arra biztatja az embereket, hogy ne