Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Szávay István (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Magára hagyott Kárpátalja” címmel - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
314 írásban a Honvédelmi Minisztériumtól, ez a terelés, hogy nincsen sem felhatalmazás, sem lehe tőség a helyzet megoldására, ez nem igaz. Ha a kormánynak és a többségnek van politikai akarata, hogy valamit megoldjon, láthattuk, hogy például egy Quaestorügynél azért, hogy elkerüljék a nagyobb botrányt, hogy Szijjártó Péter haverja, egyébként Tarsoly Csaba mutyija gerjesztette ezt a botrányt, ahhoz hogy ezt elkerüljék, érdekes módon be tudtak terjeszteni törvényt, ami el is lett fogadva, és megkezdődött a kártalanítás. Ott százmilliárdos nagyságrendről van szó, itt 1,8 milliárd forintról. Tehát itt az idő, hogy megmutassák azt, hogy nem csak szavakban tudják megbecsülni mind a rendvédelmi dolgozók, mind a honvédség állományának, mind a titkosszolgálati dolgozóknak a mindennapos munkáját. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képvis elő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 107 igen , 26 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. Szávay István (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Magára hagyott Kárpátalja” címmel Tisztelt Országgyűlés! Szávay István képviselő úr, a Jobbik képviselője, i nterpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz: „Magára hagyott Kárpátalja” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr megbízásából Szab ó László államtitkár úr fog válaszolni. Szávay István képviselő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szijjártó Péter nemrégiben kedélyes beszélgetést folytatott Budapesten Hennag yij Moszkállal, az ukrán oligarchák közti háborúk egyik legnagyobb túlélőjével, aki néhány hónapja már Kárpátalja kormányzója. Külügyminiszter úr ezen a találkozón nagyrabecsülését fejezte ki azokért az eredményekért, amelyeket az ukrán kormány Kárpátalja biztonsága szempontjából elért. (19.00) Hadd emlékeztessek rá magam is, hogy melyek ezek a kiváló eredmények. A kormányzati szájkarate ellenére a cigarettacsempészet és az illegális fakitermelés zavartalanul folyik tovább, csupán a haszon bezsebelői cseré lődtek némileg. A határ mentén ingázó szabolcsszatmári, illetve kárpátaljai magyarok ezzel szemben rendszeresen 34, sőt olykor 456 órát is kénytelenek várakozni, hogy aztán egy túlhajszolt, ideges, ebből adódóan pedig sok esetben sajnos nem a legudvari asabban viselkedő vámosokkal találják szemben magukat. A legújabb őrület szerint a nem vízumköteles országok, így Magyarország állampolgárai is 180 nap alatt összesen csak 90 napot tartózkodhatnak Ukrajna területén. Ezt követően visszafordíthatják vagy meg büntethetik az utazókat. Ez lenne, államtitkár úr, a példás rendteremtés? Ingázó magyar családok kisstílű zaklatása? Kárpátalján az erőszakos és törvénytelenül zajló besorozások tovább folytatódnak, és bár a fiatal férfiaknak azt mondják, hogy nem vetik be őket a fronton, aki biztosra akar menni, az inkább elmenekül. A háború tovább szedi a magyar áldozatait, Kárpátalja magyarsága pedig hiába várja, hogy akár a saját politikai vezetői, akár a magyar kormány megálljt parancsoljon a magyar fiúk és férfiak bes orozásának. Ehelyett önök csak kvótákon vitatkoznak.