Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 23. hétfő (120. szám) - A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról szóló politikai vita - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik):
3039 és az eljárás elindult. A hospinvestes ámokfutást kalandor privatizációnak minősítette az államtitkár, aki szerint az okozott kár 4,5 milliárd forint lehet. Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszasan lehetne sorolni azoka t a károkat, korrupciógyanús ügyeket és bebizonyított korrupciós ügyeket, amelyeket a szocialista kormányzás idején, javarészt az önök országgyűlési képviselősége idején követett el az MSZP vezette balliberális kormány, de azt hiszem, ennyi is elég ízelítő nek abból, hogy az egészségügy területén mekkora károkat okoztak. S ha csak az egészségügy területét nézzük, akkor látjuk, mennyire természetes volt önöknek az, hogy el lehet vinni mindent, ami mozdítható, szét lehet lopni, a látszatra sem kell figyelni. A szocialisták ezekben az években az évszázad legnagyobb korrupciójára készültek akkor, amikor úgy gondolták, hogy az egész egészségügyi ellátórendszert - s most itt inkább a kórházakra gondolok - el lehet lopni, zsebre lehet vágni. Először kivéreztették a kórházakat, direkt elvontak tőlük minden fillért, romokban hagyták itt 2010re a fekvőbetegellátást, a kórházakat. Miért tették ezt? Azért, hogy majd utána olcsón, áron alul dobra lehessen verni. Mi ez, ha nem a korrupció melegágya? Végzetesen legyengítet ték az egészségügyi ellátórendszert, a kórházak rendszerét. Az én tisztem most az, hogy az egészségügy területéről beszéljek, de a többi képviselőtársam is tulajdonképpen azt bizonyítja, hogy az állam a gazdaság többi területén is ugyanezt a taktikát folyt atta: legyengítették a különböző területeket, vagyis végeredményben legyengítették az országot. Rossz rágondolni arra, ha a mostani kül- és belpolitikai helyzetben ezek az emberek kormányoznának, akkor mi lenne most Magyarországgal. Ki védené a határokat, ki védené Magyarországot, ki védené a magyarokat? Ha most önök kormányoznának azzal a mentalitással, ahogy legyengítették az országot, a magyar nemzetet, nem lenne megállás, ma Magyarországot senki nem védené. A korrupciós vitanap végére csak annyit hadd m ondjak, elképesztő az, ahogy önök tudatában a sokéves korrupciónak, amit elkövettek, felállnak és úgy beszélnek, mintha mi sem történt volna. Remélem, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Hegedűs Lorántné képviselő asszony következik, Jobbik. Tessék! HEGEDŰS LORÁNTNÉ ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy bent maradt a körünkben Szűcs Lajos képviselőtársunk. Megmondom, hogy miért. Azért, mert Selmeczi Gabriella bizonyos automaták beszerzésével kapcsolatban kezdte a hozzászólását, Szűcs Lajos képviselőtársunknak a csomagolóanyagok jutottak eszébe, nekem pedig az utazások jutottak eszembe, méghozzá bizonyos azoriszigeteki utazások, ahova a Pest megyei ké pviselők mentek, annak ellenére, hogy akkor már több mint 16 milliárd forint volt Pest megye összes adósságállománya, és akkor a gyerekétkeztetés is igenigen akadozott éppen e hatalmas adósságállomány miatt. S bizony sok közpénz is elköltésre került e nag ynagy kirándulás kapcsán a családtagokkal együtt. Amikor felmerült a kérdés, hogyan kerültek oda és miért, akkor azt mondták, hogy a világ végére is elmennének a romastratégia tanulmányozása érdekében. Én azt gondolom, hogy érdemes lett volna itthon marad ni és megkérdezni Farkas Flóriánt, talán ő is tudott volna érdemi információval szolgálni a tekintetben, hogy hogyan lehet kilopni a közpénzt a romastratégiából. Valójában azt szeretném mondani Szűcs képviselőtársamnak, hogy nagyon veszélyes dolog ám Porti k Tamást és az ő politikai kapcsolatait emlegetni ebben a Házban. Megmondom, hogy miért. Azért, mert Hódmezővásárhelyen, amikor még Lázár miniszter úr vezette a várost, kötöttek egy olyan szerződést, amikor egy 100 milliós ingatlant adtak el 40 millió fori ntért egy Portik Tamás érdekeltségi körébe tartozó olyan cégnek, amely felnőtttartalmú honlapokat működtetett, de még ezt a 40 milliót sem kellett kifizetniük, hanem ezen felnőtttartalmú honlapokon jelentek meg bizonyos bannerek. Bele se merek gondolni, hogy mit tartalmaztak ezek a bizonyos bannerek. Mindenesetre,