Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 7. szerda (103. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyarország 2014. évi központi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről szóló jelentés együttes általános vitája - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
877 eredményeként az egészségügy 10 milliárd forint többletforráshoz jutott a tételes elszámolású gyógyszerek, eszközök beszerzéséhez szükséges pénzeszközök biztosításával. Az alapellátás területén felmerü lő fejlesztési igények fedezetére az eredeti előirányzattal rendelkezésre álló 10 milliárd forint lehetővé tette, többek között a háziorvosi ellátás finanszírozásában a szakdolgozói kiegészítő díjazásnak, valamint a hátrányos helyzetű településen fogászati alapellátást nyújtó szolgálatok kiegészítő díjazásának bevezetését. Ezenkívül tovább emelkedett a háziorvosi és a védőnői ellátás finanszírozására fordítható összeg. Javult a mentés és a betegszállítás működési helyzete is. A kormány intézkedett továbbá a z alap céltartalékainál rendelkezésre álló források terhére 11,8 milliárd forint működési támogatás kiutalásáról az egészségügyi szakellátást nyújtó intézmények lejárt tartozásállományának részleges csökkentése érdekében. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül n éhány szót szeretnék szólni az Állami Számvevőszék zárszámadáshoz kapcsolódó megállapításairól. Az ÁSZ a korábbi évek gyakorlatának megfelelően nagy volumenű munkát végzett a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat ellenőrzésében, amit ezúton is szeretnék megköszönni. (9.30) A Számvevőszék a jelentésében többek között megállapította, hogy a zárszámadási törvényjavaslat tartalmazza a jogszabályban előírt tartalmi elemeket, szerkezete összhangban van az államháztartási törvényben foglalt előírásokkal. A 2014. évi zárszámadási törvényjavaslatban szereplő adatokat a kincstári beszámolók adatai alátámasztják. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előbbiekben elmondott pozitív megállapítások alapján kérem önöket, hogy a zárszámadá si törvényjavaslatot megvitatni és elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen Tállai András államtitkár úrnak. Megadom a szót Domokos László úrnak, az Állami Számvevőszék elnökének, a jelentés előterjesztőjének, 40 perces időkeretben. Öné a szó, elnök úr. DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az Állami Számvevőszék törvényi köt elezettségének megfelelően ellenőrizte a Magyarország 2014. évi központi költségvetése végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, a jelentésünket augusztus 31én, a törvényi kötelmeknek megfelelően hoztuk nyilvánosságra. Értékeltük a zárszámadási törvényjava slat megbízhatóságát, valamint azt, hogy a törvényjavaslatot megalapozó beszámolók, elszámolások összessége nem tartalmaze megbízhatóságot befolyásoló lényeges hibát. Ellenőriztük továbbá, hogy a költségvetési törvény végrehajtása törvényesen és szabálysz erűen valósulte meg, az ellenőrzött szervezetek pedig szabályszerűen gazdálkodtake a közpénzekkel. Ezzel együtt ellenőriztük az Alaptörvény és a stabilitási törvény államadósságra vonatkozó előírásainak érvényesülését. Megállapítottuk, hogy a 2014. évi k özponti költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak, azokat a kincstári beszámolók adatai alátámasztják. Az államháztartás központi alrendszere 201 4. évi törvényi előirányzatainak teljesítése, a hiány és az államadósság alakulása megfelelt az Alaptörvény, a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény és az államháztartásról szóló törvény előírásainak. A zárszámadási törvényjavaslat tartalmazz a a jogszabályban előírt tartalmi elemeket, szerkezete összhangban van a törvényi előírásokkal. Jelentésünkkel egy időben, immár harmadik alkalommal az Országgyűlésben is elhangzott külön kérésre elemzést készítettünk az előző év költségvetési folyamatairó l, összefoglalva benne a 2014. évi költségvetés végrehajtásának makrogazdasági összefüggéseit. Az Állami Számvevőszék