Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 19. csütörtök (119. szám) - A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2809 DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Az én felfogásom sz erint ez a törvényjavaslat egy útközbeni jelentés: a feudalizmus jelentése arról, hogy hogyan foglal el újabb és újabb területeket a magyar kultúrából. Nem a teljesítmény számít, hanem az előjog. Nem fogja át a Magyar Művészeti Akadémia a magyar kultúra eg észét, és nem is fogja. Nem integrál, és nem is fog. Ha van szervezet, amelyik ma megosztja a magyar kultúrát, akkor éppen a Magyar Művészeti Akadémia az. Egyáltalán nem törekszik arra, hogy összefogja, hanem kisajátít, foglal és harácsol. Szégyenszemre a Műcsarnokot, a mindenkori magyar kortárs kultúra egyik templomát elvette. Mióta Ferenc József akkori király átadta ezt a magyar kultúrának, kormányok és rendszerek mentek, de soha egyetlenegy szervezet nem vindikálta magának a jogot, hogy övé és kizárólag az övé legyen. Előjog szerzése és nem a teljesítmény. Én semmilyen módon nem látom, hogy a Magyar Művészeti Akadémia bármilyen teljesítménnyel is rendelkezik, miközben a Magyar Művészeti Akadémia számos tagja kitűnő teljesítménnyel rendelkező egyén. Vannak , akik teljesítményükben kimagaslóak, vannak, akik saját területük munkájában részt vettek, de önmagában ez nem hibáztatható. A szervezet maga azonban az elmúlt másfél évszázad magyar kultúrájának legkártevőbb intézménye, amelyik a teljesítményt elveti, és amelyik az előjogokba kapaszkodik. (12.50) Olyan ez a törvény, tisztelt államtitkár úr, mint egy közepesre sikeredett középkori oklevél, amelyik arra hivatkozik, hogy azért kell most újabb területet elfoglalni, mert a korábbiakban már többet elfoglalt, te hát akkor természetes lépés, hogy még egyszer ugyanezt tegye. Nem volt elég a Pesti Vigadó! Nem volt elég a Hildvilla! Nem volt elég a megnövekedett állami támogatás! Most rávetette magát a Nemzeti Kulturális Alapra is, amelyik, ha valami, legalább ez öss zefogta a magyar kultúrát, és a mindenkori magyar állam és a mindenkori magyar kormányzat segítségével a magyar művészet legjelentősebb állami támogatója és szponzora volt. Olyan ez, mint egy rossz színdarab. Tényleg komolyan gondolják, hogy az egyharmados részvétel a legjelentősebb döntésekben, az egyharmados részvétel a személyi kérdésekben, az kisebbséget jelent? Dehogy jelent kisebbséget! Egyértelműen feltételezhető, hogy az állam, a kormány, a miniszter által kinevezett jelöltek is ugyanazt a véleményt vallják, vallhatják, mint amit az MMA által delegált egyharmad, és azok a szakmai szervezetek, amelyek a megmaradt saját részükbe tagjaikat delegálhatják, legfeljebb a résztvevő szerepét játszhatják el. Alapvetően szembemegy ez mindazzal, amiért egyébként többen, sokan, a Nemzeti Kulturális Alap létrehozói annak idején ezt a célt megfogalmazták, és akik közül néhányan a koncepciójukat megváltoztatva, most a Nemzeti Kulturális Alap szétdarabolását, szétszedését, eljelentéktelenítését végzik, a Magyar Művész eti Akadémia jelen törvényjavaslatban megfogalmazott szándékának beteljesítésével. A Magyar Művészeti Akadémiát én egy nézetazonosságon alapuló politikai szervezetnek tartom a kultúra területén, és nem szakmai szervezetnek, amely más szakmai szervezetekkel együttműködve, vitatkozva a magyar kultúrát gazdagítja. Minden tevékenységében politikai, és semmilyen tevékenységében nem látom a szakmaiságot. Amikor egy még felállítandó intézet vagy éppen munkáját elkezdő kutatóintézet első kutatóinak azt a feladatot adják, hogy kutassák már ki, hogy mit kívánnak kutatni, és ez így kerül megfogalmazásra, akkor ennek semmi köze sem kutatáshoz, sem kultúrához, hanem egy politikai cél megvalósításának tisztázásáról van szó. Csak ez egy kicsit sokba kerül a magyar adófizet őknek, ellenőrizhetetlenül, és mindenképpen úgy, hogy az a magyar kultúrát megosztja. Ehhez képest a törvényjavaslat egyéb területei, amelyeket korrekt módon ismertetett az államtitkár úr, önmagukban természetesen megállnak, a deregulációval vagy például a franciamagyar filmegyezmény dolgával akár még egyet is érthetnék. De azért valljuk meg őszintén, hogy ennek a törvénynek a jelentősége nem ezekből a szükséges, a törvényjavaslat második,
