Országgyűlési Napló - 2016. évi tavaszi ülésszak
2016. március 30. szerda (138. szám) - A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2016. március 17-i ülésnapján elfogadott, a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája - ELNÖK: - TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára:
1268 ő levele alap ján is a jogalkotástól. Tehát mindenképpen azt kell látni, hogy nem értek össze az elvárások, amelyek a köztársasági elnök aggodalmában megfogalmazódtak. Egy irányba mutatott az összes ellenzéki pártnak az az összes felszólalása, amely mindig a garanciákat , illetve azok hiányát firtatta. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, ami többször is szóba került, ez egy valamiféle biztosítási alapnak, ahogy a pénzügyi termékekre az Országos Betétbiztosítási Alap garanciát vállal, valamilyen hasonló alap létrejötté t, illetve megalkotását tartotta szükségesnek valamennyi ellenzéki párt, illetve az ellenzék nagyobb része. Ezzel kapcsolatosan továbbra sem tiszta az a helyzet, hogy miért nincs erre lehetőség. Úgy gondoljuk, illetve az elhangzott vélemények alapján is mi ndenképpen szükséges leszögezni, hogy ha drágítaná magát a terméket is, akkor is szükséges egy ilyen alap létrehozása, pontosan azért, mert az elmúlt évtized pénzügyi csalássorozatai és az elmúlt egy évben az ebből kipattant botrányok kifejezetten mutatják , hogy Magyarországon az emberek közgazdasági ismerete… - a befektetésekben, bármilyen ilyen pénzügyi befektetésben való részvétellel kapcsolatosan nem látják át jól a helyzetet, nem elég képzettek, nem elég tudatosak, éppen ezért a jogszabály alkotójának kötelessége megvédeni őket, akár önhibájukból vagy önhibájukon kívül, vagy mások csalárd tevékenysége miatt ilyen pénzügyi termékekkel saját maguknak, de egyébként a nemzetgazdaság összességének is kárt okozzanak, tehát mindenképpen ezért lenne szükséges e gy ilyen alap közbeiktatása. Úgy gondolom, hogy továbbra is egy pénzügyi veszélyes üzemmel állunk szemben, és mindenképpen a nemzeti otthonteremtési közösség az általa leírt céllal nem ellentétesen, de azt meghiúsító módon került megalkotásra, és egy olyan veszélyt hordoz magában, amely le fogja rontani magának a kezdeményezésnek, úgy gondolom, az eredményét és a célját, hiszen az emberek joggal fognak félni ettől a terméktől, joggal fognak félni az egész mögötte álló sémától, ha úgy tetszik, és joggal tart anak attól, hogy valóban a végén egy pilótajátékká fog az egész átszellemülni, amelyben folyamatos károk fogják őket érni. Egységesen tehát kisebbségi véleményként elhangzott, hogy sokkal több garanciaelem lenne szükséges a jogszabályban. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megkérdezem Tuzson Bence államtitkár urat, hogy az előterjesztő képviseletében kíváne felszólalni. (Tuzson Bence jelzésére:) Mielőtt megadnám a szót, felhívom szíves figyelmét, hogy a vi tában történő felszólalásra és az esetleges zárszó ismertetésére összesen 10 perces időkeret áll rendelkezésre, tehát amit most felhasznál, annyival kevesebb idő marad a zárszóra. Parancsoljon, államtitkár úr! TUZSON BENCE, a Miniszterelnöki Kabinetiroda á llamtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először is azt hiszem, hogy egy ilyen jogszabály tárgyalásánál alapvetően abból kell kiindulni, hogy mi a kormány célja. A kormánynak 2010 óta nagyon fontos célkitűzése az, hogy támogassa a magyar családokat. Ez volt a tevékenységének középpontjában akkor is, amikor az adórendszert ennek megfelelően alakította át, ez volt a tevékenységének középpontjában akkor is, amikor a rezsicsökkentést végrehajtotta, és ez van a tevékenységének középpontjában akkor is, amik or egy családi otthonteremtési programot hirdet, és ennek megfelelően egy olyan rendszer jön létre, amelyiknek alapvetően több lába van, több lábon nyugszik, és ennek egyik fontos eleme a NOK is, és ezt szeretnénk a későbbiekben jogszabályi, törvényi formá ba is foglalni. Ennek a programnak egyrészt az egyik legfontosabb eleme a CSOK, amit önök is pontosan ismernek már, aminek egyrészt a használt lakások tekintetében is komoly jelentősége van, de nagy jelentősége van az új lakások tekintetében is, ahol a hár omgyerekesek esetében vagy a három gyereket vállalók esetében 10 millió forint állami támogatást, 10 millió forint államilag támogatott hitelt vehetnek fel azok, akik ezt vállalják, a másik oldalról pedig bejönnek az áfaszabályok, az