Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 19. csütörtök (119. szám) - Egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
2826 formákat, élhetőbbé teszik számukra az életet, az ő gyermeknevelésse l járó terheikből vesznek el vagy vesznek át az állam részére. A szociális ágazat tekintetében pedig kifejezetten különös figyelmet fordítunk azokra a családokra, amelyek nehezebb helyzetben élnek, és itt is középpontba helyezve elsősorban a gyermekeket és a gyermekek érdekeit szem előtt tartva alakítjuk úgy a szabályozást, a törvényi feltételeket, hogy a leginkább tudjunk a reális igényekre reagálni. Tehát az a hat fő elem, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz, a következő. Az első fontos a kisgyermekek napközbeni ellátásának az átalakítása, illetve ennek a rendszernek az átalakítására tett javaslat, a második a gyermekétkeztetéshez kapcsolódik, a harmadik a pedagóguséletpálya kiterjesztéséről szól a felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelők eset ében, a negyedik egyes családtámogatási ellátások bővítéséről és ehhez kapcsolódó egyszerűsítésekről szól, az ötödik a családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatás integrációjával kapcsolatos, a hatodik pedig a szociális szolgáltatások kapacitásszabályozá sával függ össze. Ezt a hat pontot szeretném a következő percekben ismertetni önökkel ennél részletesebben. Az első tehát a kisgyermekek napközbeni ellátásáról szól. Aki kisgyermeket nevel, vagy akinek van a környezetében olyan család, ahol vannak pici gye rmekek, három év alatti gyermekek is, az bizony tudja, hogy ahhoz, hogy a szülők adott esetben mind a ketten dolgozni tudjanak, bizony szükség van arra, hogy el tudják napközben helyezni valahol a gyermeküket. Ha van a közelben nagyszülő, ha vannak olyan c saládtagok, akikre rá tudják bízni ilyenkor a kisbabát vagy a kisgyermeket, akkor jó. Ha nincsen, és sajnos ma Magyarországon sokszor ez a realitás, akkor valami más segítség után kell nézniük, és ilyenkor elsősorban a bölcsődei ellátás merül fel. A bölcső dei ellátás Magyarországon rendkívül magas színvonalú, viszont igaz az, hogy még nem mindenki számára hozzáférhető, és vannak olyan területi különbségek is jelenleg Magyarországon, amelyeknek köszönhetően, mondjuk, egy nagyobb településen könnyebb bölcsődé be adni a gyermeket, mint egy kisebb településen, és ez sem feltétlenül igaz. Adott esetben települések között is lehetnek még különbségek a bölcsődei férőhelyek tekintetében. Jelenleg is vannak olyan lehetőségek, amelyeknek köszönhetően el lehet a gyermek eket más ellátási formában helyezni, viszont úgy látjuk, hogy a nők folyamatos munkavállalási hajlandóságával, illetve a nők munkavállalásának a folyamatos növekedésével, hiszen tegyük hozzá, jelenleg csúcson van a női foglalkoztatottság Magyarországon és folyamatos emelkedést mutat, ez azt jelenti, hogy a gyermekek napközbeni felügyeletére vonatkozó igény is folyamatosan növekszik. (14.20) Erre a növekvő igényre nekünk időben kell reagálnunk, tettük ezt egyébként az elmúlt öt évben is, hiszen 28 milliárd f orintot fordítottunk arra, hogy bölcsődei férőhelyeket hozzunk létre vagy újítsunk meg. Ez több mint 6400 bölcsődei férőhely létrehozását, több mint 4000 bölcsődei férőhelynek a megújítását jelentette az elmúlt években, s az elkövetkező időszakban is 100 m illiárd forintot különítettünk el arra a célra, hogy bölcsődei és óvodai férőhelyeket hozzunk ezekből létre. Tehát van egyrészt egy ilyen feladatunk és egy ilyen önként vállalt kötelezettségünk, hogy a bölcsődei férőhelyek számát a jelenlegi 46 ezerről 60 ezerre emeljük fel. Ezt tesszük az elkövetkezendő időszakban is, ugyanakkor azt látjuk, hogy a szabályozásban is tudunk olyan előremutató lépéseket tenni, amelyekkel még több szülő számára, még több család számára lesz megoldható a gyermekek napközbeni fel ügyelete. Jelenleg úgy néz ki a rendszer, hogy a 10 ezer fő feletti települések számára ír elő a jogszabály bölcsődeüzemeltetési kötelezettséget, a 10 ezer fő alatti településekre ilyen kötelezettség nincsen. Most ebben a törvényjavaslatban arra teszünk ja vaslatot, és ehhez kérem az önök támogatását is, hogy az önkormányzatok többletvállalásokat tegyenek, hiszen most azt mondjuk, hogy már ha egy településen legalább 40 három év alatti gyermek van, vagy van öt olyan gyermek, akinek a szülei igénylik a gyerme k napközbeni felügyeletét, akkor ezt az önkormányzatnak biztosítania kell a számára. Ezzel tudjuk a szülők, a családok számára garantálni azt, hogy ha igény van rá, akkor