Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 15. kedd (126. szám) - Ander Balázs (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „A Jobbik nemet mond a vidékpusztító vasúti járatritkításokra. Önöknél miért siklanak ki a szakmai, gazdasági, társadalmi észérvek?” címmel - ELNÖK:
3817 Ezzel szemben egészen mostanáig, az Országgyűlés idei utolsó ülés éig nemhogy a megoldást jelentő törvényjavaslatot nem terjesztették elő, de arra még csak kötelezettséget sem vállaltak, hiszen leszavazták az MSZP határozati javaslatát, amely kijelölte a lehetséges megoldást, és kötelezte volna a kormányt a szükséges tör vény előterjesztésére. Nagyon átlátszó kifogás, hogy ebben az ügyben az uniós jogra meg mindenféle jogi nehézségekre hivatkoznak. Az Alkotmánybíróság Quaestorügyben hozott döntése után világos, hogy igenis van mód a pénzügyi botrányok következtében kárt s zenvedett emberek megsegítésére. Továbbra is érthetetlennek tartom, hogy a kormány miért éppen akkor vonakodik a szükséges jogi szabályok megalkotásától, amikor az saját méltánytalanul kárt szenvedett katonáinak és rendvédelmi dolgozóinak megsegítését szol gálná. 1,8 milliárd forintról van szó, államtitkár úr, és most egész nap sorolhatnám, hogy mi mindenre költöttek már el 1,8 milliárd forintot, de itt nem ezer főről, nem kétezer főről beszélünk, hanem több mint 27 ezer katonáról, honvédségi, rendvédelmi, n emzetbiztonsági dolgozóról. A probléma mára már nem tűr halasztást. Ezért kérdezem az államtitkár urat, mikor és hogyan fognak segíteni a Honvéd Egészségpénztár bajba jutott tagjainak. Mikor fogják benyújtani az Országgyűlésnek a Honvéd Egészségpénztár tag jainak megsegítéséről szóló törvényjavaslatot? Ne kifogásokat keressünk, államtitkár úr, hanem a megoldást! Nagyon szépen köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Csepreghy Nándor államtit kár úrnak. CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm szépen, hogy immár több írásbeli és szóbeli kérdést követően ismét lehetőséget ad a szólásra ebben a kérdésben. Azonban mivel a kérdés tartalma nem változott, ezért a válasz sem tud változni. De engedje meg, hogy egy konkrét jogszabályi helyet megjelöljek, ami talán megmutathatja az irányt, akivel önnek küzdenie kell. Ez pedig nem más, mint az Európai Bizottsá g, hiszen az ön által is hivatkozott törvény, amely a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szól, tartalmaz egy kitételt. Ez a kitétel nem a magyar Országgyűlés döntéséből fakadóan került ebbe a törvénybe, hanem a 2014/49es EUirányelv szerint, amely kimondja, hogy a betétbiztosítási rendszerek által történő kártalanításból a nyugdíjalapok betétesei ki vannak zárva. Ahogy azt ön is említette, a Quaestorügy rendezésére a kormánynak volt egy javaslata, ez egy teljesen más jogi helyzet, amelyben r észben vissza is kellett lépnie, hiszen az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy káron nem lehet nyerészkedni, tehát a Quaestorügy esetében is egy teljesen egyedi elszámolási rendszert kell bevezetni. A kormány abban a tekintetben elkötelezett, hogy a Honvéd Egészségpénztár mintegy 27 ezer érintettjének az ügyét kezelje. Erre jelen pillanatban még nincsenek meg a jogi fórumok. Köszönöm szépen. (Demeter Márta: Kifogás, államtitkár úr! Oldják meg valahogy! - Taps a kormánypártok padsoraiból.) Ander Balázs (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „A Jobbik nemet mond a vidékpusztító vasúti járatritkításokra. Önöknél miért siklanak ki a szakmai, gazdasági, társadalmi észérvek?” címmel ELNÖK :