Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
1935 de rájönnek, hogy ők eltűnnek a hatóságok látómezejéből, mielőtt ezeket a hatósági intézkedéseket foganatosítani tudnák, és nem is tudják pontosan, hogy kit keresnek? Ebből látszik, hogy ismételten beigazolódott Magyarország politikája és az a veszély, amire felhívtuk a figyel met, hogy ha bejutnak az országba, akár az illegális bevándorlók, akár másfajta, illegálisan itt tartózkodó emberek, nincs már lehetőség arra, hogy őket az Európai Unió területéről kitoloncolják, hiszen beazonosítani sem tudják majd őket a későbbiekben, az eljárás végén. Nagyon fontos tehát, hogy olyan személyekkel állunk szemben, akik nagyon sokszor az integráció minimumát sem juttatják, az integrációs szándék, együttműködés minimumát sem; például az útlevelek eldobásából is ezt láthattuk. Ezé rt mond Magyarország egyértelmű nemet a kötelező betelepítésre, ezért mondtunk nemet az egyszeri kvótára és az állandósított, automatikus kvótára is. Hiszen mint azt az MTA is a kutatóintézeti jelentésében leszögezte, 10 évre elengedő utánpótlása van a bev ándorlási hullámnak az Európai Unióba, 10 éven keresztül ugyanilyen mértékben fognak afrikai és ázsiai országokból érkezni illegális bevándorlók. Abban az esetben, ha az Unió hatályba léptetné az automatikus kvótákat, egyfajta kvótameghívót adna mindenkine k, hiszen egy egyértelmű eljárásba kerülne be. Így mondhatjuk, hogy az Unió terve értelmetlen, jogtalan és veszélyes is. Ezért az Unión belüli határokat nekünk meg kell védeni, és ennek nagyon fontos része az Unió külső határainak biztosítása. Köszönöm szé pen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Staudt Gábor képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport: „Valakik szétlopták az országot, ez vitathatatlan. A k érdés csak az, hogy megleszneke valaha a felelősök.” címmel. Megadom a szót, képviselő úr. DR. STAUDT GÁBOR ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Többször konkrét korrupciós ügyeket olvastunk az önök fejére itt az Országgyűlésben. Ezt még meg is fogjuk tenni, de egy gyakori válasz az, hogy miért nem tetszettünk feljelentést tenni. Ugye, ezáltal is Antall örököseinek tekinthetjük önöket, aki azt mondta, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni, és a felelősséget megpróbálta áthárítani. Csakho gy mi tettünk feljelentéseket. Tettünk feljelentéseket, tisztelt Ház, csak ezeket a feljelentéseket elutasították. Erre önök azt mondhatnák, hogy ha ezek a feljelentések nem értek célba, akkor Magyarországon lehet, hogy nincs is korrupció. Hiszen megtettük , elutasították, le van zárva a dolog. Ezzel csak az hibádzik, kedves képviselőtársaim, hogy valakinek el kellett lopni 25 év alatt ezt az országot. És ha a számokat megnézzük, akkor el is lopták. Negyedszázad alatt, csak a legjelentősebb kimutatásokat idé zve, ebben az országban nagyjából legalább az államadósság 2,5szeresét kilopták az országból. És ezt nem mi mondjuk, hanem nemzetközi, offshorevagyonok kimentését kutató szervezetek. Legutóbb a magyar sajtóban is megjelent módon a Tax Justice Network sze rvezet, amely azt mutatta ki, hogy Magyarország világviszonylatban a 12. legtöbb pénzt vesztett ország, és olyan országokat utasítunk magunk mögé, mint Ukrajna, Törökország, Kazahsztán, és Európában abszolút az elsők vagyunk. No, nem az egy főre jutó pénzk ilopásokban - abszolút értékben! Egy tízmilliós országról beszélünk. Még a brit kutatókat is meglepte ez a kimutatás. Azt is el kell mondjam, hogy ez az egész 25 év garnitúrájának a felelőssége, szám szerint egyébként közel 250 milliárd dollárról beszélünk . De azért mondtam, hogy 2,5szerese az államadósságnak, mert az olyan iszonyatosan nagy pénz, hogy tulajdonképpen a nullákat is nagyon nehéz leírni mögé. Látjuk, ellopta valaki, a felelősöket szeretnénk megtalálni. Azt, hogy ki volt ez, nyilván a nyomozó hatóságoknak kellene kiderítenie, és a mindenkori kormánynak kellene elősegíteni, hogy ezek meglegyenek. Viszont a pénz hiányzik. Közben azt látjuk, hogy politikusaink olyan lakásokban, olyan házakban élnek, amelyek 1520 évi legális jövedelmüket meghaladj ák, a jelentős életvitelükről nem is beszélve. Ezért