Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - BECSÓ ZSOLT (Fidesz):
3545 egyébként helyben, városban, megyei jogú városban fideszes képviselők támogatásával maga a feljelentés megtörtént. Ha röviden, címszavak akarjuk összefoglalni, akkor lényegében arról van szó, hogy a Békéscsaba és térsége többcélú önkormányzat i kistérségi társulás olyan megrendeléseket adott ki, olyan szerződéseket kötött meg, amelyek egy nagyon szűk körhöz, családi körhöz tartozó megrendelésre adott lehetőséget. Összességében 160 millió forintról van szó rövid idő alatt, amely mondvacsinált üg yekre adott lehetőséget és juttatást. Önök első lépésben ennek kivizsgálatát megpróbálták megakadályozni, majd második körben, néhány héttel ezelőtt ennek az akadályozására már nem lehetett semmilyen érvet felhozni, éppen ezért a békéscsabai kistérségi tár sulás önkormányzata döntött arról, hogy ezt a vizsgálatot el kell végezni. Az idei nyárig összesen 116 millió forint jutott olyan cégekhez, amelyekről említést tettem, közöttük például olyan, amikor 1 millió forintért adtak tanácsot konyhai ügyekben. A hón apokig tartó vizsgálat után, azt gondolom, azért is érthető, hogy ez így történt, merthogy ennek a kivizsgálatnak, illetve ennek az ügynek a középpontjában Vantara Gyula kormánypárti országgyűlési képviselő, ma itt ülő országgyűlési képviselő van. Ebben az időszakban ő volt ennek a társulásnak az elnöke, és ennek az időszaknak a kivizsgálatáról beszélünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy számos olyan szerződés jogszerűtlenül jött létre, ami nem értékarányosan, hanem jelentősen túlárazva került megkötésre. Jelentő s számban kerülték el a közbeszerzés lehetőségét, ez pedig egyébként egyértelműen törvénysértő. Ez 2011 novembere óta zajlik, és végre nem oly régen, mint ahogy említettem, a múlt héten a nyilvánosságban is lehetőség volt arra, hogy mindez megjelenjen. Enn ek oka az, hogy a testület, és még egyszer mondom, a fideszes képviselők támogatásával, döntésével ez megszületett. Ez a lényegében egyhangúlag, egy tartózkodással meghozott döntés is alátámasztja azt a gyanút, amit egyébként ismeretlen tettes ellen tettek , de máshogy nem is tehettek, de egyértelműen kell megfogalmazni azt, hogy ebben az időszakban lehetett ilyen kifizetésekre biztosítani módot. Ebben benne van egyébként olyan, ami egyegy személynek, egyegy csoportnak ad lehetőséget, akár még például arra , hogy süteménykészítés vagy bibliakörvezetés címen rendszeres, több százezer forintos megbízást adjanak, és erre biztosítanak. Összefoglalva tehát azt kell mondjam, hogy figyelembe véve, hogy itt most konkrét esete van mindannak a visszaélésnek, ami egyé bként az orbáni kormányzás mögött van, itt a kivizsgálatra megvan a lehetőség, és bízom abban, hogy az igazságszolgáltatás legalább ebben az egy esetben alkalmat ad arra, hogy a valóságot megismerjük. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. ELNÖK : Köszönt öm képviselőtársaimat. A következő napirend utáni felszólalásra jelentkezett Becsó Zsolt képviselő úr: „Gyásznap Salgótarjánban” címmel. Öné a szó. BECSÓ ZSOLT ( Fidesz ): Tisztelt Országgyűlés! 1956. december 8a Salgótarján város gyásznapja. Emlékezni a hő sökre, visszatekinteni a múlt eseményeire, úgy gondolom, kötelességünk. A magyar nép 1956ban megelégelte az elnyomást, a jogtiprást, a diktatúrát. Mindennél erősebben munkálkodott az emberekben a szabadság, a nemzeti függetlenség és a jobb élet utáni vágy . És ez nemcsak gondolatokban, nemcsak szavakban, hanem tettekben is megnyilvánult. Amikor emlékezünk, gondoljunk azokra az emberekre, akik elismerést, megbecsülést és dicsőséget szereztek Nógrád megyének, a magyar népnek. Talán azért is, mert mi, magyarok 1956 őszén igazi felemelő, feltétel nélküli szabadságban éltünk pár napon keresztül. Legyőztük magunkban a csalódásainkat, a félelmeinket, úrrá lettünk a szenvedéseinken. 1956 hősei elmondhatták magukról, hogy volt az életüknek egy olyan pillanata, amikor mindent megtettek az igazságért, ami örökre magához láncolta őket.