Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 7. hétfő (124. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ELNÖK: - VARJU LÁSZLÓ (Független):
3544 DR. SCHIFFER ANDRÁS ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbbügyészhelyettes Úr! A helyzet viszont úgy áll, hogy például 2015 . március 16án ugyanúgy nem kaptam választ személyesen az ön főnökétől, legfőbb ügyész úrtól, mint ahogy öntől sem. Ugyanez a semmit mondás ment, ugyanúgy megígérte Polt Péter, mint ahogy most ön, hogy majd írásban fog tájékoztatni. Az is egy „nesze, semm i, fogd meg jól” volt. A helyzet az, hogy a trafikügyben két és fél év eltelt, a NAVbotrány kipattanása óta két év eltelt. Joggal kíváncsi a magyar közvélemény arra, hogy miközben a NAVbotránynál nem kevesebb állítás hangzott el, mint hogy 810 éve évent e több milliárd forint megy ki láncolatos áfacsalásokkal az országból, miközben a kisvállalkozókat folyamatosan nyomasztja az adóhatóság, ezt tétlenül nézték a magyar állami szervek. Hol tart az ügyészség, hogy kibogozza a NAVbotrányban kitett zöld dosszi é igazságtartalmát? A trafikkárosultak joggal kíváncsiak arra, mi tart két évig azon (Az elnök csenget.) , hogy megállapítsák, jogszerűen szerepelte a volt polgármester számítógépén az érintett trafikosok pályázati anyaga vagy sem. Miért nincs eredmény töb b mint két éve ezekben az ügyekben? Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm. A viszonválasz megilleti a legfőbbügyészhelyettes urat is. DR. LAJTÁR ISTVÁN, a legfőbb ügyész helyettese : Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Csak megismét elni tudom, amit mondtam: az ügyészség a konkrét ügyben is úgy jár el, ahogy az adott törvényi feltételek mellett ez lehetséges, illetve kötelessége. Az ügyész számára a törvényesség az egyetlen mérce, ez az érték, ami meghatározza a munkánkat. Képviselő ú r kérdésére írásban fog választ kapni. Köszönöm szépen. Napirend utáni felszólalók: ELNÖK : Köszönöm, legfőbbügyészhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. M ost a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Varju László független képviselő: „Az elmúlt hét eseményeivel kapcsolatosan” címmel. Öt perces időkeretben öné a szó, képviselő úr. VARJU LÁSZLÓ ( Független ): Köszönö m szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a szerencsés helyzetben vagyunk - ezt tegyük idézőjelbe , hogy a kormánypárti frakciók időt, energiát fordítanak arra, hogy képviselőket mondvacsinált ügyekben megpróbáljanak lejáratni. Különösen akkor, ha az a képviselő, ellenzéki képviselő kellő következetességgel eljár a kormánypártok bírálatában. Tisztelettel jelzem, hogy ennek ellenére a tényszerű, önök által is követhető eljárásokat ide fogom hozni a parlament elé, mert önöknek a lelkiismeretin túl jog i felelőssége is lesz, van abban, hogy mit tesznek teljesen nyilvánvaló ügyekben. Értem, hogy ez kellemetlen önöknek, de azt gondolom, hogy ennek megfelelően kell eljárni. (Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Márpedig ak kor is így van ez, ha itt épp az előzőekben képviselő miniszter úr és akár miniszterelnök úr is szívesen hivatkozik arra, hogy konkrét ügyben tessék feljelentést tenni. Az ügyészség most nincs könnyű helyzetben, mert egy konkrét ilyen ügyről van szó, olyan ügyről, ahol