Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2050 Van ám egy pozitív vonulat az egész jelenségben többéves kitekintetésben. Ez az, hogy a bevételi többlet jelentős része azért csak fogyasztóvédelmi vagy o lyan jellegű célokat kell hogy szolgáljon. Tehát ne vitassuk el azért a jogalkotónak a korábbi helyes döntését, hogy azért valamelyest pántlikázta ezeket az összegeket. Furcsa egyébként, hogy az Unió nem ezzel kezdett el kötözködni, hiszen belekötött már h asonló típusba is, akár pántlikázásba, akár abba, hogy meghatározott célra kívánja a jogalkotó az ilyen bevételt felhasználni. De azt látjuk eközben, hogy az egész rendszer nemcsak azért hiányos, mert nem fordítanak rá elég forrást, vagy nem elegendő hozzá az a forrástömeg, amit egy ilyen különadótípus behoz, hanem azért is, mert egyszerűen képtelenség tételesen levizsgálni azt az árumennyiséget, ami bezúdul egy magyar piacra. Vagy egy egyszerű utcai példával élve, ha bárki befordul a legnépszerűbbnek mondo tt gyorsétteremláncolathoz, és ott vásárol egy tasak sült krumplit, abban legalább háromféle olyan összetevő található meg a tizenegyből, ami most pont a heti hírekben benne volt, amely jó erős gyanúval genetikailag módosított. Akármilyen erőfeszítéseket gyakorol Magyarország bármely hatósága, ezek a genetikailag módosított összetevők megjelennek, még egyszer mondom, egy olyan tagállami piacon, amely elvileg GMOmentességet próbál fenntartani saját maga számára hosszú távon is. Tehát azt látjuk, hogy hossz ú távon az alternatív eszközökkel lehet előrelépni, a magyar termelésre, a mezőgazdasági termelésre való minél erősebb támaszkodással, azzal, hogyha a közétkeztetésbe, gyermekétkeztetésbe pontosan a magyar gazdák, magyar termelők árui tudnak minél nagyobb volumenben bekerülni. Éppen ezért vérlázító, hogy egy kis kitérőt tegyünk, a gyermekétkeztetés és a gyermekek éhezése terén azon KDNPs elutasítás, ami egy mai interjúban merült fel, és amelynek értelmében azért került elutasításra egy, a gyermekéhezést f elszámolandó megszületett javaslat, mert az ellenzéki volt. Nem a szakmai tartalma miatt, nem azért, mert épeszű ember fenntartani akarhatja Magyarországon a gyermekéhezést vagy a gyermekek nélkülözését. Azért vetették el ezt KDNPrészről, mert ellenzéki j avaslatról volt szó, ami egy szakkérdés, főleg gyermekeket érintő kérdés esetén vérlázító, felháborító. És az a KDNP fejezte ki elutasítását, amely most erre a vitára még vezérszónokot sem volt képes állítani. Tehát egész elképesztő jelenségekkel találkozu nk. Az új javaslat értelmében tehát, még egyszer mondom, annyit tudunk pozitívumként kiemelni, hogy a portfólió megfelelő rendezésével már nagy cégek sem tudják teljes egészében vagy jórészt elkerülni az élelmiszerláncfelügyeleti díj befizetési kötelezett ségét. De azt látjuk, hogy nemzeti pártként azt, hogy a kisboltok, kisvállalkozók egy pluszteherrel, újabb teherrel szembesüljenek, egész egyszerűen nemhogy nem tudjuk támogatni, de minden eszközzel küzdünk ellene, hiszen a magyar adórendszer, az adószakér tők és a könyvelői szakma most már több mint ötvenféle adót vagy adó típusú terhelést ismer, ami Magyarországon és régiós, regionális szinten is egyfajta rekordnak számít. Számos egzotikus adófajta található meg ezek között. De azt látjuk, hogy ezeket a kü lönadókat egyáltalán nem ilyen formában kellene kivetni. Rendszerszinten meg kellene akadályozni az áthárításukat, legyen szó banki különadóról, tranzakciós illetékről. Nem kellene továbbá a kormánynak olyan paktumokat kötögetnie, mint amit az EBRDvel sik erült, amelynek értelmében kötelezettséget vállal arra, hogy mondjuk, a bankszektort nem terheli jobban. Ezen a területen, az érintett területen, az élelmiszerláncfelügyeleti díj által érintett területeken pedig egyértelműsíteni kellene, hogy a köztehervi selésbe igenis be kell vonni ezeket a nagy hálózatokat. Pontosan ez volt az eredeti törvénynek, az eredeti - nevezzük úgy - adókivetésnek a célja, hogy a közteherviselés felé mozdítsa a rendszert. Ezzel az egyenlősdivel, amit önök most ide behoznak brüssze li diktátumra, és azzal, hogy a kicsiket is bevonják a fizetők körébe, teljesen egyértelmű módon távolodik a közteherviseléstől ez az egész rendszer, ilyenformán ez a Jobbik által vállalhatatlan. Nem tudjuk ezt támogatni, és arra szólítjuk önöket, hogy a b rüsszeli hadszíntéren valóban viselkedjenek úgy, mint ahogy egy csatatéren kell, álljanak ki a magyar érdekekért, és érjék el azt, hogy brüsszeli csettintésre ne kelljen amúgy jól