Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 19. csütörtök (119. szám) - Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
2828 Arról is szó van, hogy a gyermekek hét közben bent vannak a bölcsődében, óvodában, iskolában, de mi történik a szünetekben, mi történik akkor, amikor nincsen oktatás, vagy bezár a bölcsőde, bezár az óvoda. Ez a mostani, Czibere államtitkár úr által elkészített javaslat éppen erre is nyújt megoldást, hiszen megemeljük a szünide i gyermekétkeztetésre fordított összeget, és a korábbi pályázatos rendszer szerint, amely tulajdonképpen az önkormányzatok elkötelezettségétől is függővé tette azt, hogy éppen az adott településen hogyan valósul meg a szünidei gyermekétkeztetés, ezt most e gy kötelező feladatként írja elő 2016tól, egészen pontosan szünidei gyermekétkeztetés néven válik kötelező önkormányzati feladattá. Annak ellenére, hogy ez egy önkormányzati feladat, a finanszírozást teljes egészében a központi költségvetésből finanszíroz zuk, erre 4,5 milliárd forintot irányoztunk elő a jövő évi költségvetésben. Még egyszer, ez azt jelenti, hogy a gyerekek nemcsak az iskolai tanítási időszakban vagy nemcsak az óvoda és a bölcsőde nyitvatartása idején, hanem bizony az őszi szünetben, a téli szünetben, a tavaszi szünetben vagy éppen a hosszú nyári szünet alatt is mindennap egyszer fognak meleg ételt kapni; ez a rászoruló gyermekeknek egy nagyon komoly segítséget tud jelenteni. A harmadik pont a kisgyermeknevelők bérhelyzetét érinti, ez a peda góguséletpályának a kiterjesztéséről szól. A bölcsődei ellátásban dolgozók részére ágazati bérpótlékot vezettünk be, ezzel is javítva az ő anyagi helyzetüket, és azt hiszem, hogy Czibere államtitkár úrnak lesz még jó híre a tegnapi kormányülést követően a jövőre vonatkozóan is. Ezzel párhuzamosan úgy láttuk, hogy a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőknek a bérhelyzetét is egyrészt, másrészt pedig az elismertségét, a reputációját és a támogatását azzal tudjuk növelni, hogyha őket is beemeljük a pedagóguséletpályába. Bizonyára emlékeznek arra, hogy a pedagóguséletpályának a kiterjesztése már egy lépésben megtörtént a szociális szférában dolgozó bizonyos szereplők vonatkozásában, ugyanis 2013. szeptember 1jétől emeltük be a gyermekvédelmi törvé ny hatálya alá tartozó gyermekvédelmi szakellátási intézményekben és a javítóintézetekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottakat. Most, jövő év január 1jétől a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelőket is beemeljük. Egy másik fontos elem, ami ről talán eddig kevés szó esett, hogy a területi gyermekvédelmi szakszolgálatoknál dolgozó örökbefogadási tanácsadók is bekerülnek január 1jétől a pedagóguséletpályába. Ez több mint 900 embernek jelent egy komoly segítséget, akár 3040 százalékos, havi n ettó 4060 ezer forintos béremelkedést is jelent 2016. január 1jével. Ezzel is azt kívánjuk elismerni, hogy az a munka, amit ők mindennap a gyermekeink érdekében végeznek, az milyen értékes számunkra. A következő fontos pontja törvényjavaslatunknak a csal ádtámogatási ellátások bővítése és bizonyos jogosultsági, igénylési feltételek további könnyítése. Ennek a legfontosabb eleme a gyed extra kibővítése. 2014 előtt - erre szerintem nem lehet elégszer visszaemlékezni , 2014 előtt, ha egy édesanya vagy egy éd esapa a családtámogatási ellátások folyósításával párhuzamosan visszatért a munkaerőpiacra 8 órában, akkor ő bizony elesett ezektől a juttatásoktól, azaz nem járt a gyed, nem járt a gyes, ha dolgozott az illető teljes munkaidőben. (14.30) Ezt változtattuk meg a gyed extrával 2014. január 1jétől, így most már közel 50 ezren vették igénybe 2014ben is, és ez az érdeklődés folyamatosan növekszik, ami praktikusan azt jelenti, hogy ha egy szülő visszamegy a gyermeke mellől a munkaerőpiacra, és párhuzamosan áll helyt mind a két helyen, hiszen dolgozik is, és közben neveli a gyermekeit, akkor őt ugyanúgy megilletik a gyermeknevelés után járó juttatások, minthogyha a teljes idejét arra tudná szentelni, hogy otthon legyen a gyermekekkel. Hiszen az, hogyha valaki vis szatér a munkaerőpiacra, az részben döntés kérdése, részben pedig lehetőség kérdése is. Ezzel is kívánjuk növelni a választás szabadságát, mert ehhez a mondathoz mindig hozzá kell tenni azt, hogy éppen mi voltunk azok, ez a kormány volt az, amely rögtön a 2010es kormányalakítást követően az első döntések egyikeként visszavezette a korábban megszüntetett harmadik évi gyest. Tehát egyszerre adjuk meg a lehetőséget arra, hogy