Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 7. szerda (103. szám) - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
975 tehát még mindig jelentős lépéseket lehetne eszközölni, ug yanakkor azért felmerül bennem, hogy miért ennyi, miért pont ennyi, honnan gondolják, hogy ez valóban fog is teljesülni. Ennek kapcsán is a részletes indokolásba még csak egy sor sincsen beleírva. Szóval, higgye el, államtitkár úr, mi felelősen politizáló ellenzéki politikusok vagyunk, és ránk lehet bízni olyan információkat, hogy pontosan hogyan is kívánja a kormányzat ezt a bevételt ilyen módon pluszban teljesíteni. Úgyhogy ezen fenntartásaink miatt, megmondom őszintén, a Jobbik Magyarországért Mozgalom f rakciójánál még nincsen végleges döntés a tekintetben, hogy ezt a két teljesen ellentétes témát hogyan tudjuk mi támogatni vagy nem támogatni, mert az egyiket természetesen szeretnénk támogatni, csak az eszközével vitatkozunk, a másikat viszont abszolút ne m szeretnénk támogatni. Tehát most ilyen értelemben én nem tudok önnek nyilatkozni, hogy végső soron az igen szavazatunkkal meg tudjuke a kormányt tisztelni. Köszönöm szépen, hogy szólhattam. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Hegedűs Lorántné kép viselő asszony, jegyző asszony. Most megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A jelen költségvet ési módosítás bár rövid, de nem kis jelentőségű. Az első fele - talán mondanom sem kell - mindenki számára elfogadhatatlan, akiknek a felelős gazdálkodás bármennyit is számít: a magyar költségvetés úgy vállalja át az MTVA 47 milliárd forintra rúgó adósságá t, hogy a szervezetnek egyébként évi 70 milliárd forint támogatást is nyújt. (17.30) Ez az elképesztő összeg azonban elfolyik kézenközön, túlárazott és kevesek által nézett műsorokra, újabb és újabb csatornák indítására. Mindezt úgy, hogy közszolgá latinak nem lehet nevezni, az MTVA egységei nem a közt szolgálják, hanem a kormány puszta propagandaeszközei. Sem az M1es, sem az M4es csatorna nem felel meg a közszolgálati követelményeknek. Az MTVA másik funkciója, hogy a forrásain keresztül a holdudva rt táplálja. A közszolgálatinak becézett rendszer fideszes kifizetőhely, azaz a magyar adófizetők pénzén tartanak jólétben olyanokat, akik egyébként munkájuk minőségével ezt nem tudnák elérni. Ezért is arcpirító, hogy most a felelőtlen gazdálkodás és a köz pénzek széthordása miatt keletkezett óriási adósságot még egyszer velünk, adófizetőkkel fizettetik meg. A törvényjavaslat második fele támogatható volna. A menekültügyi helyzet miatt szükséges a rendőrség és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal megerő sítése. Ezért a kormány megnöveli az általános tartalékot, illetve létrehoz egy felülről nyitott kasszát a Belügyminisztérium költségvetésében. Ugyanakkor kritizálható a megvalósítás módja. Nem közvetlenül a rendőrségnek és nem a Bevándorlási és Állampolgá rsági Hivatalnak adnak forrásokat, pedig ezek azok a szervezetek, amelyek a leginkább rászorulnak. Az LMP adott be módosítási javaslatokat, a rendőrségnek 10 milliárd forinttal növelnénk, a BÁHnak pedig megháromszoroznánk a forrásait. Az intézkedések fede zete pedig eléggé furcsa, az egyes tételek indoklása, mondhatni, megmosolyogtató. Említik a gazdaság folyamatos növekedését, mint az emelésre lehetőséget adó tényezőt, és ez a növekedés éppen most lassul, várhatóan nem lesz magasabb, mint 2,5 százalék, ami vel a költségvetés tervezésénél számoltak. Említik az adófizetői morál javulását és az online pénztárgépeket. Ezek hatása azonban már korábban megmutatkozott, pluszbevétel emiatt nem várható a tervezetthez képest. Viszont bevezették a vasárnapi boltzárat, aminek ellentétes a hatása.