Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 3. kedd (112. szám) - Napirend előtti felszólalók: - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
1936 kezdeményeztük a kötelező vagyonelkobzást, ha valaki nem tudná bizonyítani a politikusok közül, hogy legális módon jutott a jövedelméhez, és ezt persze egy vagyonosodási vizsgálattal kellene kiegészíteni minden ciklus végén, természetesen a hozzátartozókra is kiterjedően. De ehhez elsősorban a hozzátartozók vagyonnyilatkozatait is nyilvánosságra kellene hozni. Senkit nem lep meg, de sajnos az ügyészség nem kezd azzal sem semmit, hogy a piaci ár többszörös éért kelnek el közbeszerzések, beruházások történnek. Novák Előd képviselőtársam feljelentésére, aki pont egy hirdetési ügyben tett feljelentést, az ügyészség például úgy gondolta, hogy még nyomozást sem érdemes indítani, amikor többszörös áron, közpénzből kerül kiadásra egy feladat. És természetesen panasszal nem élhetünk, mert az önök által módosított törvények kapcsán egy országgyűlési képviselő nem sértettje azoknak a közpénzlopásoknak, amelyeket feltártunk, és amelyek miatt feljelentéseket tettünk. Az is nagyon érdekes, hogy Simicska Lajos cégei addig tudtak nyerni, amíg Orbán Viktorral jó barátságban volt. Miután a médiában is látható módon megromlott a kapcsolat, alig nyernek a cégei. Ez is milyen nagyon érdekes dolog! És nem sajnálom, kedves Pócs kép viselőtársam, hanem arról van szó, hogy mindenki látja, mi folyik ebben az országban. Önök is látják, csak nem foglalkoznak vele. Aztán a BKVnál kifizethetnek több százmilliós végkielégítéseket, nem is önök alatt, hanem az előző kormányoknál, és még ezekb en az ügyekben sincs elszámoltatás. Tehát az egész politikai garnitúra ebben a tekintetben összeér. És, igen, bíróság, ügyészség, főleg az ügyészség. Független ügyészséget szeretnénk! Azt szeretnénk, hogy a tárgyaló ügyész független legyen, ne egy parancsu ralmi rendszerben az ügyészségi vezetők mondják meg, hogy neki vádat kell emelnie vagy a vádat éppen ejtenie kell. Mert ma tökéletesen ez történik. De említhetném egy nagyon rafinált módját a pénzkimentésnek vagy pénzcsinálásnak, a letelepedési államkötvén yt is. Bejön 204 milliárd forint abból, hogy az állam kiárulja a letelepedési jogot, és becslések szerint 5060 milliárd forint meg offshorecégeknél jutalékként landol. (9.40) Hát hol élünk? Ez körülbelül a negyede annak az összegnek, ami az államhoz bejö n, az is csak állampapír formájában. Ezért mondtuk azt, hogy dupla büntetést kell, igen, a politikusoknak, a politikusbűnözőknek kiszabni, és azt szeretnénk, hogyha soha nem évülnének el ezek a bűncselekmények. Ez egy szigorú dolog? Igen, szigorú dolog, de felhívnám a figyelmüket, hogy senkinek nem kötelező, hogy politikusnak álljon; ha viszont politikusnak áll, akkor végképp nem kötelező, hogy a közpénzeket ellopja. Ha viszont ezt megteszi, akkor számoljon a következményekkel! Köszönöm szépen. (Taps a Jobb ik padsoraiból, valamint dr. Vitányi István is tapsol.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A kormány nevében Kontrát Károly államtitkár úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót, államtitkár úr. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztér iumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország demokratikus jogállam, ahol senki nem állhat a törvények fölött. Aki a törvényeket megszegi, annak viselnie kell a következményeit! Tisztelt Képviselő Úr! M agyarország Kormánya a zéró toleranciát hirdette meg a korrupcióval szemben; minden korrupciós bűncselekményt, ami a hatóságok tudomására jut, üldöznek. Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy Magyarország a korrupcióval legkevésbé fertőzött országok között legyen. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében szigorú törvényeket hoztunk; olyan szervezeteket hoztunk létre, mint a Nemzeti Védelmi Szolgálat, ami a belső bűnfelderítési és bűnmegelőzési szervezet, amelynek kifejezetten célja a korrupciós bűncselekmény ek megelőzése és felderítése. Ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében a kormány elkötelezett. (Folyamatos közbeszólások a