Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. december 1. kedd (122. szám) - Napirend utáni felszólalók: - ANDER BALÁZS (Jobbik):
3395 Maguk a kormányzat i célok is nagyon széles skálán mozognak. Elhangzott a növekedés, a versenyképesség, emellett még oda kell figyelni az adósságpályára, illetve számos olyan kritérium van, amit kormányzati oldalról be kell tartani, illetve nagyon fontos, amit az egyik képvi selő úr említett, hogy a bankokkal való viszonyt megfelelő pályán kell tartani, és jelenleg nagyon szűk az a határmezsgye, amelyen ténylegesen mozogni tudunk ebben a tekintetben. (19.20) A bankokhoz való viszonyunk, illetve ennek a pozitív irányba való ter elése azért lenne fontos, hogy ezen kormányzati célokat, amelyeket az előbb felsoroltam, teljesíteni tudjuk, tehát hogy a növekedésben továbbra is tartani tudjuk ezt az EUátlag fölötti növekedést mind idén, mind jövőre. Szeretném megjegyezni, hogy a növek edés tekintetében alapvetően azt semmilyen most, 2015ben történt intézkedés nem befolyásolja, jelenleg azok hatásait még nem tudjuk felmérni. Másrészt viszont szeretném kiemelni, mert itt elhangzott, hogy egyes nemzetközi szervezetek a növekedést alacsony abbra prognosztizálják, mint ahogy mi, hogy a jelentős nemzetközi szervezetek nagy része a magyar kormány növekedési pályájával megegyező mértékű növekedést prognosztizál (Z. Kárpát Dániel: Úgy legyen!) , tehát ezzel a 3 százalék körüli növekedéssel uniós, EBRD, OECD, IMFviszonylatban egyetértenek a szakértők. Szeretnék rátérni arra, hogy a bankokkal való viszonyt - hiszen ez a mostani törvénymódosításnak az alapja - megfelelő mederbe kell terelni. Erre született egy megállapodás. Ezt a megállapodást a mi niszterelnök úr szignálta, tehát én azt gondolom, hogy az a kormány egységes álláspontját tükrözi. Ez a megállapodás is egy kompromisszumos megállapodás volt, ahogy ezt korábban kiemeltem, mind a bankok, mind az EBRD, mind a kormány részéről. Most szeretné k egy picit jobban fókuszálni az előttünk lévő javaslatra. A mostani módosítás, amely az Országgyűlés elé került, nem tartalmaz semmilyen extra, illetve új keletű módosítást. Csökkentő tétel eddig is volt a bankadótörvényben, ezután is lesz egy másfajta fo rmában. Azért változott ez a forma, mert az EU kritikát fogalmazott meg a jelenlegi formával szemben, és ezt szerettük volna, illetve szeretnénk továbbra is módosítani. Ezeket a tárgyalásokat egyébként folyamatosan folytatjuk továbbra is a Versenyjogi Főig azgatósággal. Szeretnénk, hogy egy olyan, számukra megfelelő megoldással tudjunk előállni, amely mindenki számára elfogadható. Én azt gondolom mindezek után, és továbbra is tartom azt az álláspontot, hogy ez a javaslat egy olyan kompromisszumos megoldás, a mely összességében véve mindenkinek jó, a bankrendszernek is, és ez a lehető legfontosabb, hiszen ők tudják segíteni azt a gazdasági hátteret, amelyre mind idén, mind az elkövetkezendő években szükségünk lesz. Ennyit szerettem volna mondani, köszönöm szépe n. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, Hornung Ágnes államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Napirend utáni felszólalók: Most a napirend utáni felszólalások következnek. Elsőként napirend utáni felszólalásra jelentkezett Ander Balázs jobbikos képviselő úr: „Butaságra kárhoztatva - Integrác ió kérdőjelekkel III.” címmel. Öt perc idő áll a rendelkezésére. ANDER BALÁZS ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vitathatatlan, hogy a nevelésoktatásügy válsága az össztársadalmi válság egyik legfőbb eleme, és ezzel egy időben annak egyik következménye is. Ennek egyik szegmenséről, azzal kapcsolatosan szeretnék beszélni, hogy mit