Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 19. csütörtök (119. szám) - Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
2825 alkalmon, azok most árulókká válnake azért, mert egyébként ismerve őket, baloldali gon dolkodóként ott vannak egy jobboldali államtitkár által megnyitott nagy kiállításon. Én azt tartanám helyesnek, ha a magyar kultúra egészéről - mint valóban olyan hagyatékról és olyan megőrzendő és fejlesztendő jelenvalóságról - tudnánk értekezni, amely ér tékeket ápol, értékeket teremt és hoz létre a jövő számára. Én úgy érzem, hogy ez az előterjesztés a technikai módosítások mellett az MMANKA együttműködésében is ezt a célt fogja szolgálni, és én nemhogy tiszta lelkiismerettel, hanem bizakodással állok it t önök előtt, hogy ez a törvénymódosítás újabb és újabb művészeti produktumok létrehozását fogja segíteni abban a szellemben, ahogyan ezt az imént próbáltam önöknek elmondani. Tisztelettel kérem, hogy ahogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója is vé gigolvasta a törvénytervezetet és úgy látom, támogatásáról biztosította, gondolják meg a képviselőtársaim, hogy esetleg újra áttekintve a tervezetet, megváltoztassák szigorú és esetenként romantikus véleményüket. Köszönöm mindazonáltal mindannyiuk megtiszt elő hozzájárulását a törvény vitájához. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására ma 16 óráig van lehetőség. Egyes s zociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó tör vények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/7402. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Elsőként megadom a szót Veresné Novák Katalin asszonynak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma álla mtitkárának, a napirendi pont előterjesztőjének. Öné a szó, államtitkár asszony. VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Ház! Egy nagyon fontos és komplex törvényjavaslat parlamenti vitájához érkeztünk el a mai napon, amely egyrészt fontos, és elsősorban azért fontos, mert ismételten a magyar családok támogatásáról, a magyar családok min dennapi életben való segítéséről szól. Egy másik fontos eleme, hogy ez is mutatja azt, hogy mennyire kéz a kézben működik egymással a szociális és a családügyi terület, és hogy nem lehet ezt a két területet elválasztani egymástól, hiszen egy olyan összetet t törvényjavaslattal vagyunk most itt a Ház előtt, amelynek számos eleme egyébként a szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság munkáját dicséri, ők dolgoztak ezen. Más elemei pedig a mi család- és ifjúságügyért felelős államtitkárságunk alapvető munkája, de összességében az egész az Emberi Erőforrások Minisztériuma előterjesztésében van most itt önök előtt. Ennek a komplex javaslatnak alapvetően hat fontos eleme van. Ezeket szeretném most önök előtt ismertté tenni. Mindenekelőtt bevezeté sként annyit mondanék, hogy ez a mostani törvényjavaslat újfent annak a családközpontú kormányzásnak az egyik fontos eleme, amelyet 2010ben hirdettünk meg és amelyet 2010 óta következetesen folytatunk most már ötödik éve. Meg kell teremtenünk jogszabályil ag a szabályozás tekintetében is azokat a keretfeltételeket, azokat a szabályokat, amelyek a mindennapi életben a gyermeket nevelő családok számára elérhetőbbé teszik a különböző ellátási