Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 21. hétfő (97. szám) - Szávay István (Jobbik) - a miniszterelnökhöz - „Magára hagyott Kárpátalja” címmel - ELNÖK: - DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
315 Az elvándorlás olyan méreteket öltött, hogy kisebb falvakban, városokban hiánycikk a pedagógus. A magyar kormány, bár örvendetes módon rendkívüli támogatásról döntött, de a beígért támogatást még egyetle n tanár sem kapta meg. Szokás szerint csúsznak a magyar iskolás gyermekek után járó nevelésioktatási támogatások, valamint az óvodai étkeztetésiek is; rossz nyelvek szerint egyébként azért, mert a Fidesz helyi fiókszervezete ezek kiosztását a közelgő hely hatósági választásokra szeretné időzíteni. A háború, a sorozások, a határtorlasz, az 50 százalékot meghaladó infláció és az elvándorlás sújtotta kárpátaljai magyarságnak lassan fel kell készülnie a télre, amely 450 százalékos gázáremeléssel fog indulni, am ely a legtöbb magyar család számára nyilván nem lesz megoldható. Eközben az önök, eközben a Fidesz kárpátaljai kamu EPképviselője, Bocskor Andrea, akinek még egy fogadóirodája sincsen a saját szülőföldjén, teljesen mellőzi a kárpátaljai magyarság ügyét, e helyett a tengerészek munkafeltételeiért és a francia kamionsofőrök egészségéért aggódik. Hát ezért kár volt Brüsszelbe küldeni! Kérdezem, államtitkár úr: mikor számolják fel a tarthatatlan állapotokat a sorban állással, mit tesznek az említett 90 napos sz abály megszüntetése érdekében, mikorra várhatóak a beígért oktatási támogatások? És végül, mikor lép fel a magyar kormány végre a kárpátaljai magyarok besorozásának elkerülése érdekében? Várom érdemi válaszait. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönö m szépen, képviselő úr. A válaszra megadom a szót Szabó László államtitkár úrnak. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : Képviselő úr! Nagyon köszönöm kérdéseit. Az, hogy magára hagytuk volna Kárpáta lját, ez nem igaz. Igenis nagyon aggódunk, és közösen kell hogy aggódjunk a kárpátaljai magyarság túléléséért és remélhetőleg közép, hosszú távon a szaporodásáért. Az ukrán partnerekkel folytatott kétoldalú megbeszélések során minden alkalommal felmerül a z, hogy hogyan lehetne javítani a kárpátaljai magyarság helyzetét, és utalt a Hennagyij Moszkál kárpátaljai kormányzóval folytatott megbeszélésre. Ezen is felmerült többek között a határkérdés és a határon való átkelésnek a nehézsége, és kifejeztük kívánsá gunkat, hogy a BeregsurányLuzsanka vagy asztélyi határátkelőhely nemzetközi árufuvarozással történő forgalombővítése minél hamarabb megtörténjen. A ZáhonyCsopforgalom tehermentesítése is ezáltal megtörténne, tehát ez mindenképpen egy jó lépés lenne előr e. Ehhez ugyanakkor szükséges még a Beregszászt elkerülő útnak a kiépítése is, valamint a BeregszászMunkács közötti út felújítása. Ennek a finanszírozásához a magyar kormány felajánlotta az Eximbank segítségét, és próbálunk minél hamarabb egy olyan pénzüg yi lehetőséget adni az ukrán kormánynak, amivel élni tudnak. Készek vagyunk egy új határátkelőhely megnyitására is a NagyhódosNagypalád térségben. Érdemes még annyit tudni, hogy Ukrajna 2015 februárjában Magyarország támogatását kérte egy, a beregszászi e lkerülő úttal kapcsolatos európai uniós CEFpályázat - Connecting Europe Facility – benyújtásához, amit mi azonnal meg is adtunk. A magyar kormány és Ukrajna között 2003. október 9én Kijevben lett aláírva az állampolgárok utazásának feltételeiről szóló me gegyezés, és ennek a 4. cikkelye érvényes ma is. Ez alapján érvényes úti okmányokkal rendelkező magyar állampolgárok vízum nélkül utazhatnak be Ukrajna területére, és ott az első beutazás időpontjától számított hat hónapon belül összesen legalább 90 napig tartózkodhatnak, az ukrán határőrök gyakorlatilag ezt a megállapodást igyekeznek betartani. A pedagógustámogatási programmal kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy nagy siker volt ez a pályázat, a felhívással több mint háromezer támogatásra javasolt pályá zat érkezett be a közreműködő szervezettől, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványától. Jelenleg a Bethlen Gábor Alap ezzel kapcsolatos bizottsági döntéseinek előkészítése folyik.