Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. szeptember 4. péntek (96. szám) - Az egyes törvények Magyarország államhatárának hatékonyabb védelmével és a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - APÁTI ISTVÁN (Jobbik):
186 Gábor egy korábbi ötletéből látszik, erre felhívnám a figyelmüket, választójogot akarnak adni az országgyűlési választásokon is - ha tehetnék, már meg is adták volna ezeknek a bevándorlóknak , mert tisztában van nak azzal, hogy magyar választó szavazatából kifolyólag ők már nem nagyon fognak a belátható időn belül kormányra kerülni. Ezzel szeretnék visszaszerezni a kormányrudat, ezzel szeretnének visszakerülni a hatalomba. Csak az a helyzet, tisztelt fideszes képv iselőtársaim, mondják meg nekem azt, hogy a romokban heverő magyar egészségügy akár egy kisebb járvány kitörése esetén is hogy fog helytállni. Hogy biztosítunk megfelelő kórházi ellátást, kórházi fekvőhelyet a rengeteg, önök által végbevitt, véghezvitt lét számleépítés és ágyszámcsökkentés után? Hogy fogja ezt a magyar egészségügy kibírni? Miből fogjuk az ehhez szükséges mennyiségű pénzt előteremteni? Azt is lehetne mondani, demagóg a hangzása, de valójában teljesen igaz, hogy aki bevándorláspárti, az az adó emeléseket támogatja, mert ekkora mennyiségű pénzt csak jelentős adóemelések révén lehetne kitermelni. Arra kérnék tehát választ a tisztelt honvédelmi miniszter úrtól is, hogy mi lesz a honvédség pontos feladata a bevetésük után. Bevetési egységek mennek k i oda a határra, vagy díszszázadok fognak kimenni a határra? Az történik, hogy az eddigi két rendőr mellett most már majd tíz katona is kísérgetni fogja a tisztelt illegális bevándorlókat, vagy minden létező törvényes eszközzel, emberélet kioltására nem al kalmas, de az országba való belépés megakadályozására alkalmas eszközök bevetésével megpróbálják azt megakadályozni, hogy ez a tenger, ez a sáskahad egész egyszerűen ellepjen minket? Amikor 80 százalékuk férfi, amikor a férfiakon belül háromnegyedes többsé gben vannak a 18 és 44 év közötti, katonakorú, szemmel láthatóan kiváló fizikai állapotban lévő férfiak, akkor élünk a gyanúval, hogy itt egy finoman szólva is atipikus vagy unortodox és titkosszolgálatok által szervezett akcióról van szó, amely úgy látszi k, hogy lehet, hogy jobban „sikerül”, mint ahogy a kiagyalói és a felbujtói azt előzetesen tervezték. (16.20) Mi akadályozza meg az Európai Unió tagállamait, tengerrel is rendelkező tagállamait abban, hogy a területileg illetékes haditengerészetek a csempé szhajókat üres állapotban elsüllyesszék vagy más módon megsemmisítsék? Mi akadályozza meg őket ebben, hogy legalább ezt az útvonalat, ezt az utánpótlásútvonalat valahogy elvágjuk előlük? Európa teljesen tehetetlen, Európa önsorsrontó . Kicsit emlékeztet, sőt, nagyban hasonlít ez a helyzet a Római Birodalom bukása előtti állapotokra egyébként több tekintetben. Európa teljesen megbénult, egy autoimmunbetegségben szenved: gyakorlatilag a rendszer saját maga ellen fordult, és a józan para szti ésszel, a józan emberi gondolkodással, az alapvető érdekekkel szembemegy, sőt úgy néz ki, hogy felismerni sem képes már gyakorlatilag. Képtelenek az európai politikusok, a sok esetben erősen dilettáns és idióta európai vezetők a tisztánlátásra és a go ndolkodásra. Persze, lehet, hogy nekik könnyű, mert ők olyan helyen laknak, olyan helyzetben vannak, hogy őket soha nem fogja, még 99 százalékos migránstöbbség esetén sem fogja bántódás érni, de azért az őshonos lakosság nagy része ebben a védelemben nem r észesül. Tehát kérdezem önöktől, hogy milyen tényleges cselekvési tervük van. Mi lesz a honvédek hatásköre? Milyen kényszerítő eszközöket vethetnek be? Felkészülte a magyar rendvédelem és felkészülte a magyar honvédelem arra a helyzetre, hogyha az emberc sempészek és a nemzetközi bűnszervezetek egy nem is olyan túl ravasz, hanem ha ránézek a térképre, felkészülnek egy egyértelműen és nagyon könnyen összerakható trükkre vagy taktikai váltásra vagy taktikai váltást hajtanak végre, hogyha majd a magyarromán határszakasz felől kezdenek esetleg behatolni? Vannak erre jelek: 1012 nappal ezelőtt Bedő községben, az ártándi magyarromán határátkelőhelyhez legközelebb eső Bedő községben néhány illegális bevándorlót már fogtak. Ők azt mondták, hogy egyszerű, hogy mi ért jöttek erre: nincs kerítés, nincs élőerős védelem, tehát nincsenek rendőrök, katonák, és nincs természetes fizikai akadály sem, amely meggátolná az ideérkezésüket. Felkészülteke arra a helyzetre, hogyha a HajdúBihar megyei és a SzabolcsSzatmárBereg megyei